Szülésem története

„A szülésünkkel való munka, a szülés és az azt körülölelő időszak felidézése, újramesélése, átdolgozása mind segítenek abban, hogy az élményt el tudjuk helyezni az élettörténetünkben, ami pedig anyai identitásunk megerősödését szolgálhatja. A csoporton való részvétel ennek a feldolgozási folyamatnak lehet a nyitása, egy lépés benne, esetleg az a pont, amikor a közelébe érkezünk a megnyugvásnak és az elfogadásnak. A szülés megélése, az anyaságba való érkezés mindenki számára más élmény, mást hoz, más okoz kihívást, más szerez örömet és könnyebbséget – de nagyon sok hasonló érzésre is bukkanhatunk mások történetét hallva. Egymás meghallgatása, megértése, támogatása és amikor bennünket hallgatnak értő figyelemmel, nagy erővel bír. Ezt tapasztalhatod meg ezen a műhelyen.”

Ilyen módon hirdették meg a közelmúltban Magyarkanizsán azt a különleges kiscsoportos szülésélmény-feldolgozó műhelyt, amelynek összejöveteleire elsősorban azokat az anyákat invitálták meg, akik a szülés körüli időszakot, vagy annak bármely szakaszát nehéznek élték meg. A kezdeményezés hátteréről, valamint a műhely részleteiről és tapasztalatairól Vígi Sára dúlával, perinatális szaktanácsadó-jelölttel és mentálhigiénés segítő hallgatóval beszélgettünk.

Hogyan foglalható össze, mit takar pontosan a szülésélmény-feldolgozó műhely?

– Ez olyan csoportos folyamatot ölel fel, ahol az anyák a szülés körüli időszakban megélt élményeikkel tudnak foglalkozni. Összesen hat alkalommal találkozunk, heti rendszerességgel, és magán a szülésen túl az azt megelőző eseményekkel is foglalkozunk, mint például a fogantatás, a párkapcsolat, a várandósság, valamint az utána következő kórházi napok, a gyermekágyas időszak sajátosságairól is beszélgetünk, így jutunk el egészen a jelenig, azaz az éppen aktuális kérdésekig. Az első és az utolsó alkalom foglalja keretbe ezt az időszakot, ezeken a jelenbeli történések képezik a központi témát, vagyis az, hogy hogyan érkezik meg valaki a műhelyre, abban a pillanatban milyen nehézségei vannak, miért döntött úgy, hogy jelentkezik ezekre a foglalkozásokra, stb., majd végigmegyünk a perinatális időn, az utolsó alkalommal pedig egyebek mellett arra is kitérünk, hogy hogyan változtak az érzései, mi történt vele a folyamat alatt, hogyan érzi magát annak végeztével és hasonlók.

Honnan érkeztek a résztvevők és mekkora csoportban zajlik a műhelymunka?

– Jelenleg egy csoporttal dolgozunk, a jövőben azonban szeretnénk még ilyen csoportokat indítani, mivel rendkívül fontosnak érezzük, hogy folyamatosan lehessen ilyen műhelymunkára jelentkezni, ugyanakkor a visszajelzések is azt igazolják, hogy nagy szükség lenne rájuk. A mostani csoportba Oromról, Zentáról, Szabadkáról és Magyarkanizsáról érkeztek résztvevők. A műhelymunkát egy általam készített kérdőíves felmérés előzte meg, amelynek segítségével az anyák igényeit szerettem volna megvizsgálni, és az eredményekből egyértelműen az derült ki, hogy kis csoportokban éreznék magukat a legjobban és a legnagyobb biztonságban, ott tudnának a leginkább megnyílni, ezért magától értetődő volt számunkra, hogy kis csoportokban fogunk dolgozni. A jelenlegi csoportnak mindössze öt tagja van, ami a téma jellege miatt ideálisnak mondható. Ez a program a mentálhigiénés képzésem keretein belül valósulhatott meg ingyenesen, ugyanis annak érdekében, hogy maximálisan kielégíthessük a résztvevők igényeit, csapatban dolgoztunk más szakemberekkel. A folyamatban rajtam kívül részt vesz Puroszné Nagy Magdolna szegedi dúla, perinatális szaktanácsadó, relaxációs terapeuta és szülésfelkészítő, ő az, aki az első és az utolsó alkalommal itt van velünk a csoportban, valamint egyben ő a mentorom is, akitől rengeteget tanulok; Kovács Dandi Csilla kecskeméti dúla és perinatális szaktanácsadó hallgatótársam; valamint Sárkány Szintia dúla, pedagógus, aki érintett anyaként segítette a csoport alakulását meglátásaival. Velük együtt dolgoztuk ki, hogy miként nézzen ki a csoport, illetve miként épüljön fel a benne folyó munka. Mivel már a perinatális szaktanácsadói képzésem idején is vajdasági szülésélményekkel foglalkoztam, ugyanis ez volt a kutatási témám, és erre építettem a szakdolgozatomat is, ezért az akkor szerzett tapasztalatok is igen sokat hozzátesznek a mostani programhoz, hiszen tizenegy olyan anyával készítettem mélyinterjút, akik a traumatikus szülésüket szülésélmény-feldolgozó csoport segítségével dolgozták át, és az ő történeteikből, megéléseikből is nagyon sokat tudtam építkezni, a témavezetőm pedig szupervíziós lehetőséget biztosít számomra, ami elképesztően sokat segít nekem is abban, hogy facilitálni tudjam a csoportot.

