A nyugat-bácskai régióban, valamint tágabb környezetünkben zenészként és tanárként ismert Dienes László évek óta ellátja az apatini Stevan Hristić Alapfokú Zeneiskola igazgatói feladatait is. A kupuszinai muzsikus a nyolc évtizedes múltra visszatekintő intézmény számos magyar vezetőjének a sorát bővíti, szerepet vállalva az intézmény sikeres fenntartásában, minden nehézség ellenére. Ezekből sajnos akad bőven, mindenekelőtt azonban a népesség elvándorlásával járó általános diákhiányt lehet megemlíteni. Dienes Lászlóval erről és más kihívásokról, a zeneiskola pillanatnyi helyzetéről és sikereiről, valamint a pedagógusi munkáról beszélgettünk.
Negyedik éve vezeti az apatini zeneiskolát, korábban három évtizedig a tanáraként dolgozott. Ebből az összehasonlításból is nézve milyen éve van az intézménynek?
– A 2022/23-as tanévben 167 diákunk van, ami átlagos létszámnak felel meg. A 167 gyerek nem kevés, ugyanakkor nagy gond, hogy folyamatosan „küzdeni” kell azért, hogy legyen elég diákunk. A zongorán és az egyre népszerűbb gitáron kívül minden más szak folyamatosan gyengül a számokat tekintve. A legtöbben zongorára járnak, a fúvósoknál viszont tendencia, hogy folyamatosan kopik a létszám, mint a klarinét, a szaxofon és a fuvola szakon, a legnagyobb bajban viszont a rézfúvósok vannak. Sőt, még a szerb népi hangszernek számító harmonika iránt is egyre kisebb az érdeklődés. A szondi (Sonta) kirendeltségünkön tamburások vannak, ezenkívül van harmonika is nálunk, és újdonság, hogy nyitottunk a dob felé, bár kevesebb érdeklődő lett a vártnál. Az iskola 8-tól 19 óráig nyitva van, így szinte bármikor bejárhatnak a gyerekek gyakorolni, ha szeretnének. A hangszerórák közül hetente kettő van a gyermekeknek, hétfő-csütörtök vagy kedd-péntek beosztással, szerdán pedig pótórákat vagy más kiegészítő órákat lehet tartani. Emellett szolfézsra és zeneelméletre, illetve zenekarra is járhatnak a gyermekek. 16 tanár dolgozik nálunk, a többi munkatárssal együtt pedig összesen 21-en vagyunk.
Az apatini zeneiskolának mindig fontos volt, hogy a környező kisebb településekről is érkeztek diákok, idővel pedig a kirendeltségek is megnyíltak, előbb Kupuszinán, majd az említett Sontán.
– Sajnos egyre kevesebb diák jön hozzánk a község más településeiről. Például kimentünk a horvát többségű Sontára tamburakoncertet tartani, ezzel próbálva népszerűsíteni az iskolát, annak tudatában, hogy az ottaniaknak ez a nemzeti hangszerük. Ennek ellenére csak négy diák iratkozott be az új osztályba, pedig a helyi általános iskola első két osztályában összesen 40 gyerek van. Ezen a településen összesen 12 diák jár a kirendelt tagozatra, bár eleinte sokkal többen érdeklődtek, idővel azonban lemorzsolódtak, és nehezen jön az utánpótlás. Kupuszinán összesen 24 diákunk van zongora, klarinét, szaxofon és trombita szakon, és ami még biztató, hogy a helyi általános iskola magyar diákjainak közel a fele zeneiskolás. Természetesen ez a kirendeltségnek köszönhető, nyilvánvaló, hogy anélkül sokkal kevesebben jönnének be hozzánk a városba. Bácsszentivánról (Prigrevica) és Doroszlóról is van néhány diákunk. Összességében a teljes létszám kb. egynegyede nem Apatinból érkezik, és a kilátások szerint ez csak tovább fog romlani a kistelepülések rovására.
A zeneiskola rendre magas színvonalon teljesít a különböző megmérettetéseken. Melyik versenyek állandó szereplői az apatini diákok?
– Mindig igyekszünk jól szerepelni, a legutóbbi fesztiválon az első díjasok közé kerültünk iskolai szinten. Félévente tartunk egy bemutató koncertet a gyerekekkel, újévi koncertet is rendezünk, és minden alkalommal megyünk az országos versenyre és a fesztiválra. Ezeken kívül a Davorin Jenko nemzetközi versenyre és más kisebb megmérettetésekre is el-eljárunk időnként. Évtől függően kb. 15–20 gyerek megy el verseny(ek)re a tanév során, és nagy többségben magas helyezéseket érnek el.
Nem hiányzik az igazgatói pozíció előtti feladata, a tanítás? Mit tart a legfontosabbnak a tanári munkában?
– Hiányzik a tanítás, hiszen az igazgatói munka többnyire nem a gyermekekkel való foglalkozásról szól. Sőt, mivel elsősorban zenésznek tartom magam, tanárként is így álltam hozzá a feladathoz, ezzel a hozzáállással egészen más pszichikai képe van a zenei tudás átadásának, mint pusztán tanári szempontból. Zenész is vagyok, és úgy gondolom, hatásosabb, ha zenészi hozzáállással adom át a tudást. Egy tanárnak fontos az iskolázottsága, és ami ezzel jár, a metodika, a pszichológia, a pedagógia ismerete. A gyermekkel való foglalkozás terén használni kell ezeket a készségeket. Az a cél, hogy a gyermek a bizalmába fogadjon, és örömmel jöjjön órára. Nem hiszek abban a módszertanban, hogy szigorúan kellene bánni, esetleg kiabálni vele, inkább sokszor csak beszélgetni kell vele, megérteni őt. Ehhez szükséges a tudás és a tudással szerzett alázat, amivel a gyermeket felemeljük, nem pedig lefelé nyomjuk, ugyanis a gyermekben van egy biztonsági zár, ami miatt nem minden körülmények között, nem minden hangulatban mer megszólalni. Tanárként ezt a feszültséget és félelmet kell tudni feloldani benne, ami szinte egyfajta pszichológiai munkát és hozzáállást igényel, ám meggyőződésem, hogy csakis az ilyen munkának lehet igazán eredménye.
Nyitókép: Az apatini zeneiskola igazgatója elsősorban zenészként tekint magára (Stock János felvétele)
