Már napok óta úton van a Tanyaszínház csapata: a ma, tehát szombat esti kavillói bemutató előtt már túlestek a lámpaláz első hullámán, kipróbálták, begyakorolták, mennyire kell kiengedniük a hangjukat, hogy az alkalmi nézőtér utolsó sorában is érthető legyen a szövegmondásuk, az énekük, a változó helyszíneken minden rendben legyen a fény- és hangtechnikával, a színpaddal, a kellékekkel.
Nagyon jól kitalálták ezt negyvenhat évvel ezelőtt Kovács Frigyesék: elvinni a színházi élményt olyan helyszínekre is, ahova a kőszínházas produkciók nem jutnak el. Ezenkívül jó alkalmat jelent ez arra, hogy a növendékek már a művészeti akadémián töltött első év után gyakorolják a színészi hivatás mesterségbeli részét, amibe beletartozik a színpadon adódó váratlan helyzetek kezelése, a színpad gyors és szakszerű felállítása mindennap máshol, a kosztümök mosása, szárítása, vasalása, a kellékek javítása. Nem könnyű napi húsz, harminc, akár negyven kilométert utazni, utána játszani, mindig más alkalmi szálláshelyen kipihenni a – hiszem azt – jóleső fáradtságot, valamint bajtársiasságból, kollegialitásból is jó leckét kapnak ezek a fiatalok, akik szép, de nehéz hivatást választottak. Minden évben más-más a Tanyaszínház csapata, de minden évben hihetetlenül jó energiát, fiatalos lendületet sugároznak a nézők felé a színpadról, s hiszem azt, évtizedeken át a zsigereikben továbbviszik a turnék hangulatát, építkezni tudnak belőle. Olyan „élménybomba” ez, ami miatt a már oklevelet szerzett, hivatásos társulatoknál dolgozó fiatal művészeink is a nyaruk nagy részét a Tanyaszínház vándortársulatánál töltik, végigcsinálják a turnét.
Gyakran eszembe jutottak az elmúlt hetekben a rekkenő hőségben a tanyaszínházasok, az, hogy hogyan bírják az intenzív próbákat ebben a 40 fokos forróságban. Biztos vagyok abban, hogy ebből semmit sem fognak megérezni a nézők, ezek a fiatalok állják a sarat. Kaland is egy ilyen turné. Ugyanakkor megtiszteltetés ehhez a magyar színházi életben ma is egyedülálló, sőt az európai színházi életben is párját ritkító alkalmi vándortársulathoz tartozni, ahol a turné szűk egy hónapja során több ezer nézőhöz viszik el a színházi élményt. Mint említettem, a közönség egy része kizárólag ilyenkor jut színházi élményhez, ugyanakkor a rendszeres színházlátogatók is, akik ellátogatnak a turné valamely helyszínére, a különleges, szabadtéri környezet miatt lazább, reakcióiban spontánabb nézősereget alkotnak, mint a kőszínház nézőterén szép öltözékben ülő publikum. Hihetetlen, de igaz: az 1978-as megalakulás óta több mint félmillióan látták a különböző vajdasági településeken a Tanyaszínház előadásait.
Negyvenhat éve vajon sejtette-e Kovács Frigyes, aki akkor az újvidéki Művészeti Akadémia negyedéves színinövendéke volt, és Hernyák György, az intézmény másodéves rendező szakos hallgatója, amikor kitalálták a Tanyaszínház koncepcióját, hogy az, aminek az alapjait akkor lefektették, ennyi éven át él, és töretlen népszerűségnek örvend a vajdasági magyarság körében? Már akkor, a hetvenes évek végén megmutatkozott, hogy a legeldugottabb településen élőkben is megvan az igény annak a művészetnek, a játéknak, a csodának a befogadására, amit csak a színház tud nyújtani. A héttagú társulat első turnéjának tizenkilenc állomása volt, és a feljegyzések szerint nyolcezren látták a vándortársulat első előadását. Csacsifogat szállította a színházi kellékeket, a kilenc színész pedig gyalogolt a poros dűlőutakon egyik helyszínről a másikra, naponként egy vagy két előadást tartva. Előadásaikat piactereken, iskolaudvarokban, futballpályákon játszották. A különleges eseményre összegyűlt a falu apraja-nagyja, szíveslátásban nem volt hiány, és az előadás végén pénz is került a kalapba. Az első években még világosban tartották az előadásokat, amíg nem vettek reflektorokat. A harmadik évadtól már kerékpáron követték a csacsifogatot, később pedig traktort vettek, ez szállítja a díszleteket, kellékeket, a színészek biciklivel, gépkocsival érkeznek az előadás helyszínére.
Kezdetben csak Észak-Bácska falvait járta a mindenkori alkalmi társulat, de azóta már Bácska más településein is szívesen látott és Bánátban is minden évben türelmetlenül várt vendégek. Bánátban nincs hivatásos magyar színház/társulat, ezért is fontos az ottani magyar lakosoknak, hogy a bánáti falvak is bekerüljenek a Tanyaszínház útvonalába, éppen ezért a bánáti tájolást a Magyar Nemzeti Tanács külön támogatja. A kisvárdai színházi fesztiválon is több alkalommal felléptek, díjban is részesültek, több évtizedes fennállásuk alatt Horvátországban és Szlovéniában is jártak a tanyaszínházasok. De az igazi közegük Bácska és Bánát, ennek a térségnek a magyarságát szólítják meg, szolgálják a művészetükkel.
Az idei előadás Szigligeti Ede A cigány című népszínműve alapján készült. Olvasóink számára a Liliomfi bizonyára ismerősebb a 19. században élt, korának, sőt a 20. századnak e népszerű szerzőjétől, hisz az 1954-ben készült filmet Darvas Iván, Krencsey Mariann, Ruttkai Éva és Dajka Margit főszereplésével időről időre levetíti a Duna Televízió. Ám a Tanyaszínház által most kiválasztott, A cigány című népszínműből már 1925-ben és 1941-ben is filmet forgattak (előbbi még némafilm volt), az akkori kor jeles művészei tűntek fel a filmvásznon, s e művet napjainkban is – ritkán, ugyan, de – játsszák színtársulatok. Most pedig a Tanyaszínház csapata járja be vele Vajdaságot.
A cigány romantikus história, sok tánccal, zenével, énekkel, ugyanakkor erős üzenete van a diszkriminációról, szerelemről, háborúról, a tartalma, a társadalmi mondanivalója is komoly. Sorsokról szól, és elgondolkodtat, ugyanakkor a könnyedségével magával ragad és szórakoztat – nyilatkozták az alkotók. Mi pedig kíváncsian várjuk, hogy Crnkovity Gabriella rendező, Oláh Tamás dramaturg és a lelkes társulat milyen előadást készített a 19. századi szerző művéből nekünk, a 21. század vajdasági magyar nézőinek. Aki teheti, „zarándokoljon el” ma Kavillóra, illetve a turné következő állomásainak valamelyikére. Hiszem azt, hogy megéri!
Nyitókép: Kazinczy Paszterkó Diana felvétele
