Irodalom a Magyar Újságban
Az eszéki magyar lap irodalmi rovatában szinte kizárólag a Baranyai Szerb–Magyar Köztársaság menekültjeinek írásai voltak olvashatók. Jeles képviselőjük volt Mollináry Gizella, a későbbi népszerű magyar írónő, akinek Anyámnak című verse a Magyar Újság 1921. december 4-i számában jelent meg. Mollináry Gizella pályája elején szocialista eszméket vallott, fiatalon csatlakozott az első világháború végén kibontakozó szélsőséges baloldali politikai mozgalmakhoz. A balassagyarmati laktanya ezred-irodájának volt a hivatalnoka, majd a szociáldemokrata párt egyik helyi vezetője lett. A Tanácsköztársaság alatt a kommunista párt helyi titkára volt, annak bukásakor elfogták és börtönbe zárták, ahonnan megszökött és a későbbi Jugoszláviába menekült. Eszéken kezdett írni, onnan küldte verseit Magyarországra, ahová idővel maga is visszatért.
A Magyar Újság 1921. december 4-i számának tárcarovatában jelent meg Nagy Leona Akarom – Naplórészletek című írása,[1] mellette Csuka Zoltán A Ma aktivistái című írásában –jelezve, hogy „a noviszádi Délbácska hasábjain Császár Géza hírlapíró szenvedélyesen nekiment a Ma körül felsorakozó aktivistáknak” – szenvedélyesen védelmébe vette Kassák Lajos mozgalmát.[2] Markovics Mihály a verspályázaton (?) dicséretben részesült Ajánlás című verse a lap 1922. január 3-i számában volt olvasható.[3]
A felettébb rövid életű Magyar Újság irodalmi rovatának úgyszólván „állandó munkatársa” volt Péchy-Horváth Rezső, aki elbeszélései és tárcái mellett 1922. januárja és áprilisa között több mint 70 folytatásban közölte Orkán című regényét (a lap az utolsó fellelhető, 1922. március 29-i lapszám is folytatást ígért). A korábban baranyai újságíró – aki az 1920-as évek elején rövid ideig Szabadkán is dolgozott – 1921. december 8-án közölte Marili (Sóhajtás a messzibe) című elbeszélését[4] –, majd ezt követte és Dudorka tanítónő című elbeszélése,[5] és a Suhog az alfa (Egy légionista naplójából) című tárcája.[6] Írói-újságírói munkája mégsem a művei alapján vált emlékezetessé, Péchy-Horváth Rezső neve egy sejtelmes, kibogozhatatlan történet révén vált Óbecse irodalmi múltjának részévé.
Az óbecsei Tiszavidék 1921. október 16-i számában megjelent rövid közlemény szerint hamarosan megjelenik a népszerű poéta, Eszteleczky György Lelkem Könnyei című verseskötete. Eszteleczky György alakja ma már a múlt ködébe vész, annyi bizonyos: tanítói pályáját Szlavóniában kezdte; a Magyar Királyi Államvasutak ötosztályos pleternicai elemi népiskola 1914/1915. tanévről szóló értesítőjében a Király Mihály igazgató-tanító készítette jelentésben ez olvasható: „Eszteleczki György tanító. Tanított mindent a IV–V. osztályban heti 20 órában.” A „minden” pedig a magyar írás, a folyékony olvasás, a szavalás, a szépírás, az olvasmányok tárgyalása, a másolás és a tollbamondás volt. Eszteleczky György a háborús éveket végig a pleternicai elemi népiskolában töltötte, tanítói állását csak a világháború után, az összeomlást követően veszítette el, s ekkor elesett földönfutóként került vissza szülővárosába, Óbecsére, ahol a Tiszavidék című lapban alkalmanként megjelenő versei révén adott magáról hírt. Mígnem az újság 1922. május 28-i számának első oldalán bejelentette a tragikus hírt: Eszteleczky György, a népszerű Gyuri maga ellen fordította fegyverét, öngyilkos lett.[7] A lap tudni vélte, verseskötetét megjelenése után durva, szinte megsemmisítő erejű bírálat érte, ami határozottan a kedvét szegte. Eszteleczky Gyuri „nem voltál modern ember, és írásaid is egyszerűek voltak – de finom rezgésűek, nemesek. Ez a nemes egyszerűség nem talált visszhangra, mert mást vártak az emberek, és nem tudták, vagy nem akarták megérteni, hogy te nem vagy úttörő, nem vagy modern aktivista, te a régi költők világából való vagy, aki lelked érzéseit nemes egyszerűséggel vetetted papírra” – olvasható az elnéző, a megbocsátó vélemény egy másik méltatójának tollából.[8]
Eszék ma (Mák Ferenc archívumából)
Péchy-Horváth Rezső p. h. r. jelzéssel a Magyar Újság 1921. december 8-i számában megjelent Eszteleczki György: Lelkem könnyei című kegyetlen bírálatában így fogalmazott: „Vidékies köntösben, néhány döcögős, diákos vers, amelynél nem a gondolat, de a pattogó, izzadva költött rím látszik a fontosabbnak. Sok figyelemmel, de kevés valódi tehetséggel megírt versek ezek, öreges, elnyűtt technikájuk, ósdi szókincsük fület-agyat egyaránt sért. Egyéniséget, cizelláltságot, stílust, fölcsillanó tehetséget, amely mellett élvező lélekkel pihenünk meg pillanatra, nem találunk a kötetben. Tucatverseket ellenben igen, amilyeneket bárki írhat, anélkül, hogy ezt kötetbe kellene gyűjteni, és a világnak tudtul adni. Ez a könyv csekély száz évet késett: száz évvel ezelőtt kellett volna megjelennie… A petőfieskedés korában. De ma a petőfieskedőkön, sőt már Ady Endrén is túl vagyunk. A könyv Stari-Bečejen jelent meg, ára 10 dinár.”[9] Vajon Péchy-Horváth Rezső otromba és kegyetlen sorainak volt-e szerepük abban, hogy Eszteleczky György-Gyuri végső kétségbeesésében maga ellen fordította a fegyverét?
