Kis felnőttek – szokás mondani továbbra is, noha a tudományos álláspont szerint téves az említett, gyermekekkel kapcsolatos felfogás. Sem fizikai, sem intellektuális fejlettségi szintjük szempontjából nem azok, ebből adódóan pedig különleges igényeik vannak a felnőttekhez képest, úgy például a tanulás, a táplálkozás, mint a gyógyítás, vagy a hozzájuk való társadalmi viszonyulás tekintetében. A gyermekek különleges helyzetét szemlélteti az is, hogy közel 34 éve az alapvető, mindenkit megillető emberi jogok mellett külön jogokat szavatolnak számukra, az ENSZ Gyermekjogi Egyezményének keretében. Ezt 1989. november 20-án fogadta el az ENSZ Közgyűlése, tíz hónappal később hatályba lépett, míg Szerbia 1990. decemberében cikkelyezte be, majd később megkezdődött a nemzeti jogszabály-módosítási folyamat, amelynek az volt a célja, hogy a gyermekvédelem színvonala elérje az egyezménnyel összeegyeztethető szintet.
Az általános felosztások szerint az egyezménybe foglalt jogok három csoportba sorolhatók: a gyermek ellátásához kapcsolódó jogok – például a gyermek mindenek felett álló érdekének figyelembevétele az őt érintő kérdésekben, a családban nevelkedés joga, a szociális biztonsághoz, továbbá az oktatáshoz és a pihenéshez, játékhoz való jog –; a védelemhez kapcsolódó jogok – az erőszakkal szembeni védelem, a gazdasági kizsákmányolás elleni védelem, a nemi kizsákmányolás és nemi erőszak elleni védelem –, valamint a részvételt érintő jogok – az ítélőképessége birtokában lévő gyermek az őt érintő kérdésekben szabadon kinyilváníthatja véleményét, a véleménynyilvánítás szabadsága, a tájékoztatáshoz való jog, a gondolat-, a lelkiismeret- és a vallásszabadság. Egy, az illetékes szerbiai minisztérium támogatásával gyermek- és emberi jogi szervezetek koordinálásával elvégzett, az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága korábbi ajánlásainak a 2017–2023. közötti időszakban való megvalósítását felülvizsgáló kimutatás szerint Szerbia a 114 ajánlásból 8-at teljesített 76–100 százalékban, 11-et 21–75 százalékban, 35-öt 26–50 százalékban, míg 60-at 0–25 százalékban.
A Gyermekjogi Egyezményt – elsősorban térségünkben – sokan hajlamosak azon dokumentumként emlegetni, ami miatt már „egy igazi apai pofont sem lehet lekeverni a gyereknek”, vagy jól leordítani, illetve egyéb bántó módszert alkalmazni tekintélyteremtés céljával. Habár egyik emberi jog sem fontosabb a másiknál, éppen az említett közfelfogás okán indokolt a gyermekek az erőszakkal szembeni védelmének a társadalmi folyamatok megannyi aspektusából evidens jelentőségére összpontosítani. Amennyiben a gyermekek bántalmazását „nem csak” az érzelmek, valamint a testi-lelki épség és az emberi méltóság mindenek felett állóságának perspektívájából közelítjük meg, érdemes a gazdasági szempontokkal foglalkozni. Egy, 2014-es tanulmány értelmében a gyermekek elleni fizikai, lelki – a szakértők szerint amennyiben utóbbi hosszan tartó, azaz szinte állandó jellegű, nehezebb feldolgozni, mint a néhanapján kapott pofonokat – és szexuális erőszak generálta gazdasági hatások-költségek globális szinten elérhetik a 7 trillió dollárt. A kutatók szerint sikerült egyértelműen bizonyítaniuk, hogy a megelőzés kifizetődő, hiszen az erőszak „ára” magasabb az erőszak megelőzéséhez szükséges befektetésnél, ám a preventív intézkedésekre fordított kormányzati kiadások szintje világszerte rendkívül alacsony. Az ENSZ által összefoglalt kutatások értelmében a gyermekkorukban erőszaknak kitett egyének iskolázottsági szintje az „egészséges” környezetben nevelkedő felnőttekéhez képest alacsonyabb, ennek folyományaként pedig rosszabbul fizetett munkákat végeznek. Az erőszak kedvezőtlenül befolyásolja a humán tőke képződését, ezáltal a termelékenység csökkenését okozza, ami csökkenti az áldozatok egész életében szerzett jövedelmét, és negatív hatással van a társadalom egészére. Laikusként a tudományos kutatások hihetőségét alátámasztó érvként szolgálhat azoknak az országoknak a listája, amelyekben az ENSZ szerint a legalacsonyabb a gyermekek elleni erőszak szintje, hiszen ezek a gazdasági szempontból stabil(abb) államok. Az említetthez hasonló felmérések legtöbbjében Szerbia a középmezőnyös országok között van, vagy a sereghajtók irányába közelít.
Az erőszak kártékony következményeit – a lelki kihatások kapcsán érdemes említést tenni a kutatásokról, amelyek szerint a gyermekkorukban erőszakot átélő személyeknél nagyobb eséllyel alakul ki valamilyen személyiségzavar, illetve nagyobb a kockázata annak, hogy ők maguk is erőszaktevővé, vagy éppen áldozattá válnak – szemlélteti a legkésőbb az Isztambuli Egyezmény hatályba lépése óta (2014.) általánossá vált álláspont, miszerint a gyermek mindig közvetlen elszenvedője a családon belüli erőszaknak. Akkor is, ha nem őt ütik, gyalázzák, vagy félemlítik meg, illetve bántalmazzák egyéb módon, hanem például édesanyját, vagy valamelyik másik családtagját. Ennek folyományaként az utóbbi egyezményt becikkelyező államok áldozatként kötelesek felismerni minden gyermeket, aki valamilyen módon átéli a családon belüli erőszakot, és kellő intézkedésekkel segíteni megfelelő fejlődését – nemcsak Szerbia, hanem más államok ezzel kapcsolatos gyakorlata is azt mutatja, hogy a megvalósítás sok kivetnivalót hagy maga után.
Az általános és a számukra szavatolt „külön” jogok tudatosítása a gyermekekben több szempontból is meghatározó lehet. Elsősorban felismerik az őket ért jogsértést, másodsorban tudják, hogy adott esetben kihez fordulhatnak segítségért – mindenkihez, hiszen a gyermekek megfelelő életkörülményei nem magánügy, hanem társadalmi felelősség –, harmadsorban pedig tudatos felnőttekké válhatnak, akik elfogadják, hogy nem különálló szigetek a társadalomban, és saját jogaik addig terjednek, amíg nem sértik embertársaik jogait, azaz megértik, hogy jogaik mellett kötelezettségeik is vannak. Ekképpen nagyobb eséllyel válnak nemcsak önálló és „egészséges” felnőtté, illetve a társadalom hasznos tagjává, hanem egyben elfogadó emberré is, olyanná, aki például békén hagyja Petikét, aki Barbara szeretne lenni, vagy Rózsikát, aki Mohameddel kötne házasságot, továbbá nem hiszi, hogy az asszony, és minden nála gyengébb személy verve jó, de a gyermekjogokra sem valamiféle nyugati, liberális hóbortként tekint.
Nyitókép: Pixabay
