Dionüszosz papnői

A temerini Nemzetközi Borfesztivál és Borkóstolót minden évben január végén, Vince-naphoz igazodva szervezik meg. Huszonöt év alatt igen jeles borászati rendezvénnyé nőtte ki magát országunkban és jó hírnévnek örvend a határon túl is. Nem csak a borászok számára jó alkalom a megmérettetésre, de minden borkedvelő ünnepként éli meg a borkóstoló napját, amikor elmerülhet a minőségi borok tengerében, s az egyetlen kérdőjel csak az lehet, hogyan válasszon jó és még jobb bor közül.

Ennek a kérdőjelnek egyik feloldása, ha céltudatosan kóstolgatunk, és bízva a borbírák véleményében, eleve a legjobbak közül válogatunk, ezért jómagam is a közel hatszáz, díjazott bormintát és készítőjét felsoroló lista legtetejét pásztáztam szememmel. Azonnal feltűnt két temerini hölgy, Kabács Szilvia és Szilák Sarolta neve, akiket már régóta a kiváló borok készítőiként tisztelhetünk, idén pedig az egész mezőnyből egyedüli hölgyekként, a legjobbak között szerepeltek. Mi sem természetesebb, minthogy a borkóstolón legelőször ezekhez a nedűkhöz vezetett az utam, és női bajtársiasságtól büszke szívvel emeltem ajkamhoz a poharat. Mire a fantasztikus ízek kiürültek a poharamból, kíváncsiságom is felébredt, és elhatároztam, első adandó alkalommal fel is teszem kérdéseimet Dionüszosz papnőinek. Elsősorban az érdekelt, hogyan indul el, illetve milyen kihívásokkal találkozik egy nő ebben a nagyon is férfiak által uralt ágazatban.

Kabács Szilviát a Népfront, vagy ahogy a helyiek emlegetik, a Kastély utcában keresem fel, egy tábla már messziről hirdeti, mivel foglalkozik a család. A borászat hírnevét Kabács János alapozta meg, ötven év alatt rengeteg díjat és kitüntetést érdemeltek ki a gazdaságban készült borok. 2020-ban a fentebb említett Vince-napi borverseny nagy vándorserlegét nyerte el, továbbá Magyarországon a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara különdíját is az ő boruknak ítélték. Az idei versenyen a legjobb temerini szőlőből készült bor kategóriájában serleget is nyert a Gamay szőlőből készült bor. Kabács Szilvia három évvel ezelőtt indította el vállalkozását, amely Kraft Kabach Winery néven próbálja öregbíteni a családi gazdaság hírnevét. Szilvia az egyetlen nő Szerbiában, aki ilyen jellegű céget vezet.

– Édesapám ötvenkét évvel ezelőtt készítette el az első borát, az évek folyamán ez a szenvedélye csak fokozódott. A családból egyedül én voltam, aki érdeklődést mutattam a borászat iránt, de már felnőtt fejjel álltam bele ebbe a folyamatba – meséli Szilvia a kezdetekről.

– Apukám mellett segédkezve lassan beletanultam. Volt egy időszak, amikor édesapám kissé a háttérbe vonult, nem volt olyan aktív a borászatban, és akkor döbbentem rá, micsoda tudás, szakértelem és érték van a családunk birtokában. Elkezdett bennem érlelődni a gondolat, hogy ez a rengeteg elért eredmény és a kitaposott út hiábavaló, elveszik, ha valaki nem viszi tovább. Ekkor gondoltam egy merészet, és felvállaltam a borászat vezetését. Hobbi borászatból megpróbálok egy magasabb szintre lépni. A Kraft Kabach Winery elnevezés nagyon tudatos, hiszen azt sugallja, hogy kézműves borról van szó, amit mindenképpen szeretnénk megtartani, tehát nem az a cél, hogy üzem módjára, nagy mennyiségben gyártsunk bort.

Mi a legjelentősebb különbség a kézműves és az üzemi borászat között?

