2024. december 18., szerda

Test és lélek töltődik a makoveczi álomban

A makói Hagymatikum különleges élményt nyújt minden korosztálynak

Műalkotás, ugyanakkor végtelenül barátságos, tiszteletet parancsoló, mégis közvetlen és otthonos – ez fogalmazódott meg bennem, amikor a napokban végigjártam a makói Hagymatikum Gyógyfürdő termeit, megmártóztam a medencéiben és kipróbáltam a szolgáltatásai egy részét. Egyszerűen lenyűgözött már maga a látvány is, a fehér falak, az ívelt vonalak, a melegséget sugárzó fa konstrukció. Tisztának és üdének éreztem a környezetet. Jó volt ott lenni, sok vendég fürdőzött, mégsem hatott túlzsúfoltnak, hiszen a tágas termek, a belmagasság és a medencék mérete levegőssé varázsolják a komplexumot. Gyönyörűre álmodta Makovecz Imre és gyönyörűre is építették. A Hagymatikum összesen tizenhat élmény és normál medencével, wellness és gyógyászati részleggel, kiterjedt szaunavilággal, külön gyermekek számára kialakított résszel, étteremmel, szépészeti és természetgyógyászati részleggel várja vendégeit minden évszakban. Gyógyító hatású termálvíz, különleges kültéri és fedett medencék, interaktív programok csalogatják a gyógyulni és pihenni vágyókat, és mindez csak egy karnyújtásnyira található tőlünk, vajdaságiaktól.

Gergely Gábor igazgató a minőséget igazoló elismeréseket mutatja

Gergely Gábor igazgató a minőséget igazoló elismeréseket mutatja

Hogy egy kicsit a részletekbe is beleássunk, és még jobban megismerhessük a fürdőt, Gergely Gábortól, a Hagymatikum megbízott igazgatójától kértünk tájékoztatást. Elmondta, hogy a fürdőt 2012. január 20-án nyitották meg, akkorra azonban még nem tudták száz százalékban felépíteni azt, amit Makovecz Imre megálmodott. Ezt most sikerült pótolni, és tavasszal avatták fel az új épületet, amely 2462 négyzetméteren terül el, és egyebek mellett két lenyűgöző élménymedencét kínál, egy részben fedett gyógyvizes medencéről elérhető vízi bárt, ugyanakkor hozzá tartozik egy új recepció és egy négy évszakos vendégfogadó tér is.

A Hagymatikum tetőszerkezetével az organikus építészet egyik magyarországi remekműve

A Hagymatikum tetőszerkezetével az organikus építészet egyik magyarországi remekműve

Gyönyörű beltér csalogatja a látogatókat

Gyönyörű beltér csalogatja a látogatókat

– Három évvel ezelőtt elindult egy projekt a Magyar Állam támogatásával, és így sikerült befejezni Makovecz Imre álmát. Ennek köszönhetően készült el a családi élményzóna, ami most már olyan korosztályokat és igényeket is kiszolgál, amilyeneket eddig nem tudott. A gyermekek, a kisgyermekes családok eddig is élvezték az élményrészlegünket, az idősebbeknek tetszett a gyógyászatunk és a gyógyvizes medencénk, a tinédzser korosztályt azonban nem tudtuk megszólítani. Ők olyan helyeket keresnek, ahol csúszdák és egyéb élmények várják őket, és eddig ez a szegmens hiányzott a makói gyógyfürdőben, most viszont már minden korosztály megtalálja nálunk a magának való szórakozási és kikapcsolódási formát. Ezzel az új beruházással olyan egyedi csúszdákat építettünk, amilyenek máshol nincsenek. Az új adottságokat egyéb élményekkel is igyekeztünk kiegészíteni, ilyen pl. a víz alatti VR élmény. Ez annyit jelent, hogy a víz tetején lebegve lehet élvezni a súlytalanság állapotát, kipróbálva akár az űrsétát, akár a búvárkodást annak köszönhetően, hogy kiválasztunk egy filmet, amit lebegés közben nézünk. Masszázságyakat, vízágyakat vásároltunk, így aki nem szereti a testi kontaktust, vagy nem szeretne várni, az 10–20 perces masszázsokat igényelhet. A vendég magára csukja az ajtót, elindítja a programot, felfekszik a vízágyra és már élvezheti is a masszázst. Haladni kell a korral, és a mai világban szinte már elvárás, hogy a medencében lehessen koktélozni, kávékülönlegességeket lehessen fogyasztani, és nálunk már ez is adott, ugyanis a kinti gyógymedencénk mellé felépítettünk egy koktélmedencét, Makovencz stílusú tetővel, ami a naptól, az esőtől és a hótól is megvédi az ott pihenőket és fogyasztókat. Ezzel teljes lett a makoveczi álom – hangsúlyozta az igazgató, majd a medencékről szólva elmondta, hogy 16 van belőlük, és nagyon ügyelnek arra, hogy a komfortérzet érdekében mindegyiket megfelelő hőfokon tartsák.

