A vitás kérdések, helyzetek és ügyek egyidősek az emberiséggel. Az idők során mindenekelőtt ezek rendezésének a helye és a módja, valamint a rendezésért felelős instancia változott. Míg az emberi társadalom hajnalán elsősorban husánggal és a testi épséget veszélyeztető egyéb eszközökkel oldották meg a nézeteltéréseket, az emberiség evolúciójával párhuzamosan a civilizált és a hatékony vitakezelési módszerek kialakítása, valamint a jogérvényesítési garanciák erősítése iránti igény is erősödött. Az igazságossággal és a jogszerűséggel kapcsolatos óhaj ugyancsak szimbiotikus kapcsolatban áll az emberiséggel, azzal, hogy az egyébként minden helyzetben érvényes alapigazságként nehezen meghatározható igazságosság és a konkrétan definiálható jogszerűség, illetve az ezekhez vezető út tekintetében uralkodó felfogás szintén rengeteget változott az évszázadok során, elég csak az inkvizícióra vagy az istenítéletre, esetleg a középkorban alkalmazott büntetőeszközökre gondolni.
Sok évszázadon átívelő folyamat vezetett ahhoz, hogy napjainkban a világ legnagyobb részében állandó bíróságok, azaz hivatásos bírák döntenek a vitás kérdésekről, már meglévő, mindenki számára ismerhető jogszabályokat alkalmazva. A világ első bíróságaként a 960 óta működő, úgynevezett valenciai vízi törvényszéket említik – El Tribunal de los Acequieros de la Vega. Magyarországon az Országos Igazságszolgáltatási Tanács 2000-ben július 15-ét, a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk kihirdetésének évfordulóját, a bíróságok napjává nyilvánította. Az említett törvénycikket a magyar igazságszolgáltatás működésének meghatározó állomásaként definiálják, hiszen ez foglalt el először elvi álláspontot a közigazgatás és a bíráskodás elválasztása mellett. A törvénycikkben a bírói függetlenség deklarálása ugyancsak kiemelkedő jelentőséggel bír, valamint a bírák alkalmazásának szakmai feltételeit is ekkor szabályozták első ízben.
A szerbiai világi bírói rendszer története 1805-re nyúlik vissza – a feljegyzések szerint az első bíróságok elsősorban lányrablás, öröklés, családi viták és lopás ügyében ítélkeztek –, míg a független bírói hatalom kialakításának tekintetében az 1835-ös, első szerb alkotmány hozott áttörést – értelemszerűen ekkor még nem beszélhetünk teljes mértékben a mai értelemben vett függetlenségről –, majd az 1838-as alkotmány kizárta a közigazgatást a bírói hatalomból. A feljegyzések szerint kezdetben az átlagpolgár bizalmatlan volt a bíróságokkal szemben, és inkább fordult jogorvoslatért saját mikroközösségének törzsi szokásjogot alkalmazó „kisfőnökéhez”, annak ellenére, hogy az akkori felmérések szerint a bírósági ítélkezés megkezdését követően nagyon gyorsan elkezdett csökkenni az erőszakos kilengések száma. További érdekesség, hogy a bíróságok iránti bizalom napjainkban sem magas szintű Szerbiában, az elmúlt évtizedek közvélemény-kutatásai szerint a bíróságok azok közé az állami szervek közé tartoznak, amelyek iránt a legkevésbé tanúsítanak bizalmat a polgárok – az indoklás szerint azért, mert meggyőződésük szerint a bírák korruptak és „megvásárolhatóak”.
Az igazságosság és a jogszerűség mellett a bírákkal kapcsolatos legfőbb elvárás mindig is a bölcsesség, továbbá a megfontoltság, a mértékletesség, a szaktudás, a pártatlanság, a méltányosság, a bátorság, az egyenlőség és az egyenrangúság szavatolása iránti elkötelezettség volt. Részben éppen ezen erkölcsi erények és értékek járultak hozzá ahhoz is, hogy a falu vagy a törzs „bölcsei”, majd a hűbérúr és a király helyett idővel tanult, szakmailag megpatkolt egyének kezdtek el bíráskodni intézményes keretek között. Tekintetükben – és a bíróságok vonatkozásában – az alapvető célok egyike kezdettől a függetlenség, ez volt a szerbiai igazságügy aktuális reformja során is a leggyakrabban emlegetett intézmények egyike. Az Alkotmány módosításával és a később megejtett törvénymódosításokkal Szerbia új, a bírói hatalom függetlenségét erősíteni hivatott garanciákat emelt be jogrendjébe. Mint mindig, a várható eredménnyel kapcsolatban ezúttal is megoszlanak a vélemények. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a bíróságok szervezeti függetlensége és a bírók egyéni függetlensége nem egyenlíthető ki egymással. Az általánosan elfogadott elv szerint a bírói rendszer függetlenségének megléte előfeltétele az egyéni bírói függetlenségnek. Mindazonáltal ha egy adott államban független a bírói szervezeti rendszer, az még önmagában nem feltételezi az egyéni bírói függetlenség meglétét, sok függ az adott bíró erényeitől és a bírói etikához való hozzáállásától.
A szerbiai bíróságok hatékonyságát az észszerű határidőn belüli bíráskodás – ami a tisztességes eljáráshoz való jog egyik alapeleme – tükrében érdemes elemezni, az Európa Tanács illetékes bizottsága legutóbbi jelentése szerint a leghatékonyabbak a másodfokú bíróságok, méghozzá a büntetőeljárásokban. Ugyanakkor a korábbi jelentésben vizsgált időszakhoz képest a másodfokú és az elsőfokú bíróságok hatékonysága egyaránt csökkent. Szerbiában 2018-ban átlagosan 225 nap volt a polgári peres eljárások időtartama, míg 2020-ban 472 nap – Magyarországon 2021-ben a perek 86,6 százalékát egy év alatt fejezték be. Az elemzések szerint a lakosságszámhoz viszonyított bírói létszám tekintetében Szerbia nagyjából eléri az európai országok zömében jegyzett arányokat, viszont utóbbiakban jóval több szakmai asszisztens segíti a bírók munkáját.
Noha a bíróságok tekintetében az általános közelvárás a jogszerűség mellett vitathatatlanul továbbra is az igazságosság, ezek nem elsősorban az említett szentélyei – ha a pesszimista Tolsztojt idézzük, akkor ekképpen is megközelíthetjük „a bíróság vagy a jog nem egyenlő az igazságossággal” axiómát: „Hjah, a hol a bíróság, ott az igazságtalanság” –, hanem az életé, az életszerűségé vagy akár a népléleké. A jog szavának a sorsokról való döntés súlyával terhelt világi katedrálisaiban az emberi gyarlóság összes arca megmutatkozik, no de az erényé is. Emberi érzelmekkel – öröm, aggódás, felháborodottság, zaklatottság, idegesség, megkönnyebbülés, düh, sértődöttség, szorongás, megilletődöttség – színezett füzetek, amelyeknél szinte semmi sem szemlélteti hitelesebben a különböző emberi sorsok és élethelyzetek tarkaságát, illetve árnyaltságát. Mi sem szemlélteti ezt hitelesebben, mint például az a több mint ezer aforizma, amely a szabadkai Geza Babijanović tollából született, négy évtizedes bírói pályafutása során.
Nyitókép: pixabay.com