– A mennyiséget kell elsősorban említenem. A technológia mindkét esetben megegyezik, viszont egy bizonyos mennyiségen felül már kicsúszik az ember kezéből a felügyelet. A borkészítés napi szinten odafigyelést kíván, állandó felügyeletet és ellenőrzést. Oda kell figyelni a savakra, a kénezésre, tudni kell, mikor kell átfejteni azt a bort. Jelenleg körülbelül 7000 liter bor elkészítésére és tárolására van lehetőségünk, és az imént említett odafigyelés és törődés legfeljebb 10.000 liter bor esetében tartható. Azon felül elveszítené házias jellegét, ezt pedig nem szeretném. Ebben is rejlik a legnagyobb üzleti kihívás, ugyanis a kézműves, minőségi borokat sokkal kritikusabb hozzáállással válogatják a fogyasztók. Ebben a kategóriában igazán jónak kell lenni és nem csak elismertnek, hanem ismertnek is. Ebbe az irányba tartunk. 

Világos célokkal vágtál bele a vállalkozásba. Az előtted kitűzött úton most hol tart, illetve milyen lépcsőfokok előtt áll a Kraft Kabach Winery?

– Három évvel ezelőtt sikeresen pályáztam a Prosperitati Alapítványnál, gépeket vásároltam. Folyamatban van a borfeldolgozáshoz szükséges kötelező objektumoknak a kialakítása is. Ezután tudom majd szélesebb és magasabb szintű körökben értékesíteni a bort. Nem titkolt szándékom a külföldi piac meghódítása. Ehhez viszont az kell, hogy minél többen megismerjenek és halljanak rólunk. Rengeteget számít a marketing, amely szintén egész embert kívánó feladat. Szerencsére vannak nagyon jó munkatársaim, akik segítenek ebben. A borkészítés folyamatát is lehetetlen egy személynek végigvinni, hiszen komoly fizikai munkáról van szó. Ebben a folyamatban édesapám a legnagyobb támaszom, de jómagam a szőlő metszésétől a szüreten keresztül, a bogyózás, préselés és egyéb folyamatokon át a palackozásig, mindenben benne vagyok. Vezetőként az egész folyamatot felügyelnem kell.

Női cégvezetőként, borászként milyen kihívásokkal találkozol ezen a pályán?

–  Ez egyértelműen a férfiak világa, azonban tudni kell, hogy technikusként, enológusként, családi borászatok fontos munkatársaként nagyon is jelen vannak a nők. Cégvezetőként ebben az ágazatban azonban valóban én vagyok az egyetlen nő az országban. Érdekes megemlíteni, hogy vállalkozó nőként az üzleti életben nem éreztem magam semmilyen módon hátrányban. Az üzleti világnak megvannak a szabályszerűségei, a sikeresség és a tudás a mérvadó, és tudni kell együtt úszni a nagy halakkal. A borászok, borszakértők világában azonban egyből hátrányból indulok és azonnal keresik azt a férfit, aki mögöttem áll ebben a folyamatban. Szerencsére engem ez egyáltalán nem feszélyez. Azt viszont meg kell említeni, hogy ilyen vállalkozásba nem vágtam volna bele, ha családról is gondoskodnom kellene. Abban az életszakaszban vagyok, amikor a gyermekeim már kirepültek a házból, így teljes odaadással tudok a borászatra koncentrálni.

Szilák Saroltával apró, de annál rendezettebb pincéjében találkozom. Mint mondja, ez csak a töredéke az általa készített boroknak. Az értékes ital egy jelentős része a szülői házban van, azokat édesapja felügyeli. Miközben beszélgetünk, megkínál a nagyarannyal kitüntetett Woodstock Rosé borral, mely azonnal újabb beszédtémát kínál telt ízvilága, könnyedsége folytán.

– Pontosan tizenegy éve borászkodom, és az évek során folyamatosan jól szerepeltem a különböző versenyeken, de egyértelműen a jelenlegi sikereimre vagyok a legbüszkébb. A tavalyi évjáratú rosé borom nagyon jól szerepelt, a Magyarországi Újborok Versenyén is arany minősítést érdemelt ki. A fehér és a rosé borok esetében a feldolgozásnál sokkal gyorsabbnak kell lenni és nagyon nagy odafigyelést igényel. Itt sokkal több az irányított folyamat, mint a vörösborok esetében. A rosé boroknál a fehérbor feldolgozási folyamatait követjük, azzal, hogy nem fehér, hanem kék szőlővel dolgozunk. Mivel sokkal több kihívást rejt magában egy fehér bor elkészítése, ezért rögtön ezzel kezdtem a borászkodást, és jelenlegi sikereimet is a rosé borom aratja leginkább.

