Vidéken születtem és ott is nőttem fel, ma már Isten egyik legnagyobb ajándékaként tekintek falusi mivoltomra. Hiszen az idő múlásával és azzal, hogy éltem már több országban és több városban is, átértékelődött bennem kicsiny csendes otthonom. A lábnyomok a földes utakon, melyeket gyerekként hagytam ott, miközben a szüleim arattak és kénytelenek voltak magukkal vinni. A lábnyomok, melyeket már huszonéves fejjel hagytam ott egy-egy esti futás alkalmával. A lábnyomok, melyeket nagyszüleim és dédszüleim tapostak ugyanezen utakon. A kalandozás, mikor a már nem létező tanyavilágban sétálsz és csak a képzeleted szabhat határt annak, hogy hogyan és miként élhettek ott az emberek ötven évvel ezelőtt. A búzamezők illata, a sok ráncos kéz, akik fáradhatatlanul dolgoznak a földeken.
A középiskolás éveimet Zentán töltöttem, ezt követően Magyarországra költöztem a továbbtanulás miatt, és most újra itt vagyok. A Tisza menti kisvároban, amely valójába mindig is az életem része volt, kisebb nagyobb kitérőkkel. Zenta az a hely, amely úgy lopja be magát az emberek szívébe, hogy észre sem veszik. Így történt ez velem is, olyan ez, mint mikor azt mondjuk, valaki a bőröd alá bújik. Teljesen mást jelentett számomra a Tisza, mielőtt Zentára költöztem, és teljesen mást jelent most. Az a végtelen nyugalom és béke, amit a csónakban töltve, nézve a lenyugvó napot érez az ember, semmihez sem fogható. Tiszai gyereknek lenni pedig valóban egy életérzés, amelyet nem lehet tanulni, csak bele lehet születni. A nagymúltú kisváros esetében elengedhetetlen megemlíteni az 1697-es zentai csatát, amely köré ma már egy brandet is kiépítettek. Ezáltal büszkélkedhet a város a zentai csata inspirálta vörösborral és a Savoyai kedvence elnevezésű kézműves fagylalttal is. A város legnépszerűbb fesztiválja a Tiszavirág fesztivál, amelyre a környékből is előszeretettel érkeznek látogatók. Több világhírű sportoló is nevelkedett Zentán, kimagasló eredményeket elérve a labdarúgás, birkózás, úszás és tenisz területén. Méltán lehet rájuk büszke a város és annak minden lakója.
Persze, mint mindenhol, itt is vannak ki nem használt lehetőségek, talán több is, mint máshol, ha erre nagyobb hangsúlyt fektetne a vezetőség még színesebb és sokoldalúbb lenne itt az élet. A városháza épülete és az előtte található park is számomra egy olyan létesítmény a város szívében, amely mosolyt csal az arcomra, akárhányszor elsétálok mellette. Akárcsak a népkert és a sportcsarnok, amelyek szintén számos rendezvénynek adnak otthont egész évben. Mára már hangosan és mosolyogva köszönnek rám a piacon és az utcán, melytől a szívem megtelik szeretettel, hiszen úgy érzem, nem csak én fogadtam be a várost, a város is befogadott engem. Sokszor a hétköznapok szürkeségében nem is kell több, mint egy elejtett mosoly a pékségben, vagy egy kedves szó a kisboltban dolgozóktól. A családi ház melege még vissza-vissza csalogat vidékre, azonban bátran mondhatom, hogy Zenta a második otthonommá vált. Éltem meg hideget, meleget az itt-tartózkodásom során, sokszor nevettem a boldogságtól és sírtam, ha csalódott voltam és mikor a töltésen futva levegő után kapkodtam, megláttam a szépet. Kutyával sétáló párokat, kitartó horgászokat a félhomályban, lépcsőn ülő fiatalokat világmegváltó gondolatokról beszélni, kisbabát toló anyukát fülig érő mosollyal, és a várost, amely bár esténként elcsendesül, de a varázsa sosem szűnik meg.
Szeretek itt élni és szeretem a várost minden szépségével és árnyoldalával együtt. Úgy érzem, itt megtaláltam a számomra fontos vidéki nyugalmat és a kisváros nyújtotta lehetőségeket is egyben. Ma már ide kötnek a barátaim, a hivatásom és bízom benne, hogy a jövőm is. Úgy lopta be magát a szívembe a Tisza menti kisváros, hogy észre sem vettem. Otthonra leltem benne, a piacon hangosan köszönő idős hölgyeken át egészen a Tisza szeretetéig. Esténként a vízparton, a sétányon ülve egyedül vagy társaságban az élet nagy kérdéseiről elmélkedve, nyugalmat érzek és azt, hogy a város befogadott épp úgy, ahogyan én őt. Akkor ott a középiskolás éveim alatt elkezdődött valami és több év kihagyás után sem hagyott alább, a szerelemvárosból Zenta otthonná nőtte ki magát a szívemben.
