2024. december 21., szombat

Újra kinyílt a világ a turisták előtt

Utazás a világjárványt leküzdő bolygón – Németh András, a zentai Domus Travel tulajdonosa szerint gyorsan betelnek a helyek

A világjárvány lecsengésével gőzerővel újraindult a turizmus és a vendéglátás. A televízióban és a közösségi médiában megjelentek a különböző nyaralási és kikapcsolódási lehetőségek ajánlatai. A vendéglátóhelyek, az utazási irodák és az üdülőtelepek igyekeznek visszahódítani azt a vendégkört, amelyet az elmúlt 2 évben elveszítettek. A kikapcsolódni vágyók belföldön költötték el a pénzüket, ami a hazai turizmust részben erősítette, viszont a külföldit teljes mértékben lenullázta. A legtöbben sehová sem utaztak az elmúlt időszakban, ami érthető volt, hiszen különböző teszteket igényelt egy-egy utazás, ami extra költséggel és egy csomó utánajárással járt. Egyszerűen nem nyújtott annyit egy ilyen nyaralás, ami megérte volna ezt a fáradtságot és anyagi kiadást. Ennek következtében kiéheztek az emberek egy nyaralásra vagy akár 1–2 napos kirándulásra. A zentai Domus Travel utazási iroda közel 30 éve áll a nyaralni vágyók szolgálatára, velük beszélgettem az elmúlt két év nehézségeiről, valamint a jövőbeni tervekről, és arról, hogy milyen utazásokra mutatkozik a legnagyobb igény az előttünk álló szezonban.


Németh András, az utazási iroda alapítója és tulajdonosa elmondta, hogy a koronavírus-járvány tönkretette a turizmust az elmúlt két évben. Hozzátette, hogy szinte alig volt bevételük, néhány belföldi utat szerveztek, valamint Albánia volt a közkedvelt úticél, mivel semmilyen beutazási korlátozást nem kértek a turistáktól, továbbá nagyon olcsón kínálták az üdülést. Az iroda tulajdonosa szerint Egyiptom a koronavírus-járvány alatt végig kiemelkedő helyen volt az utazni vágyók körében, ott ugyanis a megérkezéskor tesztelték a turistákat, valamint a hazaindulás előtt. Ez így sokkal olcsóbbnak bizonyult annál, mintha előre kellett volna a tesztet megvásárolni.


– 2019-ben sok ügyfelünk befizette előre a foglalót különböző üdülésekre, amit mi továbbítottunk más utazási irodák felé. Ezek az emberek azóta is várják, hogy visszakapják a pénzüket, vagy, hogy valamilyen módon kihasználhassák azt az összeget, amit előre beadtak az utazásba. Egyes cégek folyamatosan kitalálnak problémákat ezzel kapcsolatban, pedig egy rendes iroda csak átkönyveli egy másik nyaralásra a befizetett pénzt és megy tovább az élet. Két ügyfelünk sajnos időközben elhunyt, az ő pénzüket sem hajnaldók visszautalni, ilyen csak ebben az országban fordulhat elő. Azt javasolta egy bizonyos iroda, hogy pót hagyatéki tárgyalás során szerezzék vissza a befizetett 100 eurós összeget. Mondanom sem kell, ez teljesen abszurd, hiszen a tárgyalás több költséget vonna maga után, mint amennyit visszakapnának. Azért valami jóról is beszámolhatok, az elmúlt két év kimaradása után úgy néz ki, hogy egy olyan nyarunk lesz, ami ha minden igaz, megengedi azt, hogy szabadon utazzunk a világban. Olyan desztinációk elérhetőek újra, amelyek eddig a pandémia miatt korlátozás alatt álltak. Az irodánk megpróbál visszatérni a koronavírus előtti álláspontra, a kínálatunkban szerepelni fognak főként a hagyományos utak, de új úticélokat is tervezünk. Több mint két éve nem jártunk Prágában, ezért augusztus végén szeretnénk újra csoportot szervezni oda, méghozzá magyar nyelvű idegenvezetővel. Megtekintenénk Csehország főbb látnivalóit, valamint hazafelé Pozsonyt is útba ejtenénk – mondta a tulajdonos.
Németh András kiemelte, hogy újra szeretnék feléleszteni az erdélyi utakat, hiszen nagy volt irántuk mindig is az érdeklődés. Ezek általában 1–2 naposak, amelyekre csoportosan, busszal mennek. Mivel a vendégkörük 80 százaléka magyar ajkú, ezért a magyar néphagyományhoz fűződő kirándulások mindig megtalálhatóak a kínálatukban. Figyelembe veszik továbbá, hogy az év elején mely célállomások után érdeklődnek a legtöbben, és azokat biztosan a programjukba teszik.
– Jelenleg még szervezés alatt van, de valószínűleg augusztus elején megyünk majd Erdélybe. Igyekszünk mindent bepótolni, ami kimaradt az elmúlt években, de egyszerűen lehetetlen. Ettől függetlenül, mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy az emberek eljussanak újra oda, ahová szeretnének. Várható még idén kétnapos út a Balatonhoz, amely érinti Tihanyt, Veszprémet, továbbá ha belefér a programba, akkor Székesfehérvárra is ellátogatunk. Ezek mind egyalvásos utazások, és remélhetőleg lesz rájuk elég érdeklődő. Három éve nem voltunk Szlovéniában, de ebben az évben ez újra megvalósul. Lendva mellett van egy hatalmas orchideafarm, ahol 160 féle orchideát termesztenek, és oda július másodikán megyünk, egynapos kirándulásra. Rögtön mellette található egy tó és egy erdő, ahol fel tudnak az emberek pozitív energiával töltődni, majd a napot egy rövid városnézéssel zárjuk Lendván. Egynapos utazásokból rengeteg van a kínálatunkban, ellátogatunk Gyulára, a Kopácsi-rétre, a Plitvicei tavakhoz, Temesvárra, Hollókőre, a Szarvasi arborétumba stb. Ezek mind nagyon jó kikapcsolódási lehetőségek az embereknek – fogalmazott Németh András.

