Bach Máté és Izsó Zita Pesti nő című interjúkötete az idén jelent meg az Atheneum Kiadó gondozásában. A kötetben 27 nő vall magáról és Pesthez való viszonyáról. A kötet kapcsán Izsó Zitával beszélgettünk, akinek sokoldalú tevékenységéről és érdeklődési területéről már több fórumon is megbizonyosodhattunk.
Kezdjük rögtön a kellős közepén. Milyen a pesti nő?
– Ez az egyik legnehezebb kérdés. Nagyon összetett és nagyon sokféle, nehéz meghatározni egy karaktert. Máté azt szokta mondani, hogy ez a város sok traumán ment keresztül, és az újjáépítéshez kellettek a nők. Az interjúkból is az jött le, hogy akikkel beszélgettünk, tényleg nagyon súlyos dolgokat éltek át az életükben, de mindig talpra tudtak állni. Szerintem a pesti nő erős, és ez az erő az, amit a könyvben több női sorson keresztül szerettünk volna megmutatni, és ez az, ami sokat adhat akár az olvasónak is.
A kötet ugye egy blogból fejlődött ki. 27 nőt mutattok be. Ez egy válogatás eredménye, vagy akivel a blogon találkozhatunk, azok mindegyike szerepel a könyvben is?
– A blog 2012-ben indult Máté ötlete alapján. Én nagyjából két évvel ezelőtt kapcsolódtam be a munkába, és akkor nagyjából már tudtuk is, hogy az egészből lesz majd egy könyv, tehát mi már egy koncepció mentén tudtunk dolgozni, így a közös munkánk során megszólított alanyok közül nem maradt ki senki, mindegyik interjú szerepelt a könyvben is.
Hogyan történt az alanyok kiválasztása? Milyen szempontok alapján esett a választásotok egy-egy nőre?
– Szerettünk volna, amennyire csak lehet, a 27 interjúban egy átfogó képet adni. Nyilván mellettük még nagyon sok embert meg lehetett volna szólítani. Szerettünk volna életkor tekintetében és foglalkozás tekintetében is megjeleníteni a sokféleséget. Alapvetően az volt a fontos, hogy ne csak, illetve ne elsősorban ismert emberek szerepeljenek benne, hanem olyan nők, akik a környezetükben példát mutatnak, valamilyen módon kiemelkednek, és valami pluszt tudnak nyújtani.
Ami az interjúalanyok Pesthez való kötődését illeti, mi volt a szempont?
– Alapvetően az volt a fő szempont, hogy az illető valamilyen szinten kötődjön a városhoz, itt éljen, itt dolgozzon, hogy az életének valamilyen szinten a részét képezze. Vajdaságiként Terék Anna szerepel benne, és nagyon fontos, hogy megjelenik és beszél a Pesthez való viszonyáról.
A kötetben minden interjúalanyotok fényképe szerepel. A fotókat Bach Máté készítette, míg a helyszíneket az alanyok választották ki. Miről árulkodnak ezek a fotók?
– Szerintem alapvetően azt gondolná az ember, hogy mindenki a látványosságok előtt akar fényképezkedni. Ehhez képest érdekes, hogy az alanyaink saját lakókörnyezetüket is mennyire egyedi színben tudják bemutatni. Például volt egy szempillaépítő lány, aki a nyolcadik kerületben lakik. A nyolcadik kerület kapcsán nagyon sok sztereotípia él az emberekben, ő mégis egészen más módon közelítette ezt meg, és tényleg rejtett értékekre hívta fel a figyelmet. Szerintem az is jellemző a könyvre, ami a képeken is látszik, hogy ezek a nők bemutatják azokat a kis részleteket, amiket egyébként nem is vennénk észre, de érdemes rájuk figyelni.
Ha te is választhatnál, hol fényképezkednél le?
