Az elmúlt évtizedekben óriási változásokon ment át a nevelés eszméje: a régi, tekintélyelvű megközelítés lassan átadta a helyét a gyerekek szabadságát és egyéni fejlődését hangsúlyozó szemléletnek. Az oktatási rendszer azonban, úgy tűnik, nem tud lépést tartani ezzel a változással, ráadásul sok családban a szabadság és a felelősség közötti egyensúly is elveszni látszik. A tanárok gyakran érzik magukat eszköztelennek, amikor a modern szellemben nevelt gyerekekkel való foglalkozásról, a fegyelmi problémák megfékezéséről vagy akár a kortárserőszak megelőzéséről és kezeléséről van szó.
A pedagógusok, a szülők és a diákok számára egyaránt mindennapos kihívássá vált a biztonságos közeg megteremtése. A tantermek falain belül látszólag elhalványulnak az egykor erős határok, amelyeket a tanárok iránti tisztelet és a felelősségtudat tartottak fenn.
Az odafigyelést többnyire a kortárserőszak áldozata kapja, holott a bántalmazónak is járna a pedagógiai segítségnyújtás (Fotó: Mikhail Nilov, Pexels)
A diákok viselkedésében mintha egyre kevesebb lenne az önmérséklet, de ezzel párhuzamosan a tanárokat senki nem készíti föl arra, hogy hogyan tudják átadni a tudásukat a mai gyerekek számára. Minden szülő és pedagógus álma, hogy biztonságos, szeretetteljes környezetben nőjenek föl a gyerekek, de senki nem tudja, mit kell tennie ennek megvalósulásáért.
A tanulók szorongása, az iskola iránti bizalmatlanság és a pedagógusok tehetetlensége az iskolai erőszak megelőzésében a tanárok, a szülők és a diákok közös problémájává vált. Két tanár és egy iskolapedagógus segítségével azt jártuk körül, hogy milyenek a mai felsős diákok, mit hoznak otthonról, illetve mit tehetnek a tanárok, és milyen lehetőségeik vannak a segítségnyújtásra és a problémák kezelésére.
Viki, aki valódi nevét nem szeretné a nyilvánosság előtt felfedni, általános iskolában tanít felsősöket, és úgy látja, hogy a mai gyerekek semmiben sem mások, mint annak idején a szüleik és a tanáraik voltak ilyen idős korukban.
– Ugyanazokat az élményeket, eseményeket, szerelmeket, csalódásokat, kudarcokat élik meg, amit mi is megtapasztaltunk. Nagyon szembetűnő azonban, hogy mindezt sokkal felfokozottabb lelkiállapotban teszik. Például egyre nehezebben tudnak megbirkózni a kudarccal, nagyon nehezen élik meg, ha valami nem sikerül, esetleg tudomást sem vesznek róla. Nagyon nehéz motiválni őket, bár természetesen ez alól is vannak kivételek. Általánosságban úgy látom, hogy a felsős korosztály mintha érzelmileg megrekedt volna. Rengeteg munkára van szükség ahhoz, hogy aktivizáljuk őket. Mindig van, aki lelkesen vesz részt a különféle aktivitásokban, de mindig ott vannak azok is, akik kivonják magukat ezekből a dolgokból. Az egyik azért, mert csendesebb fajta, a másik meg az érdektelensége miatt, illetve azért, mert egy teljesen beszűkült világban él, ahol a telefonon és a számítógépen kívül más nem létezik.
Hozzátette, hogy a mai gyerekek szerinte nagyon frusztráltak, aminek az elfojtása előbb-utóbb agresszióval is járhat.
– Egyáltalán nem biztos, hogy a társát bántalmazó gyerek azért teszi ezt, mert tényleg azzal a másik személlyel van baja. Lehet, hogy önmagával van baja. Jó lenne ilyenkor mindkét oldalát megvizsgálni a dolognak. A csúfolódás, verbális bántalmazás nyilván elítélendő, de föl kell tennünk a kérdést, hogy honnan ered ez a fajta viselkedés. Mi történik az életében, akár a családban, akár máshol, ami miatt ő így viselkedik?
Hasonlóan látja a kérdést Gruik Zsófia, a zentai Stevan Sremac Általános Iskola pedagógus szakmunkatársa is, aki szerint manapság a fiatalok közötti erőszak nem elszigetelt jelenség, hanem összetett társadalmi probléma, amely begyűrűzik az iskola falai közé is.
– A nevelés, az iskola és a családok elvárásai, valamint a gyerekek jogainak előtérbe helyezése mind hatással van a gyerekek személyiségfejlődésére – magyarázza a szakértő. – A mai gyerekeket többségében szabadabb és engedékenyebb nevelési légkör veszi körül, a gyerekek érzelmi és lelki fejlődése előtérbe került, úgy otthon, mint az iskolában. Az önkifejezés, a választás szabadsága, a szabad véleménynyilvánítás egészen más nevelői hatásokat jelent, mint a korábbi teljesítményorientált, szabálykövető és szigorú családi és iskolai környezet. Ezzel egyidejűleg azonban sokszor kisebb hangsúlyt kap a felelősségvállalás tanítása, ami nehézséget okozhat a gyerekek számára, amikor kihívásokkal szembesülnek. Mindezek hozzájárulnak ahhoz, hogy nehezebben ismerik fel, hol húzódik a határ az elfogadható és az elfogadhatatlan viselkedés között.