A tulajdonos elmesélte, hogy mindig odafigyelnek az ügyfelekre és figyelembe veszik a javaslataikat és a véleményüket. Ezért is szervezik meg nyáron is a Szarajevó–Mostar programot, amit általában tavasszal és ősszel szoktak meghirdetni.
– Sokan jelezték nekünk, hogy a nyáron is szívesen élnének ezzel az ajánlatunkkal, ezért mi igyekszünk ezt megvalósítani számukra. Lehetséges, hogy nem egyalvásos lesz, mint ahogyan szoktuk, hanem kettő, és hozzáteszünk egy gyors tengeri csobbanást, azért, hogy aki másképp nem jut el a tengerre, az legalább megmártózhasson az Adriában egy kicsit. Amivel szeretnénk a lehetőségeket bővíteni, az a gemenci kisvasút megtekintése, valamint Egert és Szilvásváradot is a listához adhatjuk. A többnapos ajánlataink között szerepel újra a debreceni virágkarnevál, valamint budapesti látogatás is, amely során az állatkertet és a cirkuszt is megtekintjük majd, ezt általában évente többször is megszervezzük. Olaszország csodáit is érdemes az utazást kedvelőknek megtapasztalni, lehetőség lesz egy 3–4 napos Róma–Toscana kirándulásra. Természetesen hazai úticélok is szerepelnek a programunkban, mint például Galambóc vagy Szendrő vára, Kopaonik, Đavolja Varoš és a Đerdapi-szoros meglátogatása. A hagyományos nyaralásokat sem szabad kifelejteni, azokra is nagy igény mutatkozik újra. Bőséges kínálattal várjuk az érdeklődőket, nyaralásokat szervezünk Horvátországba, Törökországba, Albániába, Görögországba, attól függően, kinek mi a kívánsága, hová szeretne menni – mondta Németh András.


A világon szinte mindennek felment az ára, és ez természetesen kihatással van az utazási irodák áraira is. A cégtulajdonos szerint az egyetlen, ami jól megtartotta az árát az előző évekhez képest, az Görögország, ott csak egy 10 százalékos áremelkedéssel kell számolni.
– Ezzel ellentétben Albánia már 30–40 százalékkal drágult meg. Ami a szállásokat illeti, az apartmanok árai nem kimagaslóan emelkedtek, viszont a hotelek sokat drágultak. A repülős utak közül például Törökország és Egyiptom is emelt az árakon. Egy 10 napos nyaralás, ami 500 euróba került, az most idén 650–700 euró körül van. Fontos szempont mindenkinek az anyagi rész, hiszen egy 4 tagú családnak már komoly kiadás egy nyaralás. Kíváncsian várjuk, mi lesz a nyáron, csökkennek-e az árak, mivel a Törökországba és Egyiptomba látogató turisták 60 százalékát az oroszok tették ki eddig. Feltételezhetően ők idén nem fognak menni, mindannyian tudjuk, miért, ezért ha ők kiesnek, akkor a logika azt diktálja, hogy árzuhanás lesz. Vagy olcsóbb kínálatot állítanak össze a hotelek, vagy üresen maradnak a nyári szezonra, ezért érdemes lesz figyelemmel kísérni a történéseket. Természetesen erre nincs garancia, hogy be is következik, de mi erre számítunk – mondta a tulajdonos.


Németh András elmesélte, hogy folyamatosan tartja a kapcsolatot más utazási irodákkal, és hozzátette, hogy eddig úgy áll az idei szezon, hogy gyorsan betelnek a nyaralásra szánt helyek.
– Az előző években a helyek 30–40 százaléka szabadon maradt, viszont idén ez már egész másképp van. Mindenki igyekszik eljutni valahová egy kicsit pihenni. Én azt ajánlom, hogy aki csak teheti, menjen el kikapcsolódni, legyen az egy, vagy akár tíznapos üdülés. Nem tudni, mit tartogat az ősz számunkra, addig kell menni, ameddig lehet. Hozzáteszem, hogy aki Egyiptomba vagy Tunéziába szeretne utazni, annak PCR-tesztet kell készítenie pillanatnyilag, de ez változhat időközben. Az országok túlnyomó többsége mindenféle beutazási korlátozást eltörölt, igaz, van még pár, amelyik köti az ebet a karóhoz. Úgy gondolom, lesz nagyjából 3 szabad hónapunk, mert a verebek már csiripelnek, és azt hallani, hogy ősztől újra szigorítások várhatóak, de reméljük, ez csak pletyka marad – fogalmazott Németh András.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás