Szabó Péter motivációs előadó, tréner a közelmúltban Zentán a Royal Hotelben telt ház előtt tartott előadást. Az ismert magyarországi tréner saját elmondása szerint azon dolgozik, hogy egyéni tapasztalatait és megszerzett tudását másoknak átadva megkönnyítse az emberek életét. Keresett előadó nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is. Multinacionális cégnél eltöltött vezetői tapasztalat után több mint egy évtizede egyéni vállalkozó. Több könyv szerzője, társszerzője. Mesterének Brian Tracyt, a népszerű amerikai motivációs szerzőt és előadót tartja. Zentán A kiút befelé vezet címmel tartott előadást, amelyben sok érdekességre rávilágított a szokásaink, a berögződéseink, a kapcsolataink vonatkozásában, és arra hívta fel a figyelmet, hogy akkor fog változás történni az életünkben és a környezetünkben, ha mi magunk indulunk el a változás, a belső fejlődés útján. Az előadáson többek között nagyon sok fiatal vállalkozó vett részt, akik fontosnak találják az üzletük építéséhez az önfejlesztést. Beszélgetésünk során Szabó Pétert többek között arról kérdeztem, mi indította el ezen az úton, s mi a legfontosabb üzenete.
n Hogyan lettél motivációs előadó?
– Húsz éve köszöntött be az életembe az önfejlesztés, és ez gyökeres változást hozott számomra. Akkoriban multinacionális cégnél dolgoztam, Kisvárda és Szombathely között ingáztam. Havi 6000–7000 kilométert vezettem, és útközben olyan motivációs hanganyagokat hallgattam, amelyeknek köszönhetően rengeteg változást tudtam beindítani az életemben. Amikor összefutottam valakivel, megkérdeztem tőle, hogy hallott-e Brian Tracyről, az önbizalomról, a motivációról, a célkitűzésről, és a legtöbben visszakérdeztek, valami bajom van-e, hogy ilyesmivel foglalkozom. Akkor értettem meg, hogy ha erről ennyien nem tudnak, az azt jelenti, hogy ez rengeteg ember számára ismeretlen terület, és döntöttem el, hogy én ezeket az ismereteket eljuttatom az emberekhez. Elkezdtem beszélni a barátaimnak arról, hogy multi vezetőként 1500 alkalmazottam volt, nagyon szép egzisztenciát teremtettem magamnak, de most arról szól az életem, hogy tanulok, és a tudást akarom továbbadni. Erre kinevettek. Azt mondták, csak nem gondolom, hogy erre kíváncsi valaki. Engem ez nem tört le, teljesen biztos voltam magamban, és már egyáltalán nem tudtam azonosulni azzal a munkával, amit odáig végeztem. 2008-ban volt a nagy gazdasági válság és én 2009 derekán mondtam fel, úgy, hogy nem tudtam, mi vár rám. Abban biztos voltam, hogy amit addig csináltam, azt tovább nem akarom. 2010 decemberében tartottam meg az első tréningemet, azon mindössze tizenketten voltak, közülük nyolcan nem fizettek, őket azért hívtam meg, hogy többen legyenek. Nagyon elfáradtam aznap, de mosolyogva aludtam el, és tudtam, hogy ez az én utam.
n Mit szeretnél közvetíteni az embereknek? Mire akarsz rávilágítani?
