Csak hatékony termeléssel lehet fennmaradni a piacon

A csantavéri Balog Zsolt és élettársa, Dudás Horvát Olga hosszú évek óta foglalkozik sertéstartással. Gazdaságukat jelenleg 25-30 törzskönyves kocás alapállomány képezi. Munkájukat lelkiismeretesen és kellő odafigyeléssel végzik, keményen dolgoznak azért, hogy gazdaságuk jövedelmező legyen. Balog Zsolttal a kezdetekről, az állattartás pozitívumairól és negatívumairól, a különféle bevált praktikáiról és több évtizedes tapasztalatairól beszélgettünk.

Hogyan indult a családi vállalkozásuk?

– A sertéstartás a családunkban már ötven éve hagyomány, amit harmadik generációként viszek tovább. Az állatok a nagyszüleim és a szüleim hagyatéka, viszont én voltam az, aki elindította a törzskönyvezést és az elmúlt tizenkét évben a szelekciós munkát. A szaporulat egy része eladásra kerül, a többi jószágot pedig hizlaljuk és tenyészállatként értékesítjük.

Dönthetett volna úgy is, hogy nem folytatja tovább.

– Megtehettem volna, de meg sem fordult a fejemben. Ebben nőttem fel, szeretem az állatokat, magát a sertéstartást is, és talán értek is hozzá. A párommal közösen visszük a gazdaságot, mindig igyekszünk valami újat bevezetni vagy kipróbálni, hiszen egy dolog eladni vagy meghizlalni a malacokat, de ehhez hatalmas felelősség és munka is társul. Most próbálunk egyébként saját termékeket is feldolgozni.

Régen könnyebb vagy nehezebb volt a disznótartás?

– Nincs olyan, hogy könnyebb vagy nehezebb, inkább azt mondanám, hogy vannak hullámvölgyek. Annak idején azt mondták, hogy a disznó disznóul tud vinni és disznóul tud hozni is. Ez ma is így van. A régi időkben a sertéseket hagyományosan, tehát darával, korpával vagy moslékkal etették. Ez volt az olcsóbb és egyszerűbb megoldás. Anno egy kimorzsolt góré kukorica és pár hízó eladása után a nagyszüleink akár egy új traktort is vehettek. Erre a példára manapság már biztosan nem kerül sor. A disznótartás nehézségei idővel változtak, de szerintem régebben könnyebb volt a gazdálkodás velük. A sertések kisebb igényűek voltak, ami egyszerűbbé tette a tartásukat. Az utóbbi évtizedekben az állatoknak a genetikája finomodott. Egy kocától ma már tovább növekedett a született malacszám, ami ma eléri a 14-15 élve született malacot átlagosan. Régen egy kocának 7–10 malaca született, ami nagyon jónak számított. Ahogy azonban fejlődött az állatok genetikája, illetve a különféle tenyésztési vonalak, úgy maximalizálódott a született malacszám is. A lényeg, hogy minél jobb takarmányértékesítés jöjjön ki a hizlalásnál, minél kevesebb takarmányfelhasználással. A modern disznótartás során sokkal magasabb szintű odafigyelés és technológiai felszereltség szükséges, az állatok igényeit maximálisan ki kell szolgálni, hogy magas számú és jó minőségű malacot nevelhessünk. Időnként komoly veszteségeket okoz, ha az ember nem figyel oda megfelelően a munkájára, ugyanakkor időszakosan szép jövedelmet is hozhat. Az elmúlt év például kifejezetten jónak számított, de az azt megelőző években az extrém magas gabona- és takarmányárak, az olcsó felvásárlási ár jelentős veszteséget okoztak a termelőknek.

Milyen tapasztalatokat szerzett az elmúlt évtizedek során?

