Már újra teljes pompájában láthatjuk a Zentai Közkórház előtt azt a keresztet, mely az 1849. évi február 2-i vérfürdőnek állít eméket.
A zentai magyarság számára az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc egyik legtragikusabb napja volt az, mely Véres Gyertyaszentelőként épült be a város emlékezetébe. A keresztet vélhetőleg 1883-ban állították az úgynevezett zentai sáncoknál, és 1943-ban került az egykori Epreskertbe, a mai kórház épülete elé. Az emlékkereszt tartóoszlopa tavaly télen eltörött, és a kereszt a földbe fúródott, de ép maradt, így csak a talapzatát kellett felújítani. Újraszentelését vasárnapra tervezték, de a járványhelyzet miatt ez elmarad.
Február 2-a, Gyertyaszentelő Boldogasszony napja és az utána következő napok az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc egyik gyászos fejezete a zentai magyarság számára. A becslések szerint közel 2500 helybéli polgárt végeztek ki, így Véres Gyertyaszentelőként épült be a város emlékezetébe.
Az eseményeket az elmondások szerint az robbantotta ki, hogy 1848 augusztusában halálra ítélték, majd kivégezték Arsenije Baderlica zentai ügyvédet, földbirtokost, amiért kémkedett a szerbeknek és anyagilag is támogatta őket. A zentai szerbek ezért bosszút esküdtek és a délről érkező szerb haderők 1849. február elsején érték el Zenta határát. Rövid, véres és elkeseredett harcot követően a várost védő zentai nemzetőrség megfutamodott, élükön Majoros István századossal. A városban pánik tört ki, zúgtak a harangok, több helyen tűz keletkezett, a lakosság fejvesztve menekült Szabadka és Szeged irányába. Kijutni a városból azonban csak keveseknek sikerült. A szerb vezérek 48 órás szabad rablást engedélyeztek katonáiknak. A garázdálkodásból és az öldöklésből nem csak a messziről jött katonák, de a helybéliek egy csoportja is kivette a részét. Harmadnap a szerb haderők Magyarkanizsa felé vették útjukat, de a helyi csapatok még két hétig folytatták erőszakos cselekvéseiket.
Az „Összetartás” című újság 1913. január 3-i számában megjelent írás
Tari László helytörténeti kutató elmondta, hogy már a vérengzés előtt megtudták a helyiek, hogy a szerb szabad csapatok Zentán át fognak vonulni, ezért védősáncokat ástak:
– Mai néven lövészárkokat ástak a város két bejáratánál, a déli részén, ahol volt egy út Ada felé, valamint a Felsőhegy felé vezető útnál. A vérengzés legnagyobb része az ún. dézsma magazinumnál történt, a katonai élelmiszerraktárnál, amely ott lehetett a mai Ipari út környékén, és amikor legyilkolták azt a rengeteg embert, akkor ezekbe a kiásott védősáncokba temették őket – mondta.
A Zentai Közkórház előtt álló kereszt az első emléke ennek a tragikus eseménynek. Ugyanerre hivatott emlékeztetni a Városi Köztemetőben, ismertebb nevén a Felsővárosi temetőben található emlékmű is, de az csak 1893-ban készült el, miután pár évig gyűjtöttek rá.
A kórház előtti emlékkereszt felújítását azért kellett elvégezni, mert a tartóoszlopa tavaly télen eltörött. A homokkőből készült oszlopot az idő ette meg, a beázások és a fagy kikezdte és aztán le is dőlt, és lezuhant a 40–50 kilós vas kereszt is. Az nem sérült meg, így csak a talapzatot és az oszlopot kellett felújítani, amire sor is került és a kereszt máris teljes pompájában áll a kórház legrégebbi épülete előtt. A munkálatokat a Jézus Szíve Plébánia és a Kis Szent Teréz Plébánia finanszírozta, és az újraszentelését március 14-re, vasárnapra tervezték ez a járványhelyzet miatt elmarad.
Ft. Nagy József plébános elmondta, hogy mindig szívügye volt az útszéli keresztek visszaállítása, helyrehozatala, az útszéli keresztek állítása ugyanis régi hagyomány, és a községben alig van olyan útszéli kereszt, amely ne száz év körüli lenne.
– Amióta pap vagyok, mindig szívügyem volt és szorgalmaztam az útszéli keresztek helyreállítását, ugyanis a keresztállítás ősi hagyomány. Míg Adorjánon voltam, addig Martonos környékén igyekeztünk helyreállítani az útszéli kereszteket, és aztán itt, Zenta községben is erre törekedtem, törekszem, és már jó néhányat helyreállítottunk. Az egyik ok tehát az, hogy ősi hagyományról van szó, a másik pedig, hogy úgy gondolom, mind több ember van folyamatosan úton, sokat utaznak és út közben felnéznek, keresztet vetnek, és ez azt jelenti, hogy itt a kereszténység még mindig meghatározója az életnek – emelte ki az atya.