Mint mondta, a kortársak közötti iskolai erőszak hátterében számos tényező állhat, és legtöbbször nem vezethető vissza egyetlenegy okra. A pedagógusok általában az áldozatra koncentrálnak, pedig a bántalmazást elkövető a bántalmazással súlyos jelzést ad, amiből látni kell, hogy neki is segítségre van szüksége, nem kevésbé, mint az áldozatnak. Azt is fontos tudni, hogy az erőszakos viselkedésnek többnyire van előzménye, vagy felismerhető tünetek utalnak arra, hogy az érintett kiskorú veszélyeztetett.
A szintén álnéven nyilatkozó Kata általános iskolai tanárként úgy látja, hogy a fegyelmi problémák és az erőszakos viselkedés mögött többnyire családi gondok húzódnak meg.
– Mindig a család a kezdőpont, ott akad valamiféle probléma, ami miatt a gyerek bántalmazni kezdi a társait. Lehet, hogy ő nincs is tisztában azzal, hogy ez bántás. Ez a fajta viselkedés valószínűleg onnan ered, hogy otthon sincs meg egymás kölcsönös tisztelete és megbecsülése.
A szülő felelősségéről és a megoldásban való szerepéről az iskolapedagógus elmondta, hogy gyakran csupán felszínes együttműködést tapasztalnak a részükről.
– Sokszor a szakszolgálat tanácsait nem építik bele a nevelési módszereik repertoárjába, illetve képtelenek elhagyni a berögzült nevelési szokásaikat, mert segítséget nem kérnek hozzá, vagy nem tudnak ahhoz hozzájutni. Rudolf Steiner mondta, hogy ha beteg a gyerek, akkor a szüleit kell gyógyítani, ami a viselkedési problémákra is kivetíthető, de a társadalmunk felnőtt populációjában a felelősségvállalás szintje sokszor igencsak kérdéses.
Akár a gyerekek közösséggé formálásáról, akár a felmerülő fegyelmi problémák kezeléséről van szó, az összefogás elengedhetetlen (Fotó: Hannah Busing, Unsplash)
De mit tehet a pedagógus?
Viki szerint a mai gyerekek visszahúzódása és nehezen motiválhatósága azért jelent különösen nagy problémát, mert így rendkívül nehéz bevonni őket a közösségi programokba.
– Pedig az, hogy közösségben tudnak dolgozni, már alapjáraton megelőzi a kortárserőszakot. Ha képesek a közös gondolkodásra, a közös alkotásra, az együttműködésre, akkor nem fogják egymást bántani. Akiket azonban nem tudunk mindebbe a közösségi létbe bevonni, azok gyakran válnak részeseivé a kortárserőszaknak, akár áldozatként, akár bántalmazóként.
Szerinte a gyerekek hozzáállása leginkább a családon múlik, a pedagógus nem sokat tud rajta változtatni. A kiutat azonban mindenképpen a közösségi tevékenységekben látja.
– Elcsépelt gondolat, de tényleg ebben van a megoldás. Ha több figyelmet fordítanak a közösségre, ha van bennük alkotási vágy, tenni akarás, akkor nem lesz igényük arra, hogy a többieket piszkálják, bántsák.
De van-e minderre idő, lehetőség, energia? Viki szerint nem minden iskolában adottak a feltételek.
– Az jó, ha vannak szakmunkatársak, akik mindebben a pedagógusok segítségére vannak, mert nagy szükségünk van rájuk a problémák felderítésében és a konfliktusok kezelésében egyaránt. De sajnos nem minden iskolában adott ez a lehetőség, vagyis nagyon sok helyen eszköztelenek a pedagógusok. Ha pedig egy gyerek számára nem tudnak a pedagógusok segítséget biztosítani, akkor ott nagyon könnyen durva agresszivitásba torkollhat a történet.
Kata szerint nagyon sokat kell beszélgetni a gyerekekkel az elfogadásról, a megbecsülésről, illetve egymás tiszteletéről.
– Osztályfőnökként én is sokat beszélgetek velük, leültetem őket, és megbeszéljük a problémát. El szoktam nekik magyarázni, hogy nem lehet mindenki a legjobb barátunk, de tisztelni és becsülni kell egymást.
Gruik Zsófia meglátása szerint ahogy a gyerekek jogainak egyre nagyobb figyelmet szentelünk, úgy válik egyre nagyobb kihívássá a nevelésük és oktatásuk.
– Azt gondoljuk, hogy ennek az az oka, hogy több jogot szavatolunk számukra, de a valóságban az a helyzet, hogy fogalmunk sincs, hogyan kell a gyerekeket nevelni és oktatni, még szülőként sem, nemhogy a másik szülő gyerekét tanárként. Ennek az egyik oka, hogy a tanárok képzése nem megfelelő mélységű. Az iskolákban szakemberek tanítanak, de nem pedagógus szakemberek, hanem a tudományok magas szintű művelői, akik örömmel adnák át a tudásukat a felnövekvő generációnak, ha nem derülne ki menet közben, hogy a kiskamaszok fejébe nem olyan egyszerű belevarázsolni a tananyagot. Ennek az óriási kihívásnak a megfelelő kezeléséhez rettenetesen kevés az a néhány egyetemi tantárgy módszertanból és gyerekpszichológiából.