– Az állattartásnál a fizikai tevékenység mellett az eszmei rész is fontos. Tapasztalatokat kell szerezni, hogy például mely kocákkal, mely párosításokkal érhetünk el jó eredményeket. Ugyanaz a kanvonal nem biztos, hogy minden kocavonalhoz ugyanazt az eredményt hozza. Nem törvényszerű, hogy egy jó apa és egy általam jónak gondolt anya mindig ugyanazt az eredményt produkálja. Az egész folyamat kialakítása időt igényel, valamint a szerencse is közrejátszik. Nálunk a legtöbb 24 élve született malac volt egy kocától, leválasztott pedig 17 darab. Mindig vannak olyan kocák, amelyeknek kevesebb malacuk születik, mert esetleg nem jól sikerült a megtermékenyítés, vagy nem jó időben végeztük, de az is megesik, hogy az anyakocától már elpusztulva születnek a malacok. Viszont ha vitálisak és életképesek, minél előbb el kell kezdeni tápszerezni a nagy létszámú almokat, hogy hamarabb elkezdjenek enni.
 

Hogyan tartják a sertéseket?

– Almos tartásunk van, szalmával aljazunk. Minden reggel és este takarmányozunk a kocáknál, és tisztítjuk a fiaztatókat is. A friss ivóvíz is állandóan a jószágok rendelkezésére áll. A lefialt kocák étvágy szerint kapják a takarmányt, tehát a mennyiségekkel variálunk. A választott kocák kimért adagot kapnak reggel és este, tehát nincsenek túlhizlalva, mert a túlhizlalt állománnyal gondok lehetnek a fialásnál. A melegben hamarabb történik pusztulás is, ráadásul minél elhízottabb az állomány, annál nehezebb maga a megtermékenyítés, illetve csökken a megtermékenyíthető petéknek a száma. Az egészséges koca jó kondícióban kell, hogy legyen. Igyekszünk tehát jól összeállított takarmányt adni nekik, amiben benne van minden, amire szükségük van az állatoknak. Az alapanyagok közül vásároljuk a fehérjehordozókat és a premixet, a gabonát mi termeljük meg, és állítjuk össze a kész takarmányt.

Mennyire megengedett a jószágok gyógyszerezése? 

– A megelőzésre helyezzük a hangsúlyt, ezért vakcinázzuk az állományt, hogy minimalizáljuk a gyógyszerfelhasználást. Nyilván nem lehet száz százalékban kivédeni a betegségeket, de az a tapasztalatom, hogy így sokkal könnyebb kordában tartani az egészségügyi problémákat. Az állatok egészségének a fenntartására használunk még probiotikumokat, különféle természetes alapanyagokból készült termékeket is.

Mi szükséges ahhoz, hogy valakinek bejegyzett gazdasága legyen?

– Hivatalosan ki kell nyitni egy gazdaságot mint mezőgazdasági termelő, plusz egy állatorvostól kérvényezni kell egy HID-számot is, amit a jószágok fülszámozása követ. Ezen regisztrációk nélkül nem lehetne állatokat tartani, és nem lennénk jogosultak a támogatásokra sem. A kocáktól kötelező évente vért venni állatorvosi program alapján a különféle betegségek miatt. Ennek egy része ingyenes, másik része fizetős, és ha minden rendben van, egy évig nyugodtak vagyunk. Az elmúlt egy-másfél évben, amikor megjelent az afrikai sertéspestis Szerbiában, nagyon komoly intézkedéseket hozott a mezőgazdasági minisztérium. Ma már szigorúbban szabályozzák és ellenőrzik az állományokat, hogy nullára csökkentsék a „fekete” szállításokat. A legnagyobb pestissel kapcsolatos problémát Közép-Szerbiában regisztrálták, ahol nyitott tartású ólak vannak, így a vaddisznók hamarabb kontaktusba tudtak kerülni a jószágokkal, így közvetítve a betegséget. Az afrikai pestisre még nincs hivatalosan vakcina, így az az egyetlen védekezés, hogy a teljes fertőzött állományt leölik, a minisztérium azonban megtéríti a leölt állatok értékét. Az észak-bácskai régiót szerencsére elkerülte, de maga a vírus veszélyes. Az emberre semmilyen kihatással nincs, viszont mint vektor az ember akár egy tárggyal is tudja közvetíteni. Ezért figyelünk oda, hogy az objektumunkban a megfelelő fertőtlenítés megtörténjen, illetve idegeneket nem engedünk be az ólakba.

