A nyugati kultúra hagyományosan a karcsú vagy nőiesen kerekded formákat tartja szépnek, a kövér vagy túlsúlyos leányzókat pedig hajlamos megbélyegezni. Míg nálunk a rosszullétig éheztetik magukat a menyasszonyok, hogy beleférjenek a ruhájukba, addig egyes afrikai vagy arab népeknél épp az ellenkezője a cél, vagyis, hogy az arák a hullámzó hájtól még véletlenül se férjenek bele a nullás méretbe.
Nem mindegy azonban, hogy a plusz kilók maguktól vagy külső kényszerre csúsznak fel. Az erőszakos felhizlalás egyes népeknél sajnos még ma is élő tradíció, mely gyereklányok ezreinek életét keseríti meg. Afrikában a méretes fenék a kelendő. Sok kultúrában, így az afrikaiban is, kövérnek lenni áldás. Szomorú tény, hogy a fekete kontinens nagy részén ezt a kegyelmi állapotot még hírből sem ismerik, az éhínség sújtotta területek lakói csak álmodozhatnak a túlsúlyról. Egyértelmű, hogy az ő szemükben a nagy test a bőség, a gazdagság és az egészség jele. Egy ottani mondás szerint az ideális afrikai menyasszony megrengeti a földet, ha jár, ezért az anyáknak felcsillan a szemük, ha fiacskájuk mázsás jövendőbelivel állít haza.
A fekete nőknél a méretes fenék státusszimbólum és szexepil is egyben. Nem véletlen tehát, hogy minél jobban közelít az afrikai lányok formája a willendorfi Vénuszhoz, annál kelendőbbek. A kívánatos kövérség oka azonban nemcsak a törzsi hagyományokban és kulturális tradíciókban keresendő, a soványsághoz egyéb előítéletek is kapcsolódnak. Zimbabwében például, ahol minden hetedik ember HIV-fertőzött, a sovány testű emberekre úgy tekintenek, mint messze elkerülendő, halálos betegekre. A nyugat-afrikai szlengben a sovány szó az AIDS szinonimája, ha pedig egy lányra azt mondják, tiszta – vagyis egészséges –, az egyben azt is jelenti, hogy igencsak jó húsban van. Nigériában szintén a méret a lényeg, ha egy férfi úgy udvarol egy nőnek, hogy hájhurkáit magasztalja, a nő igencsak büszke lehet, a kövérség dicsérete ugyanis a legnagyobb bók arrafelé. A nők nagy feneke biztos jele a termékenységnek, hájtól dudorodó hasuk pedig tiszteletet parancsoló. A kövér lány a család öröme. A formásan nőies vagy egyenesen túlsúlyos lányok nem csupán Afrikában, de több keleti országban is kívánatosabbnak számítanak csenevész társaiknál. Mindebből egyenesen következik, hogy a kövér leánygyermek a külvilág szemében azt jelenti, hogy szülei tehetősek, egyszóval jó parti. A méretes fenék az afrikai nők szexepilje. Ha a szomszédok csak sovány leánykákat látnak szaladgálni az udvaron, az komoly szégyen a családfőre nézve, amiért szegénységében még a lányait sem tudja szép formássá hizlalni, vagyis kiházasítani őket. Ezért aztán, ha egy afrikai család megengedheti magának, annyi ételt tesz az asztalra, és fogyaszt el, amennyit nem szégyell. A tehetősebbek nem érik be egyszerű családi ebédekkel, náluk az étkezés kész koleszterinfesztivál. A szülők nem sajnálják az ételt sem maguktól, sem csemetéiktől, sőt, örömmel nézik súlybeli gyarapodásukat.
A nemzetközi egészségügyi felmérések szerint ma már Ázsiában, Afrikában és az arab országokban is egyre komolyabb probléma az elhízás, melynek egyes területeken a merev tradíciók miatti szándékos hizlalás, vagyis az erőltetett kalóriabevitel az oka. Az arab és az indiai kultúrában is pozitív jelentése van a kövérségnek, a nyugat-afrikai Mauritániában azonban valódi fétisként tisztelik a női hájat. A túlsúlyos nő mint ideál olyan erősen él a tradícióikban, hogy a legkegyetlenebb módszerektől sem riadnak vissza, hogy lányaikat az üdvözítő méretre hizlalják. Kényszerítik őket a mértéktelen evésre. A kislányokat külön hizlaldákban formálják megfelelően hájassá, egészen a rosszullétig és az életveszélyes elhájasodásig etetve őket. A berberek körében elterjedt, helyi nyelven leblouh-nak nevezett kényszeres hizlalás lényege, hogy a lányokat egész nap étellel és itallal tömjék, ha kívánják, ha nem. A hétéves gyereklányokkal napi 20 liter tevetejet itatnak meg, emellett kétkilónyi vajjal kevert főtt kölest is beléjük diktálnak. A testmozgás vagy sport természetesen szigorúan tilos, nehogy egy deka is kárba vesszen a növekvő zsírpárnákból.
Az erőltetett kalóriabevitelre a lányok szervezete gyakran rosszulléttel, öklendezéssel, hányással reagál, ez azonban tűrhetetlen magatartás idős nevelőik szemében. Már az étel visszautasítása is büntetéssel és kínzással jár, ujjaikat pálcák közé szorítják, amíg le nem nyelik a felkínált ételt és italt. A kegyetlen, erőszakos etetésnek pár éven belül meg is lesz az eredménye: a berber hajadonok 10–12 éves korukra elérik a 60–100 kilót, mellyel épp eladósorba, vagyis inkább eladósúlyba kerülnek. A lányok felhizlalásának ugyanis ez az egyetlen oka: mielőbb kiházasítani az épphogy kamaszkorú, szerencsétlen hajadonokat. A berberek ugyanis úgy tartják, minél kövérebb az ara, annál jobb férjet foghat magának. A berber lányok 12 éves korukra közel egy mázsát nyomnak. Sőt, minél terebélyesebb, annál nagyobb helyet foglal majd el leendő férje szívében. Egyszóval a zsírral bélelt, boldogtalan tizenéveseknek még hálásnak is kellene lenniük, hiszen mindez csak az ő érdeküket szolgálja.