Hogy lehetett szorosabb kapcsolat a Magyar Újság szerkesztősége és az óbecsei irodalmi kör között, sejthető abból is, hogy Péchy-Horváth Rezső bírálata alatt, a Szerkesztői üzenetek rovatban a következő volt olvasható: „Dr. Sz. I. Stari-Bečej – Köszönettel vettük. A lapot megindítottuk.”[10] Egy létező kapcsolatra enged következtetni az is, hogy az óbecsei költőnő, Biermann Mariska két versével is szerepelt az eszéki lapban.[11] A többi néma csend.
A trianoni béke mégsem papírrongy –
üzente olvasóinak a haldokló újság
A történelmi Magyarország összeomlása fölött érzett öröm és megelégedettség mellett – ami az emigránsok esetében természetesen együtt járt a Szerb–Horvát–Szlovén királyság megalakulását üdvözlő lelkesedéssel – a rövid életű, alig több mint négy hónapot megélt eszéki lapnak nem volt határozott arculata, még kevésbé volt mögötte szerkesztői koncepció: válogatás nélkül közölt mindent, ami a szerkesztőség címére érkezett. Hogy a Magyar Újság indulatoktól fűtött, megbántott emberek újságja volt, kiderül az 1922. március 12-i szám 3 oldalán közölt Magyarok! című írásból is, mely szerint: „A sovén sajtó nemrégiben ujjongva kürtölte világgá, hogy a Magyar Újság haldoklik, sőt egy piszkos kis sajtótermék már örömében bukfenceket hányva el is búcsúztatott bennünket. […] Ma már minden magyar ember tisztában van vele, hogy a Magyar Újságnak nem szabad meghalnia. Jól tudjuk, vannak a Vajdaságban más magyar lapok is, tisztességes, jó magyar lapok, de a tulajdonképpeni szűkebb értelemben vett Horvát-Szlavónország területén mi vagyunk az egyetlen magyarul író, magyar kultúrát terjesztő lap. A mi lapunk élő dokumentuma annak, hogy a trianoni béke és az alkotmány mégsem papírrongy, hanem a köztudatba is lassan átmenő valóság. Ezért szent kötelessége minden igaz magyar embernek pártolni ezt a lapot.” A cikk írója tudni vélte: két hónapon belül a Magyar Újság külön nyomdában, saját szedőgépén, új formában, kétszer akkora terjedelemben fog megjelenni. „A sajtópatkányok akkor majd farkcsóválva közelednének hozzánk, de mi épp úgy nem állunk velük szóba, mint most. Mi csak a magyarságért küzdünk rendületlen hittel, és semmi személyes támadással nem törődve megyünk előre. Isten minket úgy segéljen!”[12]
A Magyar Újság h. r. jelzettel közölt Sajtótörvény című cikkében még üdvözölte a SHS királyság új sajtótörvényét, jelezve: annak részletei még nem ismeretesek, „de hisszük, babonás hittel vagyunk aziránt, hogy annak paragrafusaiban a legtisztább szándék őrködik a jugoszláviai nyomtatott betű védelmén. Hisszük, hogy a tisztességes tollforgatót megvédelmezi, a sajtókalózokat lesújtja, az írói alkotásokat pedig megmenti a ponyva kisajátítástól. Ha ilyen az új sajtótörvény, minden szeretetünk az övé, s hozsannás örömmel üdvözöljük.”[13] Egy másik tudósítás szerzője már azt is tudni vélte, hogy a készülő sajtótörvény szigorú rendelkezéseket tartalmaz a rágalmazók ellen.[14] Hogy a magyar kommunista emigráció Eszéken megjelenő Magyar Újság című kiadványa megérte-e a délszláv állam új sajtótörvényének alkalmazását, nehéz kideríteni; a lap Országos Széchényi Könyvtárban fellelhető utolsó – 1922. március 29-i – száma a tőle megszokott örömmel és megelégedéssel közölte: Baranyát véglegesen Osijekhez csatolták.[15] Majd csöndesen eltűnt a történelem fölöttébb sűrű homályában. Lábadi Károly a Horvátországi Magyar Művelődéstörténeti Lexikonában közölt ismertetőjében a lap 1922. június 25-én megjelent számát tekinti az utolsónak.[16]
Irodalom
Simonyi Mária: A magyar politikai sajtó története 1918-ig a mai Vajdaság területén; Tóthfalu – Logos nyomda, 2003. 512 [8] p.
