Mécsesek tánca

November eleje a megemlékezés időszaka, gyertyát gyújtva emlékezünk meg az üdvözült lelkekről és elhunyt szeretteinkről. Meghitt és egyben borzongató látvány a temető sötétjében égő tengernyi gyertya- és mécsesláng, mintha élet és halál kapujára vethetnénk egy röpke pillantást. A gyertyák és a mécsesek lángjának különös tánca egyszerre lehet megnyugtató és felkavaró, mintha egy másik világból hoznának üzenetet. A gyertyafény szimbólum is: fényt jelent a sötétségben, életet a halálban, egy új kezdetet az elmúlásban.

A fény és a gyertyaláng szimbolikájáról dr. Újvári Edit szimbólumkutatót, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógiai Kara Szakképzési, Felnőttképzési és Tudásmenedzsment Intézetének habilitált főiskolai tanárát, a Művelődéstudományi Tanszék tanszékvezetőjét kérdeztük.

 Mit kell tudni a fény szimbolikájáról? Mi mindent jelképez a fény és a gyertyaláng?
– A fény szimbolikája rendkívül összetett, szinte lehetetlen röviden összefoglalni a jelentéstartalmait. A fény alapvető antropológiai élményünk, gondoljunk csak arra, hogy a születés maga nem más, mint az a folyamat, ahogy a sötétségből a szülőcsatornán keresztül kijutunk az éles fénybe. Ez egy elképesztően drasztikus élmény. Innentől kezdve az egész emberi életet, sőt mondhatni magát a földi világot is a fény és a sötétség, a nappal és az éjszaka váltakozása határozza meg. Ez egy olyan alapvető földi, emberi élményünk, ami elképesztően sok jelentést hordoz magában. Az is a fény mint szimbólum általános voltát jelzi, hogy szinte az összes kultúrában megtaláljuk a fényhez és sötétséghez kapcsolódó jelentéstartalmakat. A fényszimbolika érdekessége egyébként, hogy a jelentését mindig is oppozícióban adták meg, hiszen a fény a sötétséghez képest értelmezendő és fordítva. Vagyis a fény jelentését az adja, hogy megkülönböztetendő a sötétségtől. Nem véletlen, hogy a Bibliában a teremtés kezdete a sötétség és a fény szétválasztása.

Ami a jelentést illeti, nyugodtan mondhatjuk, hogy a fény jellemzően az egyik legpozitívabb szimbólumunk. A sötétség sok esetben kiszolgáltatottságot, védtelenséget fejez ki, még élettani tekintetben is, hiszen félünk a sötéttől (gondoljunk csak a gyermekkori sötétséggel kapcsolatos emlékeinkre), ehhez képest pedig a fény a biztonságot jelentheti. Ennek a jelenségnek a magyarázata, hogy az érzékelésünkben a látás a legdominánsabb. Márpedig látni fényben lehet, sötétségben nem. Tehát ahhoz a kiszolgáltatottsághoz képest, amit egy sötét környezet vagy az éjszaka hordoz magában, rendkívül megnyugtató és védelmező, hogy tájékozódni tudunk a térben, látjuk a körülöttünk lévő lényeket, embertársainkat, esetleg veszély esetén fölkészülhetünk a minket érő támadásra, ki tudjuk azt védeni. Tehát a fény a biztonság egy nagyon ősi jelképeként jelenik meg, éppen ezért a pozitív oldalt, a jóságot, a biztonságot szimbolizálja, szemben a sötétséggel. Nem véletlen, hogy azon népcsoportok között, ahol egyre karakteresebb vallási nézetek és hiedelmek alakultak ki, nagyon gyakori, hogy a fényhez valamilyen transzcendens felső világ kapcsolódik, hiszen a napfény is fentről érkezik. A fénynek itt valamilyen transzcendenshez és Istenhez kapcsolódó, megint csak nagyon pozitív jelentése van.

A fényszimbolika modern kori értelmezéseihez kötődik egy érdekes, új elem. A felvilágosodás az európai kultúrának egy nagyon jelentős váltását jelzi, hiszen a racionalizmus korszaka bizonyos tekintetben elszakadás a korábbi, azaz az ókorban és a középkorban domináló transzcendens világképtől. De még ez a racionalista korszak is teljes mértékben alkalmazza a fény szimbolikáját. Így a fény az értelem jelképévé is válhat. Ez is nagyon szépen mutatja a nagyon mély gyökerű, mondhatni antropológiai vonzódásunkat a fényhez: akár a transzcendenciáról, akár a racionalitásról, a megvilágosodásról beszélünk, a fény minden tekintetben nagyon pozitív jelentéseket hordoz.