– Arra nagyon odafigyelünk, hogy az úszómedencén kívül, amelynek vizét 30 Celsius-fok alatt tartjuk, az összes többiben 33 és 38 fok között legyen a víz hőmérséklete, hogy bárki is jöjjön hozzánk, komfortosan érezze magát. A gyermekvilágunk nagyon egyedi, egy családi pihenés szempontjából fontosnak tartjuk, hogy a szülők a kicsikkel el tudjanak húzódni és csak rájuk figyeljenek, külön pihenőszobát is kínálunk egészen piciknek való csúszdával és játszóházzal. Egy bowlingszobát is kialakítottunk, amelyet az ún. Nyugibárunkkal kötöttünk össze, és ide kívülről is be lehet menni. A bowlingpályán kisméretű golyókkal és hozzá méretezett bábukkal lehet játszani, az élvezeti értéke azonban ugyanakkora, mint bármilyen másik pályáé. Anyuka tehát nyugodtan bowlingozhat a kisgyermekével, és ez is egyedinek számít. Sakkozási lehetőséget ingyen biztosítunk a vendégeknek, a medencében is tudnak sakkozni, ugyanakkor strandröplabda-pálya, teniszpálya, homokfoci-pálya is várja a látogatókat. Az éttermet magunk üzemeltetjük, ami azt jelenti, hogy normális keretek között tartjuk az árakat, és úgy szolgáljuk ki a vendégeket, ahogyan mi szeretnénk, vagyis a makoveczi miliőhöz illően, kellő minőségben – magyarázta Gergely Gábor, majd hozzátette, hogy náluk a tisztaság mindennél előbbre való.

Három gyógyvizes medence várja a gyógyulni vágyókat

Három gyógyvizes medence várja a gyógyulni vágyókat

Az Atlantisz-világ szoborcsoportja fényjátékokkal és filmmel kápráztatja el a látogatókat

Az Atlantisz-világ szoborcsoportja fényjátékokkal és filmmel kápráztatja el a látogatókat

– A három gyógyvizes medencénkből mindennap leengedjük a vizet, mindennap kitakarítjuk, és reggel kilencre, a nyitásra mindegyikben tiszta víz várja a fürdőzőket. Aztán nap közben annyi új vizet engedünk bele, mintha ötször újratöltenénk. Nálunk a tisztaságkultúra az egyik legfontosabb szegmense a fürdőkultúrának, a kedvesség és a kellő hőmérséklet mellett. A gyógyvizünk mellett a marosi gyógyiszapot is használjuk, ezt az iszapot közel negyven éve minősítették gyógyiszappá a különleges szemcsemérete miatt, úgyhogy a gyógytornák, a víz alatti tornák, az iszapkezelések, az iszappakolások, a kádfürdők és a masszázsok mellett ezeket is kínáljuk a gyógyászati szolgáltatáson jelentkezőknek. A pácienseket saját fürdőorvosunk fogadja, Magyarországon ezt TB támogatottan tudjuk biztosítani, ugyanakkor a külföldieknek is nagyon kedvező áron kínáljuk a szolgáltatásokat. A makói gyógyvíz a mozgásszervi betegségek kezelésében, gyulladások csökkentésében segít, ugyanakkor kiemelném a nőgyógyászati előnyeit is – összegezte az igazgató.

