Száztizenegy éves kis település, mintegy hatszázötven lakossal és megannyi csodával. Tettrekész, dolgos emberekkel, megvalósított ötletekkel, rendezett környezetével egy olyan falu képe tárul elénk Tóthfaluba érve, ahol a szem megpihen, a lélek feltöltődik. A környező települések lakói ide jártak évtizedekkel ezelőtt templomba, itt temetkeztek, itt esküdtek, itt kereszteltek. Itt történtek az élet legfontosabb állomásainak megpecsételései. Ezt a hagyományt sokan meg is tartották, gyakran járnak vissza ide emlékezni, de évről évre választják új lakhelyükké is ezt a virágba borult, városokat meghazudtoló épületekkel és fejlődést mutató, ám az értékeket megbecsülő falut.
A templom köré mára már szoborpark, arborétum, iskola, kollégium, futballpályák, idősotthon, nyomda, makettpark épült. A kis séta, mellyel körbeérhető a központ, magában foglalja a múltat, a jelent és a jövőbe is mutat. Megannyi látnivalója közül az egyik a turulszobor. Faragó Zoltán, tős-gyökeres tóthfalusi, magyar ember sokat álmodott ide, az álmok megvalósításához pedig sokan társául szegődtek. A turulszobor történetét tőle tudhatjuk meg legkimerítőbben, a legbiztosabb forrásból.
– Jelenleg Délvidék legnagyobb Turul-emlékműve Tóthfaluban található. Régen volt nagyobb is, és reméljük, lesz is még ennél nagyobb emlékmű. Hogy került pont Tóthfaluba? Ez egy igen érdekes történet. Huszonkét évvel ezelőtt, a ’90-es évek vége felé nem volt a legkellemesebb magyarnak lenni itt a Délvidéken. Balkáni háborúk traumája, NATO-bombázás és a szerb állam által támogatott magyarellenesség nyomta rá a bélyegét az itt élő magyarság hétköznapjaira. A magyar sajtóban napi szinten jelentek meg hírek arról, hogy már megint félholtra vertek egy magyart, csak azért mert magyar. Ilyen légkörben alakult meg 2001-ben Tóthfaluban a Rákóczi Szövetség helyi szervezete, akik nagy célokat tűztek maguk elé: harcolni a helyi magyarság jogaiért, az igazságért. Az alapító tagok között helyi értelmiségiek, illetve fiatalok is voltak. Elsődleges feladat volt a nemzeti emléknapok megtartása, megszervezése, helyi szinten, de tágabb környezetben is kifejtett aktivitást a szervezet – meséli Zoltán, aki a szervezet elnökeként napjainkban is nagyon tevékeny.
– Konkrétan Tóthfaluban nem volt semmilyen emlékmű, amiből arra lehetett volna következtetni, hogy itt magyarok élnek, csupán egy titóista-kommunista emlékmű, amit minden településen kötelezően fel kellett állítani annak idején. Ebből kifolyólag feltettük a kérdést, hogy miért nincs „magyar” emlékmű Tóthfaluban? Ebből jött a további kérdés, hova tűntek a régi felállított emlékművek? Szabadkáról, Zomborból, Zentáról, Törökbecséről, Horgosról, és szinte minden délvidéki településről? Rövid feltáró munka után meg is kaptuk a választ: a titóista diktatúrába nem fértek bele a magyar múltra emlékeztető jelképek, szimbólumok, emlékművek, hiszen amit ezen emlékművek szimbolizáltak, azok szöges ellentétei voltak a hivatalos agymosásnak: magyar múlt nincs, csak Jugoszláv jövő. Így ezeket mind sorra lerombolták, a Bácskában alig pár darab élte túl az őrült rombolást. Ebből a tényből kifolyólag a rákóczisok elhatározták 2004-ben, hogy mivel már nagy a szabadság, próbáljuk meg, mi lesz, ha felállítjuk Délvidék legnagyobb Turul-emlékművét a magyar szabadságharc emlékére!
Ezzel az egyszerűnek és merésznek is tűnő gondolattal kezdődött a tóthfalusi turulszobor története. Ehhez azonban, hogy meg is valósulhasson, néhány akadályt le kellett győzni. Már a kezdetektől.
