Valami különös, megmagyarázhatatlan erő vonzza az embereket a babonákhoz. Még azok életében is ott bujkálnak a népi hiedelemvilág foszlányai, akik váltig állítják, hogy nem hisznek a varázslatban, és a mesékből is régen kinőttek. Megtorpanunk egy fekete macska láttán, megörülünk a kéményseprőnek, Luca-cédulákat gyártunk, locsolkodunk, nem söpörjük körbe a lányokat, és nem ülünk az asztal sarkára. Igaz, sokszor már csak hagyományőrzésként, egyfajta játékként gondolunk erre, valahol mégis ott bujkál bennünk a gondolat, hogy ezzel talán befolyásolhatjuk a sorsunkat, megóvhatjuk magunkat a balszerencsétől.
Az elődeink arra törekedtek a babonákkal, hogy manipulálják az univerzum rejtett törvényeit. Mai bájuk talán éppen ebben rejlik: olyasmire próbálunk hatni, ami fölött nincs befolyásunk. Ki vagyunk szolgáltatva a világ rajtunk túlmutató erőinek, és úgy érezzük, valahol meg kell találnunk a reményt. Ha ez egy négylevelű lóherében vagy egy kifordítva fölhúzott blúzban rejlik, hát legyen.
Néha elmerengek azon, hogy honnan ered ez a varázslatos hitvilág, és hogy miért érezzük fontosnak még ma is, hogy életben tartsuk. A babonáknak szerepük van a hagyományőrzésben, hiszen ezek a hiedelmek kultúránk ősi rétegeiből származnak, amelyek anyáról lányára, apáról fiára szálltak. Egy-egy babonás szokás követése ma már nemcsak a hiedelmek miatt fontos, hanem azért is, mert összeköt minket az elődeinkkel. A múlt emléke szimbolikusan tovább él minden babonában és népszokásban, minden ráolvasásban és népi bűbájban, és lehetőséget ad arra, hogy a modern világ zajában egy pillanatra megidézzük a régi idők hangulatát.
A babonák azonban nemcsak a hagyományok őrzését szolgálják, hanem a mentális egészségünkre is hatással lehetnek. Gondoljunk csak arra a megnyugvásra, amit egy szerencsehozó patkó látványa vagy egy kéményseprővel való találkozás hozhat. A babonák rendszert visznek a káoszba. Egy-egy babonás mozdulat, például a lekopogás vagy a sóhaj kíséretében végzett keresztvetés, valójában stresszoldó rítus lehet. Hiszen ha úgy érezzük, hogy tettünk valamit a szerencse érdekében, még ha csak szimbolikusan is, az máris erősítheti a kontrollérzetünket egy kontrollálhatatlan helyzetben. Ez pedig értékes támaszt nyújthat számunkra a szorongással terhelt mindennapokban.
Ne feledkezzünk meg a babonák közösségépítő erejéről sem! Egy falusi búcsú, ahol a Luca-napi kotyolás hagyománya elevenedik meg, vagy a mohácsi busójárás nemcsak a hagyományok újraéledését jelentik, hanem közösségi élményt is nyújtanak számunkra. A közösen megélt szokások erősítik az összetartozás érzését, legyen szó a családról, egy kisebb baráti társaságról vagy egy egész település közösségéről. Ezek az alkalmak lehetőséget adnak arra, hogy nosztalgiával idézzük fel a dédszüleink bölcsességeit, esetleg arra is, hogy együtt nevessünk a babonák abszurditásán, miközben egy törött tükör darabjait söpörjük fel a padlóról.
A babonák minden furcsaságuk ellenére rendkívül fontos szerepet töltenek be az életünkben, hiszen az emberi lélek mélyebb igényeit elégítik ki. Egyszerre jelentenek kapcsolatot a múlttal, eszközt a jelen nyugalmának megteremtéséhez, és hidat a közösségek között. Talán éppen ezért van az, hogy bár a tudomány és az értelem világában élünk, nem egy babonás szokást mégis szívesen követünk. Nem azért, mert hiszünk benne, hanem mert szükségünk van valamiféle kapaszkodóra ott is, ahol a tudomány már elérte a saját határait. És ha ehhez csak egy babonás ráolvasásra vagy egy szerencsehozó patkóra van szükségünk, miért ne engedhetnénk meg magunknak ezt az apró luxust?