A kereszt talapzata tavaly télen törött el (Gergely József felvétele)
Tari László az 1848/49-es emlékkereszttel kapcsolatban elmondta, hogy az emeltetésének ideje és az átköltöztetésének dátuma körül is vannak átfedések, amelyek még tisztázásra várnak, de annyi biztos, hogy 1943-ban a végleges helyére került.
– A zentai „Összetartás" című újság 1913. január 3-i számában egy olyan cikket találunk, melyben az áll, hogy Fodor György csizmadia mester még 1849-ben emeltette a keresztet a város védelmére emelt sánc azon részén, amelyen az akkor réginek nevezett adai országút vezetett keresztül, a szegények háza portájának délkeleti sarkán, és felhívja az illetékes hatóságok figyelmét, hogy a keresztet kerítsék be és állítsák helyre, ugyanis az mintegy kétezer magyar gyászos halálára emlékeztet. Mivel minden újságcikk fontos dokumetum, ezt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, csak eddig nem találtam hozzá megfelelő dokumentumokat. Az újságcikk tartalma azért is hihető, mert akkor frisibben is állíthattak keresztet az áldozatoknak, hiszen Zentán szinte minden második magyar családot érintette a vérfürdő, és az a rengeteg áldozat arra ösztönözhetett valakiket, hogy valamilyen formában erről megemlékezzenek, és feltehetőleg állítottak keresztet, ha nem is kőből, fából valószínűleg. Arról van pontos információ, hogy 1882-ben fogalkozott vele a képviselő-tesület, de egyelőre még nem találtam más dokumnetumot. Viszont az 1876-os, nagyon pontos községi indikációs térképen, amelyen fölmérték Zenta határát, és amelyet a mai napig használnak a földmérők, azon ott az Epreskert területén, ahol állítólag ezt a keresztett felállították, a mai Ipari út mentén, a kórház déli kerítésénél, a kereszt nincs rajta, annak ellenére, hogy minden út menti keresztet feltüntet a térkép. Ez egy nagyon pontos térkép és pl. ha kerítésvitára kerül sor, azt veszik elő ma is a földmérők. Ebből a térképből készült egy színes változat, amelyen a házszámok is rajta vannak, és egy fehér-fekete is, amely csak parcellaszámokat tartalmaz. Még a parcellaszámos térképet ellenőrizni kell, hogy azon van-e ilyen rajz, de a színesen nincs.
A vérfürdőnek mintegy 2500 áldozata lett – erre emlékeztet a kereszt (Gergely József felvétele)
Szóval nem tudjuk, mikor állították a '49-es kőkeresztet, valószínűleg van abban valami, hogy az 1880-as években állíthatták, de lehet, hogy előbb. Még kutatjuk a témát, és csak úgy tudjuk bizonyítani bármelyik verziót is, ha találunk legalább egy írásos nyomot akár az egyikről, akár a másikról. Az biztos, hogy a keresztet 1943-ban tették át oda, ahol most áll, a kórház elé, és nemrég az is kiderült, hogy az áthelyezésnek személyes érintettje is van. Nagy Abonyi Sándor, akinek a leszármazottai még élnek, értesítettek engem, hogy Nagy Abonyi Sándor saját meggyőződéséből és költségéből helyeztette át a keresztet a város engedélyével. Az illetőnek három gyermeke halt meg korábban, és a kereszt áttételét Istennek ajánlotta és az utána született gyermekei mind megélték a felnőtt kort. Ez a kórház előtti kereszt tehát a zentai vérengzés első emléke, ugyanis az az emlékmű, ami a Felsővárosi temetőben van és ugyanerre az eseményre emlékeztet, azt csak 1893-ban állították közadakozásból. 1889-ben, amikor építették a vasutat, azon a részen, ahol a vasúti pálya kifelé vezetett, megtalálták az emberek csontjait. Az önkormányzat akkor áthelyeztette őket a saját kötségén, de nem mindet, csak amelyek a vasút nyomvonalában voltak, mert egyébként azokat a vasúti munkások betemették volna. 1889 áprilisában az exhumált maradványokat újratemetik a Felsővárosi köztemetőben, s a sírjuk fölé 1893-ban emlékművet emelnek – magyarázta a helytörténeti kutató.