– Máténak van egy Vagány históriák című sorozata, amelyben költőket fényképez. Az egyik sorozatában én is szerepeltem, és ott pont az volt a feladat, hogy válasszunk helyszíneket, hol szeretnénk fényképezkedni. Én nem budapesti helyszínt választottam, hanem Budaörsön, ahol felnőttem, van egy kőbánya, ahol már nem folytatnak kitermelést. Nagyon érdekes helyszín, a hegy hátsó része kövekből áll, és félig le van bontva. Engem ott fényképezett le. Azért választottam ezt a helyszínt, mert kötődik a gyerekkoromhoz, osztálykirándulások során nagyon sokszor megfordultunk ott, és van neki egy futurisztikus-apokaliptikus hangulata.
Számodra mit jelent Pest?
– Számomra kicsit a felnőtté válást jelenti. Amikor elvégeztem az egyetemet, akkor költöztem oda, Gökhannal (Ayhan Gökhan, szerkesztő, költő – a szerk.) akkor házasodtunk össze. Tehát a kilépést jelentette a gyermekkor édeni állapotából, és ezáltal egy egészen más dimenziót nyitott meg az életemben. Nyilvánvalóan az is kapcsolódik hozzá, hogy nagyon sokféle, nagyon érdekes, és azokban a kerületekben is, amelyek egyáltalán nem népszerűek, nem ismertek, ott is nagyon sok érdekes dologra lehet bukkanni. Sokszor el szoktam képzelni egyébként, hogy milyen lehetne külföldiként idejönni és felfedezni ezt a várost. Az az érdekes, hogy valamilyen szinten ez a nézőpont nem is különbözne attól, amit most tapasztalok, hogy itt élek, hisz mindig, nap mint nap felfedezek benne újdonságokat, és szerintem ez nagyon jó.
Ha egy interjúalanyt kellene kiemelned, ki lenne az?
– Nagyon nehéz kiemelni bárkit is, de megemlíthetjük Závori Andreát, aki profi színésznő volt régen, Jancsó Miklós társulatában is játszott, de a harmincas évei közepén rájött arra, hogy nem tud tovább fejlődni, és eldöntötte, hogy feladja ezt az egészet, és biztosítási ügynök lett. A művészszakma után egy úgymond szárazabb szakmába csöppenni egy nagy váltást jelent. Szóba került köztünk, hogy hogyan jött rá, hogy ez az ő hivatása, és említett egy esetet, amikor az egyik ügyfele felhívta éjszaka, hogy meghalt az édesanyja, és ő egész éjszaka beszélgetett az ügyfelével és tartotta benne a lelket. Amikor másnap bement az irodába, és elmesélte az esetet a munkatársainak, azok felháborodtak, mondván, hogy őket ugyan ne hívja fel az ügyfelük éjszaka, mert ők akkor nem akarnak ezzel foglalkozni. Neki pedig ez pont egy pozitív megerősítés volt, mert rájött, hogy az egy nagyon nagy dolog, hogy őt fel meri hívni az ügyfele, és hogy ő ezáltal a munka által is tud adni az embereknek. Később azért visszakapcsolódott a korábbi szakmájához is, mert azért játszik néhány színdarabban, meg esteket is tart, tehát ezt sem adta fel teljesen.
Folytatjátok-e a Pesti nőt? Tudjátok-e, ki lesz a következő interjúalanyotok?
– Mindenféleképpen folytatni szeretnénk. Már van is néhány ötletünk. Ahogy járjuk a várost, folyamatosan újabb és újabb érdekes nőkre bukkanunk. A következő alanyunk minden bizonnyal egy olyan hölgy lesz, aki BKV-ellenőrként dolgozik. Máté már beszélgetett is vele, és kiderült, hogy magyar szakos diplomája van, és szóvivő vagy osztályvezető volt egy nagyobb állami cégnél. Mondhatjuk, hogy egy nagy társadalmi megbecsültségnek örvendő szakmája volt, de elege lett belőle, kiszállt és BKV-ellenőr lett. Érdekes, hogy nem feltétlenül az számít értéknek, amit mi annak gondolunk. Ebből a szempontból érdekes az egyik utcaseprő esete is, aki azt mondta, hogy annál a cégnél, ahol most dolgozik, korábban irodai állásban is alkalmazták, és hogy egyáltalán nem gondolja azt, hogy ez rosszabb lenne, hisz szabad levegőn van, és sok szempontból jobb, mint egy irodában ülni.
