1.
– Úgy imádkoztak, akkoriban, ugye, az európai népek, hogy azt mondogatták, ugye, hogy a magyarok nyilaitól ments meg Urunk, minket, ugye, de aztán, amikor 955-ben Augsburgnál legyőzték a magyarokat, rájöttek, ugye, a magyarok, hogy a keresztény államokkal szemben gyönge dolog a törzsszövetség. Ugye.
Mészáros tanár úr rosszul megkötött nyakkendőjével, kacsázó lépteivel, óriási tudásával, magában mosolyogva közlekedett a bölcsészkar folyosóján. Olyan tudósnak tűnt, mint aki mer szemlélődni és látni – aki olvasta tanulmányait, pontosan tudja, hogy ez így is volt. Bátor volt, mondhatnánk egyetlen szóval. Nehéz időkben volt bátor.
2.
– Más dolog kezdődött Szent Istvánnal, ugye. Egészen más dolog – mondta Mészáros tanár úr, aki előadásain azt is érzékeltette, hogy nem csak egyféleképpen van a világ. Ez 1986-ban nem volt magától értetődő. Pontosabban akkor sem.
3.
A történelem az, ami az életre tanít. Amikor még nem a készséget kellett fejleszteni az iskolákban, hanem tanítottak, akkor előfordult, hogy az álomba szenderülő diákokra azzal rontott rá a történelemtanár, hogy historia est magistra vitae, ezért aztán tessenek rendesen be-ma-gol-ni az anyagot! Utána meg következett a latintanár, és annak is ez volt a mániája, folyton-folyvást erre utasította a diákokat: be-ma-gol-ni!
4.
A történelem tanítása a kontinensen, ahova első királyunk letelepített bennünket, ma már nem divat, a nemzeti történelem meg egyenesen olyan, mint egy csúf pattanás az orrgyöknél. Egyenesen kínos és szégyen. Nem mondja ki így direkt senki, mint ahogyan a sárgán virító, gennyes pattanásra se szólnak semmit, de azért az ember tudja, hogy mit gondolnak. Vannak mindenféle szerek, azokat rá lehet kenni az orrgyöknél megjelenő ronda pattanásra, és elmúlik, ezt kell tenni, mint ahogyan ezt kell tenni a történelemmel, bár annak ellenszere nem kence, hanem a be-ma-gol-ni!-féle hozzáállás lenéző tiltása. Ugyanis ennek sikere garantálja a nemzeti történelem nemtanítását, ami fontos cél – csupa sima arcú, gondtalan embert ad a világnak. Megannyi vidám, üres orca.
5.
Szent Istvánnal, ugye, mint azt én részletesen és jól megtanultam Mészáros tanár úrnak köszönhetően, más dolgok kezdődtek a magyarok életében, története más fordulatot vett. Olyan fordulatot, amitől nemzetté vált, és történelme lett.
Európa szívében, fontos és jelentős pontján, ahol dúsak voltak a legelők és szépek az asszonyok, emellett pedig folyók, halak, vadak és hegyek is voltak, rétek és mezők (ami nem szinoníma), erdők és négy évszak, államot csinált a magyarok királya. Jó hely lesz ez, mondta, nekünk, bátor és okos magyaroknak éppen megfelelő. Hogy ne legyünk magányosak, összebarátkozunk, ahogyan jó, úgy házasodunk, rendes módon viselkedünk. Úgy is lett. Az országról pedig gondoskodni fogunk, hogy állam legyen, haza, otthon.
6.
Ennek előtte pedig megjelent az angyal.
7.
1895-ben, amikor arra készülődött a nemzet, hogy méltóképpen megünnepli, hogy immár ezer éve van országa, hazája, zsíros földje, legelője, szép asszonyai, gyönyörű szavai, nyolc évszázadnál is régebbi apátságai, költői, festői, filozófusai és királyai, barátai és ellenségei, tehát egy igazi nemzet, igazi kultúrával, nem afféle barbár, mucsai satöbbi, hanem azt is tudja, mi az a foltos nyakorján, és mindezt, vagyis mindazt, ami ezer év alatt könnyben és örömben, szavakban és kardokban felhalmozódott, méltó módon megünnepli, akkor felállíttatta az oszlopot az angyallal. Volt ott mindenki más is – lehetett is, mert volt hozzá ,,anyag”, úgymint nemzeti hősök, vezérek, uralkodók, de a lényeg az a lényeg: az angyal, amitől minden ered és származik, ahonnan a tudásunk elindul, ahonnan a történetünk és történelmünk a világ részévé válik, az álmok világából.
Történetünknek a természetfelettivel való kapcsolatát jelképezi az angyal. És erre nincsenek szavak, ez nagyobb és súlyosabb, szebb dolog mindennél, ami történelem, és megfogalmazható.
8.
1895-ben tehát Wekerle Sándor miniszterelnök megbízása alapján Zala György által készülni kezd a millenniumi emlékmű, a nemzeti pantheon. Az oszlop tetején Gábriel arkangyal, akiről Priya Hemenwaynél azt olvashatjuk, hogy ,,Gábriel (Isten ereje) a kinyilatkoztatásé”. Hartvik püspöktől, aki Könyves Kálmán idején megírta István megkoronázásának legendás történetét, ismerjük a pápa álmában megjelenő angyallátomását, aminek eredményeképpen az elkészült koronát nem a lengyel fejedelem, hanem az ismeretlen nemzetből érkező követek kapják. A Hartvik-legenda mellett a Képes Krónika is angyali jelentést említ a koronázás kapcsán, és igaz ugyan, hogy az sem név szerint Gábrielt, de ki más lehetne, ha nem a kinyilatkoztatás angyala?
Legalábbis Zala György is erre a következtetésre juthatott, mert ezt a szellemi lényt helyezte a millenniumi emlékmű középpontjában álló harminchat méter magas korinthoszi oszlop tetejére – és ha semmi másban nem is, de abban mindenki egyetértett, hogy Gábrielnek ott van a helye, kezében pedig jó helyen vannak a nemzeti és állami függetlenség jelképei. A koronáért István Asztrikot küldte.
9.
Más dolog kezdődött Szent Istvánnal, ugye.
10.
1911-ben Foerk Ernő megtalálta Asztrik sírhelyét, 2014-ben tudományos módszerekkel bizonyítást nyert, hogy akit Foerk megtalált, az valóban Asztrik, akit István a koronáért és áldásért küldött. Kanonizációja – furcsa módon –, amikor majd bekövetkezik, a történelmet erősíti és az égit hozza mozgásba, amikor már úgy a történelemnek, mint az éginek kijelölt helye van a pókhálós sublót legalsó fiókjában. Ugye.
11.
Mészáros tanár úr ott hagyta a levegőben a mondatot, mintha kérdezne és mondaná egyszerre: ugye. Néha felugrunk, belemarkolunk a levegőbe, mintha elkapnánk egy leheletet, egy pillanatot, néha csak megállunk egy óriási tér közepén, és azt nézzük, miként csillan a fény egy angyalszobor szárnyán.