Vajdasági szülésélményeket említettél, ezek szerint különböznek az itteni élmények a más vidékekre jellemzőktől?

– A fiziológiás szülés, ha nagyon leegyszerűsítjük, a maga természetes folyamatában minden női testben hasonlóan megy végbe. Az azonban, hogy hol szülnek a nők, illetve a perinatális időszakhoz milyen viselkedési elvárásokat társítanak, kultúránként nagyon eltérő lehet, ezt nevezzük egyébként szülési kultúrának. Így például a szülés tekintetében vannak különbségek, ha Vajdaságot, Magyarországot, vagy éppen Hollandiát, esetleg valamelyik természeti nép lakhelyét vizsgáljuk.

Mindennek tudatában milyenek a mi szülésélményeink, illetve milyen tényezők nehezíthetik meg a szülés folyamatát?

– A mélyinterjúk során elsősorban a traumatikus szülésekkel foglalkoztam, a csoporton is inkább a nehezebb történetek érkeznek meg, sőt a munkámban is jóval többször találkozom olyan anyákkal, akiknek negatív a szülésélményük, mint olyanokkal, akiknek pozitív, az azonban rendkívül fontos, hogy mindebből nem szabad egyértelmű következtetéseket levonnunk. 2020-ban Puroszné Nagy Magdolna egy összehasonlító kutatásban vizsgálta a magyarországi, a romániai és a vajdasági anyák szülésélményeit. A kutatásának az egyik kérdése az volt, hogy egy tízes skálán értékeljék a szülésélményüket az anyák, ezen a skálán az egyes a teljesen rossz, a tízes pedig az ideális szülést jelölte, aminek alapján a szülésélmény-átlagokat tekintve a szerbiai volt a legrosszabb, 6,86-os átlaggal, utána Magyarország következett 7,11-gyel, majd Románia 7,31-gyel, persze nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy ez a kutatás még a járvány előtti időszakból való. Nagyon sok mindentől függ, hogy milyen a szülés, illetve milyen az anya és a baba élménye, egy másik kutatás során például azt állapították meg, hogy a szülés egyrészt egy nagyon személyes, egyéni élmény, ugyanakkor rendkívül komplex is, hiszen nagyon sok minden hat rá, pl. a társas támogatottság, a gondoskodás, a kontroll érzete, az, hogy bevonják-e például az anyát a döntésekbe, vagy sem, tájékoztatják-e arról, mi történik vele, vagy sem, de ide sorolhatók a megélt fájdalmak, az esetleges beavatkozások és minden olyan érzelem is, ami a szüléshez kapcsolódik. Fontos azonban kiemelni azt is, hogy a szülés egy olyan mérföldkő a nő életében, aminek emléke ott marad vele, és kihatással van arra, hogy hogyan tud ráhangolódni a babájára, hogyan tud összekapcsolódni vele, mennyire érzi kompetens anyának magát, továbbá hatással van a párkapcsolatára és számos egyéb dologra is, amelyek jelentős mértékben meghatározzák a későbbi gyerekvállalási kedvét is.

Miben segítheti a csoport az anyákat és mit érhetnek el a műhelymunka végéig?