Édesapádtól lested el te is a borászkodás rejtelmeit. Mikor ébredt fel benned a kíváncsiság?

– Apukám harminc éve borászkodik, egész életemben ezt láttam és ebben nőttem fel, ugyanis hobbi borászként valódi szerelem és szenvedély számára az egész folyamat. Van egy kis szőlősünk a kertben, ebből édesapám egy saját fehér bort, a Kastély Cuvée-t készíti, nagyon szép sikerekkel. Természetesen vásárolunk is szőlőt, ezekből több fajta bor is készül. Amikor előhozakodtam a kívánságommal, hogy saját részemre szeretnék szőlőt vásárolni és megpróbálkoznék bort készíteni, nagyon boldog volt. Két lány édesapjaként nem is reménykedett abban, hogy bármelyikünk is tovább viszi majd az ő szenvedélyét. Az iskola területén is ebbe az irányba indultam el. A Corvinus Kertészettudományi Karának zentai kihelyezett tagozatára jártam, a szőlész-borász szakirányt választottam. Nagyon jól jött akkor, hogy a megtanultakat ötvözhettem az édesapámtól átvett gyakorlati tudással.

Hobbi borászként tartod magad számon. Voltak, vannak-e ettől eltérő ambícióid?

– Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fordult meg a fejemben, de őszintén szólva nem látom ennek a lehetőségét az esetemben. Egy komolyabb vállalkozás beindítása nagy anyagi ráfordítást igényel, emellett olyan teljes személyt kívánó elhivatottságot, amelyet nem érzek magamban jelenleg. Apukámhoz képest azért léptem egy szintet, ugyanis ő soha nem készített értékesítési szándékkal bort. Jómagam is elsősorban saját részre borászkodok, de a fennmaradó mennyiséget tudom értékesíteni, mondhatom nagyon szép sikerrel. A kereslet sokkal nagyobb, mint amennyit eladásra tudok szánni. Egyelőre azonban nem törekszem a mennyiség növelésére, mert a munkám és a családom mellett nem tudnám felügyelni a folyamatot, mindez pedig a minőség rovására menne. Számomra viszont az a legfontosabb, hogy a minőséget ennél is magasabb szintre tudjam emelni. 

Mi az, amit megteszel ennek érdekében?

– Folyamatosan próbálom fejleszteni magam, állandó utánajárást, érdeklődést, olvasást igényel a borászat. Nagyon fontosak számomra a Kertbarátkörön belül szervezett szakmai találkozók, a borral kapcsolatos rendezvényeken történő ismerkedések, eszmecserék.

Nőként mennyire indulsz hátrányból ezekben a körökben?

– Találkozom előítéletekkel, ez egyértelmű. Azt viszont soha sem titkoltam, hogy édesapám ott áll mellettem a folyamatban, hiszen már a fizikai kihívásai miatt sem képzelhető el, hogy egyedül készítsek el egy bort. Az én boraim esetében viszont én hozom meg a döntéseket, és természetesen felügyelem az egész borfeldolgozási folyamatot. Ami a legtöbbször kétséget ébreszt a férfi borászokban, az, hogy egy nőnek is lehet komolyabb szakértelme ezen a téren. Hogy ez megváltozzon, előbb el kell beszélgetnünk egymással. Az a tapasztalatom, hogy elég gyorsan sikerül az előítéleteket lerombolnom és megbecsülést kivívnom ezekben a körökben.

Odafigyelés, szeretet, törődés, szenvedély és szakértelem… Kóstolgatás közben azon gondolkodom, mi kell a felsoroltakon kívül egy csodálatosan fénylő nedű sikeréhez. Jó társaság, finom ételek és jókedv mindenképpen. Azt is megállapíthatom, vagyunk olyan szerencsések, mi temeriniek, hogy nagyon jó papjainknak és papnőinknek köszönhetően, átlagos halandókként már csak az a dolgunk, hogy néha-néha örömmel áldozzunk Dionüszosz oltárán.