 A különböző vallásokban és spirituális tanításokban a fény szimbólumaként általában a gyertyát vagy a mécsest használják. Miért éppen ez terjedt el?
– A fény és a sötétség kettősségében élő ember számára ez egy eszköz, amit ő maga készített, hogy a tűzzel fényt hozzon létre. Először nyilván különböző fáklyákat, mécseseket, egyszerű eszközöket használtak erre a célra. A tűz szimbolikája ugyancsak nagyon bonyolult, de a lényeg az, hogy fényt is jelent. A fáklyának, a mécsesnek, a gyertyának a lángja és a fénye valamiféle védelmet fejez ki a sötétségben. A gyertyaláng fényt hoz be a sötétségbe, aminek megint csak nagyon pozitív jelentése van. A gyertya és a mécses objektív sajátságaiból adódóan azonban pluszjelentés is kialakult, nevezetesen, hogy ezek meglehetősen rövid életű eszközök. Ha egy mécsest meggyújtunk, annak fénye van, bár jellemzően nem túl nagy fénye, de arra mégis alkalmas, hogy a segítségével érzékeljünk valamit a közvetlen környezetünkből. Csakhogy a gyertya, és különösen a mécses élettartama meglehetősen rövid, ami alkalmassá teszi arra, hogy a lángjával az emberi élet fényteliségét, életteliségét, a kilobbanásával pedig a lezárást és a halált jelképezze. A temetői szertartásokban sem véletlen, hogy mécseseket használunk: a lángjuk ezt a bizonyos fényt, az ellobbanásuk pedig az élet befejezését jelképezi. Az európai kultúrában nagyon fontos szerepe van a gyertyának ezzel a memento mori üzenettel. A téli napfordulót, a fény újbóli erősödését szintén a gyertyagyújtással – adventi, karácsonyi fényekkel – ünnepeljük.
 Hogyan változik a gyertya szerepe a különböző vallásokban?
– A gyertya mindenütt megidézi a fényt, emellett egy nagyon fontos szertartási eszköz is, éppen azért, mert maga az ember csiholja a tüzet és gyújtja meg a gyertyát. Magát a szertartást is az ember tartja kézben, ő alakítja ki a gesztusjelekkel rendelkező cselekvéssorokat, ő dönt arról is, hogy hogyan jelenik meg ebben a gyertya: hogyan gyújtják meg, hogyan és hova teszik le stb. Tehát ez mind az ember által irányított szertartás, amely a fényhez és ezen keresztül a transzcendenshez kapcsolódik. A gyertya gyújtása minden vallás rítusaiban kifejezi a transzcendenshez, a földi léten túli világhoz való kötődést is, de ugyanígy a végességet is, ami a mi emberi világunk sajátsága.

 Amikor meggyújtunk egy gyertyát, az általában valamilyen szándéknak a kifejezése, akár meditáció, akár emlékezés, akár ima. Szimbólumkutatóként hogy látja ezt a jelenséget?
– Az emberi psziché számára nagyon fontos élmény, amikor kézben tudunk tartani folyamatokat, mert ez azt az alapvető kiszolgáltatottságunkat oldja bizonyos szinten, hogy megszületünk, élünk és meghalunk. Azáltal, hogy meggyújtjuk a gyertyát, és ezzel fényt generálunk, kapcsolódni tudunk a transzcendenshez. Tehát a gyertya meggyújtása a sötétségtől, az elmúlástól, a kiszolgáltatottságtól való menekülésünk egy rendkívül fontos mozzanata; egy olyan gesztus, ami fölidézi annak a lehetőségét, hogy a vallásgyakorlás, a tudás által mégis képesek vagyunk egy kicsit uralni az egyébként véges életet.

 A gyertya- és a mécsesláng a csendet és a nyugalmat hordozza magában. Milyen rítusokkal kapcsolódunk ehhez a mindennapok során?
– Az európai hagyományban a legismertebb vallási rítus, hogy a templomban mécseseket gyújtunk. Itt is azt kell látni, hogy az ember fényt generál, és így kapcsolódik a mennyei fényhez. Ez a tett önmagában is fontos, és nyilván a vallásgyakorlók számára érzelmileg is jelentős. Maga a templom is a mennyországnak egyfajta földi tükröződése, amihez fénnyel lehet kapcsolódni, ezt jelképezni a mécses. Ez a jelentés egy kicsit változik, amikor a mindenszentekre és a halottak napjára gondolunk. Máig bevett szokás, hogy mécsest gyújtunk a temetőben az elhunytak sírján, amiben benne van a vanitas üzenete is, de az is, hogy a temetői sötétségben, a halál ridegségében ott van egy kis fény, vagyis érzelmileg, gondolatilag kötődünk az elhunytakhoz. A gyertyaláng itt a fényt, az életet, a továbbélést jelképezi. Azt is nagyon jól tudjuk, hogy a zsidó hagyományban, az iszlámban is megjelenik a mécses, a hinduizmusban pedig ott van a fény ünnepe, amikor mécseseket gyújtanak, amiket aztán a szent folyón engednek le kis növényi csónakokban. A kínai hagyományban megtalálható a lámpások ünnepe, a buddhizmusban pedig a megvilágosodás mint alapvető vallási fogalom megint csak a hajnali fényhez, a homály eloszlásához, a tudáshoz, bölcsességhez és fényhez kapcsolódik. A mécsesek gyújtása itt a megvilágosodott embert jelenti, aki képes lesz kitörni a nirvánából. Tehát nagyon sokféle vallásos, spirituális gondolatnak, illetve ahogy már említettem, a racionalitásnak és a tudományos gondolkodásnak a jelképiségéhez is nagyon jól alkalmazható a sötétségből kiemelő fény metaforája.
 A mesterséges fény elterjedése változtatott-e valamit a fény szimbolikáján?
– Igen, hiszen egész biztos, hogy azt a nagyon erőteljes elemi élményt, amit például a templomokban való mécsesgyújtás a középkorban, sőt egészen a gázlámpák megjelenéséig jelenthetett, mi már nem igazán tudjuk átélni. Éppen ezért egészen biztos, hogy valamit változtatott a mesterséges fény elterjedése, de a fény szimbolikája ennek ellenére is nagyon erős maradt. Ahogy említettem, a születés traumája, a gyermekek félelme a sötéttől, illetve a fénytől való megnyugvás élménye mind nagyon ösztönös, ősi dolog, ami továbbra is bennünk van. Tehát a jelentéstartalom továbbra is megmaradt, de már nem éljük meg olyan karakteres élményként, mint néhány száz évvel ezelőtt.