– Régen nagyon hosszú volt az üzenetem, ma már csak három szó: merj, nevess, szeress! Ez a három dolog szépen összefoglalja, hogy ha mernénk önmagunk lenni, mernénk saját belső hangunkat követni és nem a racionális elmére, hanem az intuícióra hallgatni, ami sokszor nehéz helyzetbe hoz bennünket, akkor jobbá válna az életünk. Fontos a nevetés, hiszen egy gyerek négyszázszor nevet egy nap, a legtöbb felnőttnél meg ritkaságszámba megy. Jó lenne újra látni az emberek szemében a huncutságot, a csibészséget, az életrevalóságot, sőt, még a gátlástalanságot is. A gátlástalanság felnőttként negatív értelmet kap, de ha úgy bontjuk szét, hogy a gátlásnélküliség arra vonatkozik, hogy meg merjem mondani, amit gondolok és amit érzek, akkor mindjárt más megvilágításba kerül. A hitelességet két fő kategória köré szoktam építeni, az egyik, hogy mindig azt mondom, amit gondolok, a másik pedig, hogy mindig azt teszem, amit mondok. Ha esténként megkérdem magamtól, hogy ma mindig azt tettem-e, amit gondolok, és mindig azt tettem-e, amit ígértem, akkor sokszor én is megbukom ezen a vizsgán, de arra törekszem, hogy minél jobb legyen ez az arány. A szeretéssel kapcsolatban arra szeretnék rámutatni, hogy egy óriási elidegenedési folyamat zajlik a világban, az emberek inkább falakat építenek maguk köré, minthogy hidakat emelnének egymás fölé. Amikor élő rendezvényeket tartok, akkor azt látom, hogy élvezik a jelenlévők, hogy minőségi kapcsolatokat lehet építeni olyan emberekkel, akikkel konstruktívan tudnak beszélgetni, és ez fantasztikus élmény. Visszakanyarodva az üzenethez, mostanra 13 könyvet írtam, azokban bővebben is kifejtem az üzeneteimet, de röviden csak ennyi: merj, nevess, szeress!
n Sok útravalót, tanácsot, módszert megosztasz a résztvevőkkel egy-egy előadás alakalmával, és azt is elmondod, hogy nem elég ezt meghallgatni, tudni, ezt gyakorolni kell. Hogy indul el a változás bennünk?
– A legnagyobb szakadék a tudom és a teszem között van. Amikor egy előadáson vagy tréningen valaki meghallgatja a lehetséges megközelítéseket, eszközöket, gondolatokat, az csak a kezdet, a munka utána jön, amikor elkezdünk változtatni a mindennapokon. A változásnak van négy fázisa, és azon végig kell menni akár tanulásról, akár változtatásról legyen szó. A tudattalan fázistól a felismerésen keresztül az adaptálásig. Elkezdek valamit alkalmazni, és amikor ez az új valami identitást nyer, elkezdek automatikusan aszerint élni. Erre a vezetés példáját szoktam felhozni. Amikor megszülettünk, azt se tudtuk, hogy lehet autót vezetni, aztán láttuk, hogy mások tudnak, csak mi még nem, aztán kínkeservesen elsajátítottuk ezt a tudást, de kezdetben mindenre figyelni kellett. Amikor viszont már megtanultunk vezetni és gyakorlatot szereztük, nem számoljuk, hányszor váltottunk sebességet, vagy sávot, hiszen már automatikusan megy. Nem lineáris a változás, sőt van egy erős belső ellenállás, ami a tudatalattiból, a gyerekkori programozásból fakad, a sémák erősen gátolnak bennünket. Éppen ezért sokszor mondom, hogy a változás nem könnyű, de megéri. A változás folyamata sok botlással, sok látszólagos kudarccal megy végbe, és aztán egyszer csak jön az áttörés, ami nem kalkulálható. A belső változás ezért megy nehezen, és ezért nagyon sokan fel is adják, mert nem látják a sikerélményt, a változást, ami tényleg nehéz. Én húsz éve foglalkozom önfejlesztéssel, tíz éve osztom meg a gondolataimat másokkal is, és egyre óvatosabban fogalmazok, mert egyre inkább azt látom, hogy mennyire összetettek vagyunk, mennyire különbözőek vagyunk, mennyire sok fajta megközelítés lehetséges. Tudjuk, a kívánatos étrend esetében sem lehet mindenkire ráhúzni ugyanazt a megoldást, az önfejlesztésben ez hatványozottan igaz.