Nem tudom, más hogy van vele, de számomra az újév az egyik legnagyobb magyar babonaünnep, valóságos hiedelemkavalkád. Mintha egy egész évnyi hiedelemvilágot egyetlen napba próbálnánk belesűríteni.
Vegyük például a téli ünnepek egyik (ha nem a) legkedveltebb aspektusát, a lakomázást. A néphit szerint az újévi menü nem csupán ízlés kérdése, hanem sorsdöntő jelentőséggel bír. Mindenképpen disznóhúst kell enni, mert az befelé túrja a szerencsét, akár sült malacként, akár szármaként fogyasztjuk el. A tyúk bezzeg az összes szerencsénket kikaparja az udvarra, leshetjük a nyomát, ha tyúkhúslevesre fanyalodunk! Mintha a csirkék kifejezetten arra lennének kondicionálva, hogy a helyi gazdaságot aláássák. Persze a lencse mint a pénzügyi stabilitás kulcsa szintén jó választás, hiszen minél több apró szemet kanalazunk be, annál biztosabb, hogy jövőre nem lesznek pénzügyi gondjaink. De mi van azokkal, akik nem szeretik a lencsét? Ők kénytelenek lesznek lemondani a nyaralásról, esetleg próbálkozhatnak rizzsel vagy kölessel, hátha ez is elfogadható. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a rétes hossza az életünk hosszát jelzi, érdemes hát jó sokat enni belőle.
Az újévi szabályok nem állnak meg a konyhában, a tilalmakból sincs hiány. Ne veszekedj, ne varrj, ne dolgozz! Újév napján még házimunkát végezni sem ajánlott, aki például mos, az a szerencséjét önti ki a vízzel együtt. Itt esetleg még tudunk egy kicsit alkudozni: talán a mosógépre ez nem vonatkozik… Újév napján ne vigyünk ki semmit a házból, nehogy a szerencse is távozzon. Ez alól még a szemeteskuka sem kivétel – ki gondolta volna, hogy az év első napján a szerencse ott lapulhat egy üres tejesdoboz mellett? De hát az egész éves szerencsénk megalapozásáért igazán nem túl borsos ár, ha az egész napot használt teafilterek és narancshéjak társaságában töltjük, bár kisgyerekes anyaként őszintén remélem, hogy a használt pelenkákra nem vonatkozik a tilalom.
Az óév búcsúztatásában és az újév köszöntésében a zajkeltés is nagy szerepet játszott. Ostorcsattogtatás, kolompolás, csengettyűzés – ezek mind arra szolgáltak, hogy az óévet messzire űzzék. Ennek modern kori változataként a tűzijátékozás meg a petárdázás nemcsak az elmúlt évet, hanem sajnos a háziállatokat is könnyen elűzheti, érdemes lenne hát csínján bánni vele.
Az újévi babonák egy másik meghatározó csoportja a jóslásokra vonatkozik. Ha a Luca-napi szerelmi jóslások nem jártak sikerrel, akkor újév napján a galuskába rejtett férfinevek árulják el a lányoknak a jövendőbelijük nevét. Az időjárás-jövendölés sem maradhat el: egy fej vöröshagymát 12 részre osztva és sóval megszórva a következő hónapok csapadékosságára következtethetünk.
És mégis, az abszurditásuk ellenére van valami lenyűgöző a babonákban. A népi hitvilág maradványaiként betekintést adnak őseink mindennapi életébe, de ma már kevésbé határozzák meg a mindennapjainkat. Elvégre mi történne, ha rántott csirkével köszöntenénk az újévet, vagy beraknánk egy mosást a gépbe, sőt ki is teregetnénk a ruhákat, fölvarrnánk a leszakadt gombot? Valószínűleg semmi.
Ennek ellenére azt javaslom, mégiscsak tegyük föl azt a szármát főni. Biztos, ami biztos.
Nyitókép: Pixabay