A Hagymatikum új épületének emeletén Atlantisz elnevezéssel egy olyan szoborcsoport-különlegesség található, amelyet szintén Makovecz Imre tervezett. Erről dr. Németh Ervin, a fürdő munkatársa elmondta, hogy Makovecz Imre művészi rajzai, az Atlantiszi rajzok alapján készült.

– Ezek a rajzok nem e világi rajzok, az látható rajtuk, ahogyan ő elképzelte az ember, a növény és a tengeri lény átmenetét. A szobrok műgyantából készültek, üvegszál erősítéssel és kőporral a felszínükön, Vanyúr István, a pécsi Zsolnay-gyár művésze által, és ő készítette a kültéren található Zsolnay kutunkat is. A lenyűgöző Atlantisz-világ szoborcsoportja fényjátékokkal és három különböző tematikájú filmmel kápráztatja el a látogatókat, így idézve a mitikus Atlantisz világát. Ajánlom mindenkinek, hogy nézze meg, hihetetlen élmény – hallottuk dr. Németh Ervitől, aki a helyszínen bárkinek szívesen elmeséli Makovecz Imre atlantiszi világának lényegét és mondanivalóját.

A tisztaságra nagy gondot fordítanak

A tisztaságra nagy gondot fordítanak

A Hagymatikumban minden korosztály megtalálja a szórakozási és pihenési lehetőséget

A Hagymatikumban minden korosztály megtalálja a szórakozási és pihenési lehetőséget

Gergely Gábor igazgatóval a város egészére vonatkozó turizmusról is beszélgettünk, aminek kapcsán elmondta, hogy a gyógyfürdőhöz saját szálloda ugyan nem tartozik, ám szépen fejlődik az idegenforgalmi kínálat, és egy percnyi sétára legalább tíz szálláslehetőség kínálkozik a négycsillagos szállodától a minőségi apartmanig.

– Makó ár-érték arányban nagyon kedvező lehetőségeket kínál, ráadásul szerintünk Európa legszebb fürdője a makói, ahol kedvező áron pihenhetnek a vendégek. Úgy tapasztaljuk, hogy Makó vonzó a turisták számára, hiszen a makoveczi építészet különlegessé teszi. Nekünk olyan Makovecz, mint Barcelonának Gaudi. Nagyon büszkék vagyunk rá, tulajdonképpen ez működteti a makói turisztikát. Igazi turizmusról még csak 12 éve beszélünk, az irány azonban nagyon jó, szeretnek bennünket. Makó kiváló helyen van, kb. két óra autóúttal nyolcmillió ember juthat el hozzánk. Budapest, Belgrád és Románia egyharmada is a vonzáskörzetünkbe tartozik. Nagy örömünkre két kishatár is működik Vajdaság felől, amelyek ugyan nem 24 órásak és nem autópályásak, viszont onnan is könnyen megközelíthetnek bennünket a vendégek, hiszen mindössze tizenvalahány kilométerre vagyunk a határtól – mondta, majd zárszóként hozzátette, hogy a turisták szerint a makóiak rendkívül vendégszeretőek és ők annak is érzik magukat.

– Nálunk nem unják a turistákat, hanem nagy-nagy szeretettel várjuk őket a városunkba és a fürdőnkbe, ahol két és félmillió éves triász kori vízben fürödhetnek a vendégek. Ez a víz itt található alattunk, és ezt biztosítjuk a medencéinkben – hallottuk a Hagymatikum Gyógyfürdő igazgatójától.

Egyedi csúszdák kifejezetten a fiatalok igényeire

Egyedi csúszdák kifejezetten a fiatalok igényeire

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Az élménymedencében sosem lehet unatkozni (Ótos András felvétele)