– Az ilyen csoportok meghozzák azt az élményt az anyáknak, hogy nincsenek egyedül a nehézségeikkel, a problémáikkal, nem érzik egyedül magukat, és megtapasztalhatják azt is, milyen az, amikor a megszokottnál nagyobb figyelemmel fordulnak feléjük, és ezáltal legalitást kap a történetük, valamint vele együtt a megéléseik és az érzéseik is. Mindez megnyugvást is hozhat az anyáknak. Nagyon sokszor megtörténik az is, hogy az anya a szülés után elmeséli történetét, a szüléssel kapcsolatos rossz élményét, és a környezete úgy reagál rá, hogy az anya azt érezheti, megkérdőjelezik a megéléseit, sőt akár még bűntudat is kialakulhat benne a negatív érzései miatt. Az tehát, hogy mit érhet el, illetve hova érkezhet meg valaki a csoport keretében megvalósuló közös munka végére, minden esetben egyénfüggő, nagyon sokféle tényező befolyásolja.

A teljes körű feldolgozáshoz elegendő csupán a kibeszélés?

– A szülés élményének a feldolgozása magától is történhet, mivel ez a nők életében egy természetes folyamat, így az átdolgozásnak is van egy természetes folyamata. A nő beszél a szüléséről, elmeséli a vele történteket, a megéléseit, sokan le is írják a történetüket. Ennek a folyamatnak a részre az is, hogy ezzel álmodik. Pl. a szülés után egészen biztosan többet foglalkozik ezzel, a későbbiekben azonban fokozatosan más dolgokra helyeződik a hangsúly, ugyanakkor időről időre eszébe jutnak az emlékek, például a gyermek születésnapján, vagy amikor újra várandós lesz, olyankor ugyanis újra intenzívebben előjöhetnek a szüléshez kapcsolódó érzések és élmények. Az, hogy beszélünk róluk, rendkívül fontos, ilyen módon ugyanis megfogalmazzunk azt, ami velünk történt, kitesszük magunkból, eltávolítjuk magunktól az érzéseket, megnézzük azokat máshonnan is, és mivel ez egyre többször és többször megtörténik, újra és újra más kerül belőlük előtérbe, később pedig a helyükre kerülhetnek azok a dolgok is, amiket addig nem értettünk stb. Egyéni vagy csoportos foglalkozásra akkor szükséges menni, ha annyira intenzívek és elárasztóak az érzések, hogy az anya egyedül nem tud velük mit kezdeni, esetleg azt érzi, nem tudja ellátni a hétköznapi feladatait, annyira erőteljes betörő emlékképei vannak a szülésről. Fontosnak érzem továbbá kiemelni azt is, hogy nem kizárólag a traumatikus élményeket lehet átdolgozni az ilyen foglalkozásokon, hiszen a szülővé válás önmagában is óriási változást jelent a nő és a pár életében, ami számos olyan kérdést vethet föl és egyben rengeteg olyan ambivalens érzést kelthet az emberben, amelyeket jól eshet egy segítővel, vagy egy csoporttal átdolgozni.

Említetted, hogy a jövőben szeretnétek újabb csoportokat indítani, várhatóan milyen lesz majd a következő csoport?

– A jövőben szeretnénk folyamatosan lehetőséget adni az érintettek számára a szülésélmény-feldolgozó csoportban való részvételre, már többen is érdeklődtek, hogy mikor indul újabb hasonló csoport, amihez esetleg tudnának csatlakozni, és ez mindenképpen azt igazolja, hogy nagy szükség lenne rá. Legközelebb azonban nem Szülésélmény-feldolgozó műhelyt, hanem Várandós kört szeretnénk hirdetni, ugyanakkor terveink között szerepel az is, hogy olyan anyáknak is biztosítsunk kapcsolódási lehetőséget, akik otthon vannak a kisbabáikkal, még nem mentek vissza dolgozni, ugyanakkor már nagyon vágynak arra, hogy más hasonló helyzetben lévő anyákkal közösen töltsenek el egy bizonyos időt, mindemellett újra szeretnék elindítani egy ún. „Anya útja” csoportot is, amely szintén rendkívül sok lehetőséget kínál az érintettek számára, ám nem tartom kizártnak, hogy az utóbbira már csak az ősz folyamán kerül majd sor.