Hogyan történik önöknél a búgatás, megtermékenyítés?

– A Velika Plana-i mesterséges termékenyítő központtól vásárolunk magokat, és vannak saját kanjaink is. Dolgozunk egy fajtiszta vonallal, amiből tenyészállatok lesznek, és van egy terminálvonalunk, amiből vágni való állatokat állítunk elő.

Ön szerint mitől függ a disznónak az ára?

– Az elmúlt egy-másfél évben nagyon elégedettek voltunk a disznó árával, mivel a malac 500–600 dinár, a hízó 250–300 dinár volt kilogrammonként. Tavaly Đurđevdanra, azaz májusra csúcsosodott ki a malac ára, illetve újévre. Most van egy érezhető esés. Jelenleg 300–350 dinár a malac, a hízó 220–230 dinár, viszont a takarmányárak nem csökkentek. Mindenképpen rizikós, hogy mire meghízik a jószág, marad-e az ár, vagy csökkenni fog. Az elmúlt két évben, főleg a szárazság és a nyomott árak miatt, hatalmas mennyiségű állatot levágtak, ami jelentős esés volt országos szinten a sertésállományban. Szerintem nem tud senki sem elég okos lenni, mert Szerbiába kétes minőségű húsokat hoznak be, ami jelentős árlenyomó hatással bír a piacra, hiszen az országban nincs kellő mennyiségű sertés, a saját szükségleteinket nem tudja fedezni, nem tudunk kellő mennyiséget termelni. A 2022 decembere és 2023 vége között eltelt időszakban Szerbiában 19,7 százalékkal csökkent a sertésállomány, míg a 90-es években még 4,2 millió sertést tartottak nyilván, tavaly már csak 2 milliót. A szakemberek szerint nemcsak a pestis miatt csökkentették a sertések számát, hanem a termelési ágazathoz való általános hozzáállás miatt is, hiszen az elmúlt négy-öt évben Szerbia egyre több sertéshúst importál az országba.

Milyen támogatásban részesülnek a sertéstenyésztők?

– A kocára és kanokra 18 ezer dinárt fizet a minisztérium, a hízóállatokra 1500 dinárt darabonként, amit vágóhídra adunk el. A törzsállomány-vásárlásra a tartományi mezőgazdasági titkárság részéről az idén igencsak komoly támogatást adtak. Az állat értékének mintegy 50 százalékát kifizették, most pedig felemelték nettó 90 százalékra nemcsak a sertésre, hanem a birkára, a kecskére és a szarvasmarhára is, ha törzskönyves állományt vásároltunk. Valószínűleg a mezőgazdasági minisztérium is az év folyamán még megjelenteti a pályázatait a tenyészállatok vásárlására.
 

Mik lehetnek a buktatói az állattartásnak?

– Amikor magasak a takarmányárak, vagy nyomott az élő állatnak az ára, nagyon topon kell lenni, hogy legalább nullába hozzuk ki magunkat. Meglátásom szerint egy gazdaságban az emberi tényezőt száz százalékban kizárni nem lehet. Az állatokat muszáj napi szinten ellenőrizni, akár kicsiben, akár nagyban foglalkozik ezzel az ember. Nem lehet mindent gépesíteni, csak a hatékony termeléssel lehet fennmaradni a piacon.

Milyen jövőbeli céljaik vannak?

– A jövőben tervezünk fejleszteni, modernizálni, hogy könnyítsük a munkafolyamatokat. Nagyon szeretek a jószágokkal foglalkozni. Úgy gondolom, ezt nem lehet megtanulni, az évek alatt összegyűjtött tapasztalat szükséges mindenhez. Én is hibázok, én sem tudok mindent, bármikor becsúszhat egy hiba, egy nem várt probléma, de mindig igyekszem mindenből kihozni a legtöbbet. Nem egyszerű ez a munka, hiszen télen a hidegben, nyáron a hőségben is kint vagyunk, és tesszük a dolgunkat. Megesik az is, hogy a jószágok mellett éjszakázunk, és sokszor nem jutunk el pihenni sem, mégis elmondhatom, hogy örömmel végezzük a munkánkat.