Így történhet meg, hogy az iskola, ahelyett hogy segítene csökkenteni a gyerekek szorongását és frusztrációját, illetve kompenzálná az esetleges családi krízisek okozta viselkedésproblémákat, sokszor gyakorlatilag csak ront a helyzeten.
– Eközben a tanárok azt érzik, hogy kivették a kezükből a fegyelmezési eszközöket a gyerekek jogainak hangsúlyozásával, és többek között emiatt hajlamosak elfelejteni, hogy a jogok a gyerekeknek járnak, ezek nem kiváltságok. Még akkor is, amikor úgy érezzük, hogy hatékonyabb lenne egy átszállóssal megoldani a visszabeszélést.
Viki is hangsúlyozza, hogy sok tanár eszköztelennek érzi magát, egyszerűen nem tudják, hogyan kellene fegyelmet tartaniuk úgy, hogy közben a gyerekek személyiségét is tiszteletben tartják.
– A tanári tekintély elveszendőben van, az pedig nagyon pedagógusfüggő, hogy ehelyett ki tud-e épülni egy partneri viszony. Én azt vallom, hogy szükség van a pedagógus, a szülő és a gyerek együttműködésére, tehát mindhármuk szerepvállalására. Hogyha valamely tényező kiesik, akkor veszett fejsze nyele az egész. Éppen ezért, ha problémát észlelek, igyekszek azonnal bevonni a szülőt, hogy minél előbb dolgozni kezdhessünk a megoldáson.
Számára a legnagyobb dilemmát az jelenti, hogy mikor avatkozzon közbe, és mikor vonuljon vissza.
– Rajtam áll, hogy belefolyok-e a gyerekek közti konfliktusokba, vagy felveszem a szemellenzőt, és nem veszek róla tudomást. Azt nem tanítják az egyetemen, hogy hogyan közelítsd meg ezeket a helyzeteket, mit mondj a szülőnek, hogy az a megoldás felé vezessen. Arra sincsenek megfelelő tréningek, hogy hol a határ, meddig szabad belefolyni, és mikor kell hátralépni. Arany középutat találni nagyon nehéz. A gyakorlat, a tapasztalat segít benne, hiszen a pedagógus is tanul a saját hibájából, de ennél többre lenne szükség.
Viki szerint a továbbképzések sem oldják meg a problémát, mert nem képesek valódi, hatékony segítséget nyújtani a pedagógusok számára.
– Ezek a továbbképzések elméletiek, nincsenek élő példák, nincsenek tréningek, helyzetgyakorlatok, esettanulmányok. A pedagógusoknak sem eszközük, sem gyakorlatuk nincs abban, hogy ezeket a nehéz helyzeteket kezeljék, ezért mindenki a saját módján találja fel magát.
Kata is úgy véli, hogy tanárként és osztályfőnökként meglehetősen kevés eszköz áll a rendelkezésére a fegyelmezés és az erőszak megelőzése tekintetében. Szerinte nem egyszerű kezelni a fegyelmi problémákat és az ezekből adódó nehéz helyzeteket, de tapasztalata szerint a gyerekek többnyire jelzik, ha baj van, és általában a szülőkkel, a gyerekekkel, illetve a szakszolgálattal közösen megfelelően tudják kezelni a problémát, és valódi segítséget tudnak nyújtani a gyerekeknek.
Az iskolapedagógus azonban úgy látja, nem működik megfelelően a szakértői hálózat annak érdekében, hogy az érintett tanulók időben segítséget kapjanak, és megnyugtatóan megelőzhetőek legyenek a súlyos esetek.
– Éppen ezért esetlegesnek tűnik, hogy egy-egy viselkedés- vagy magatartás-zavaros diák eljut-e a megfelelő szakemberhez, aki feltárja az okokat, és megfelelő lépéseket tesz a helyzet javítására.
Hozzátette, hogy az utóbbi időszakban bevezetett szabályozások célul tűzték ki, hogy a gyermekek jogait az iskolában is tiszteletben tartsák, és csökkentsék a megalázó, személyiségfejlődésre káros fegyelmezési módszereket, ugyanakkor a tanárok támogatása és képzése elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyakorlatban is elérjék a kívánt eredményeket.
– A kaotikus körülmények, a pedagógusok elégedetlensége és frusztrációja kihatással lehet az iskolai légkörre, ami növelheti az iskolai agresszió előfordulását. A mai oktatási-nevelési rendszer komoly kihívások előtt áll, a tanárok és a diákok egyaránt támogatásra szorulnak, de ugyanúgy a szülők is, akik végső soron mindig felelőssé válnak a gyerekeik viselkedéséért. Ha jogi szempontból nem is, erkölcsi szempontból mindenképp.