Milyenek a visszajelzések?
– A szakmai visszajelzések nagyon jók, de nekünk főleg az jelent sokat, ha valaki azt mondja, hogy az anyósom vagy a nagymamám nem akarja a könyvet kiadni a kezéből. Az olvasótáborunk elsősorban nőkből áll, de nem is gondoltuk, hogy ilyen sokakhoz eljut majd, és ilyen sok pozitív visszajelzést kapunk. Ez szerintem az interjúalanyainknak köszönhető.
Egy beszélgetés során arról is beszéltél, hogy a könyvet jótékonysági célokra is fel szeretnétek használni. Konkrétan milyen tevékenységről van szó?
– Amikor a holokauszttúlélő Fahidi Évával készült interjú megjelent a blogon, megkeresett bennünket egy gimnazista, hogy kössük össze az interjúalannyal, mert szeretnék meghívni a gimnáziumukba. Ez azért volt különleges, mert Éva éppen megemlíti az interjúban, hogy főleg Németországban hívják ilyen eseményekre, mert Magyarországon nincs erre igény. Viszont a megkeresés nyomán reméljük, hogy mégis van, és hogy ez majd elindít egy folyamatot. Már régóta volt bennünk egy olyan elképzelés, hogy szeretnénk egy közösséget is építeni az interjúalanyokkal, rendezvényeket szervezni, könyvbemutatókat vagy akár pódiumbeszélgetéseket, amelyre meghívnánk az interjúalanyokat, hogy megosszák az élményeiket és tapasztalataikat az érdeklődőkkel. Ezt valamilyen szinten jótékonysági kezdeményezésekhez is lehetne kötni. Pénz lehetne gyűjteni különböző intézményeknek, árvaházaknak, vagy konkrét családoknak. Még nem tudjuk, hogy ez hogyan fog megvalósulni, ez csak egy elképzelés, de szeretnénk hosszútávon ilyenre is használni ezt az egész projektet.
Férjeddel közösen működtetitek az Üveghegy című gyermekirodalmi blogot. Hogyan született meg ennek ötlete?
– Nagyon kevés olyan fórum van, ahol minőségi gyermekirodalommal foglalkoznak, ahol van irodalomkritika. Az Üvegheggyel az volt a cél, hogy teremtsünk egy szakmailag is színvonalas fórumot, ahol nem csak dicsérik egymást az emberek, hanem igazi kritikákat is tudunk közölni aktuális gyermekkönyvekről. Van olyan rovatunk is, ahol különböző határterületekkel foglalkozunk, például megjelentettünk egy gyermekpszichológussal készült interjút, de például egy olyan szakemberrel is, aki a gyermekbántalmazás témakörével foglalkozik.
Két versesköteted jelent meg eddig. A sokféle aktivitás mellett jut időd a versírásra? Mikor várható a következő köteted?
– Erre mindig jut időm, hisz ezzel kénytelen vagyok foglalkozni. Valahogy beleépült a gondolataimba. Anélkül, hogy tudatosan leülnék verset írni, eszembe jutnak olyan gondolatok, amiket később továbbírok. Lassan el is készül a kötettervem, az anyag már majdnem készen van, úgyhogy nagyon remélem, hogy legkésőbb jövőre megjelenhet. Emellett Gökhannal készül egy közös interjúkötetünk is, ami tavaszra jelenik meg a Noran Libro kiadónál, amelyben börtönből nemrég szabadult rabokkal beszélgetünk. Ez is nagyon széles kört ölel fel, életkor tekintetében is, de abból a szempontból is, hogy mennyi időt ültek, illetve, hogy mit követtek el.