Makkai Béla – Makkai Várkonyi Ildikó: A „Szlavóniai Magyar Újság” és a horvátországi magyarság (1908–1908); In: Fejezetek a horvátországi magyarság történetéből. Szerkesztette Arday Lajos; Budapest – Közép-Európai Intézet, Teleki László Alapítvány, 1994. 85–108. p.
Makkai Béla: Új kezdet – határon túl, a hazában. A Szlavóniai Magyar Újság (1908–1918); In: Határon túli magyar sajtó – Trianon előtt; Budapest – Médiatudományi Intézet, 2016. 163–175. p.
Lábadi Károly: Horvátországi Magyar Művelődéstörténeti Lexikon; Bellye – HMDK, 2015. 595 p.
[Ruh György]: Magyarok Horvátországban. Írta Ruh György; Budapest – Kiadja a Magyar Szociográfiai Intézet, é. n. [194?] 16 p. Szociográfiai Értekezések Tára 4. szám
Haraszti Sándor: Befejezetlen számvetés; Budapest – Magvető Könyvkiadó, 1986. 253 p.
Szűts Emil: Az elmerült sziget – A Baranyai Szerb–Magyar Köztársaság; Pécs – Pro Pannonia Kiadói Alapítvány, 1991. 220 p.
[Fárbás József]: Régi arcok – Száz arckép a régi Becse közéletéből (Sorozatosan megjelent a Tiszavidék című hetilap 1931., 1932., 1933. évfolyamaiban); Írta Fárbás József nyugdíjazott tanító és újságíró. Kézirat gyanánt; Sztári-Becsej – Radoszávlyevits Vladimir könyvnyomdája, 1933. s. p.
Kardos Sándor: De profundis – Osijek, dec. 3. I–II.; Magyar Újság, 1921. december 4. 3–4. p. és 1921. december 6. 3. p.
Agrárreform Jugoszláviában; Magyar Újság, 1921. december 7. 2. p.
p. h. r.: Eszteleczki György: Lelkem könnyei; Magyar Újság, 1921. december 8. 4. p.
(p. h. l.): Határrevízió a Muravidéken – Az SHS csapatok kiürítettek három Magyarországnak ítélt községet – Dolnja-Lendava, febr. 14.; Magyar Újság, 1922. február 16. 3. p.
Magyarok!; Magyar Újság, 1922. március 12. 3. p.
Njari, Denis: Az eszéki magyar sajtó a 20. század elején. In: Rovátkák, 2015. 2. szám
Marina Vinaj: Građa za bibliografiju osječkih novina 1848–1945; Muzej Slavonije Osijek hírportál
Nagy Leona: Akarom – Naplórészletek (a Tárca rovatban); Magyar Újság, 1921. december 4. 1–3. p.
[2] Csuka Zoltán: A Ma aktivistái; Magyar Újság, 1921. december 4. 2. p.
[3] Markovics Mihály: Ajánlás; Magyar Újság, 1922. január 3. 2. p.
[4] Péchy-Horváth Rezső: Marili (Sóhajtás a messzibe); Magyar Újság, 1921. december 8. 1–3. p.
[5] Péchy-Horváth Rezső: Dudorka tanítónő; Magyar Újság, 1921. december 3. 1–2. p.
[6] Péchy-Horváth Rezső: Suhog az alfa (Egy légionista naplójából); Magyar Újság, 1921. december 16. 2–3. p.
R.: Eszteleczky Gyuri (halála); Tiszavidék, 1922. május 28. 1. p.
[8] X.: Eszteleczky Gyuri (halála); Tiszavidék, 1922. május 28. 2. p.
[9] p. h. r.: Eszteleczki György: Lelkem könnyei; Magyar Újság, 1921. december 8. 4. p.
[10] Szerkesztői üzenetek – Dr. Sz. I. Stari-Bečej; Magyar Újság, 1921. december 8. 4. p.
[11] Biermann Mariska: Téli interieur; Magyar Újság, 1921. december 7. 3. p.; Biermann Mariska: A te szerelmed; Magyar Újság, 1922. január 14. 2. p.
[12] Magyarok!; Magyar Újság, 1922. március 12. 3. p.
[13] h. r.: Sajtótörvény; Magyar Újság, 1922. március 23. 1. p.
[14] Elkészült a jugoszláv sajtótörvény – Szigorú rendelkezések a rágalmazók ellen; Magyar Újság, 1922. március 23. 2. p.
[15] Baranyát véglegesen Osijekhez csatolták; Magyar Újság, 1922. március 29. 1. p.
[16] Lábadi Károly i. m.
Nyitókép: Eszék ma (Mák Ferenc arxhívumából)