– Első probléma a helyszín kiválasztása volt. Közterületre nem kaptunk engedélyt már a helyi vezetőségtől sem, hát még felsőbb szervektől. Maradt az egyházi terület. Kissé bátortalanul kerestük meg Utasi Jenő helyi plébánost, hogy mit szólna az ötlethez, hogy állítsunk egy Turul-emlékművet a plébánia területén. Jenő atya rá is vágta, hogy itt egy beteges tiszafa, azt kivesszük és a helyére mehet az emlékmű, de pénzt nem tud adni, mert szerény az eklézsia. Ez már fél siker volt, megvolt a hely az építkezésre. A szervezet kiterjedt kapcsolatrendszerének köszönhetően korábban már jó kapcsolat alakult ki Ambrus Imre törökbecsei szobrászművésszel, aki már el is kezdte a munkálatokat. A másik fontos dolog a pénz, amit adományokból, újsághirdetések alapján szedett össze a helyi szervezet egy év alatt (az adakozók nem teljes listája egy külön emléktáblára van felírva a talapzat hátulján). A szoboravató ünnepséget 2005. március 12-ére hirdették meg. Ekkorra elkészült a talapzat Bálint Ottó segítségével, amihez a terméskövek egy régi malomból származtak, amit Bontovics István, a helyi szervezet egyik oszlopos tagja biztosított. Maga a talapzat egy masszív vasbeton oszlop terméskővel kirakva, ami két méter magas. A madár egy repülő kerecsensólymot formáz, amint épp Isten kardját ejti ki karmai közül. Szárny-fesztávolsága 1,8 méter, magassága 1,5 méter. Anyaga betonvas vázra ráépített kvarc és cement keverékéből álló massza, ami iszonyú kemény. Maga a talapzat a helyi Munkás Szent József templom be-kijáratával éppen szemben van, így a templomból kijövők szembesülnek mindennap a Turul madárral, és a talapzaton lévő felirattal: Hiszek egy Isteni örök igazságban… – tért ki a részletekre Zoltán, aki azt is elmeséli, a szobor felavatásának is megadták a módját.
– Az avatóünnepség igen felemelő volt, hiszen egy ökumenikus szertartás keretében a helyi katolikus pap illetve megboldogult dr. Hegedűs Lóránt református püspök áldották meg illetve szentelték meg az emlékművet. A madarat Martényi Árpád a Rákóczi Szövetség képviseletében leplezte le. Az ünnepség jól szervezett, neves előadókkal tarkított, mégis családias volt. Fellépett Simó József Budapestről, Hegedűs Zsuzsanna református lelkész és operaénekes, helyi gyermekek iskolás-óvodás csoportja, Asztalos Alfréd és a Juhász Zenekar. Az ünnepség után táncházzal várták a szervezők az érdeklődőket, ami fergetegesre sikerült – folytatja a tóthfalusi fiatalember. Megtudjuk azonban azt is, hogy itt nem ért véget a tevékenységük.
– Így sikerült létrehozni azóta Tóthfalu immár egyik szimbólumát, a Délvidék legnagyobb Turul-emlékművét, ami azóta igazi zarándokhellyé tette ezt a piciny magyar falucskát. Ennek az emlékműnek köszönhetően azóta több okos ötlet, fejlesztés valósulhatott meg. Így fejlődött a falucska többek között a Turul-emlékműnek is köszönhetően egy kiváló turisztikai célponttá úgy az anyaországiak körében, mint a szűkebb környezetből érkezőknek. A helyi Rákóczi Szövetség is kitartóan folytatja a munkáját, újabb és újabb tervekkel, ötletekkel – bizakodóan és rá jellemző nemzeti önérzettel átitatott derűlátással derített fényt a tóthfalusi Turul történetére.
A templommal szemben, olyan szomszédokkal, mint II. János Pál pápa, vagy épp a lovas Rákóczi, a tekintélyes méretben és büszkén tárja szét szárnyait a szép kerecsensólyom Tóthfaluban, ahol megemlékezések helyszíne mellett ugyanolyan szerepet is betölt, mint a magyar eredetmondákban. Álmosok apja, magyarok útmutatója.
