Az ősz, az új tanév minden évben új kihívásokat tartogat, nem csupán a pedagógusoknak, a diákoknak és a szülőknek, hanem szinte mindenkinek. Az ÉMPE idei Szabadkai Nyári Akadémiáján a kiégésről is szó volt, és habár e témával most a pedagógusok felé fordultak, ez a jelenség másokat is érint. Rekecki Konc Zsuzsanna és Vidović Andrea előadásában – amelyet a Blaha Lujza cukrászdában tartottak meg – olyan tanácsokat is hallhattunk, amelyek bárkinek a segítségére lehetnek.
A bevezetőben Rekecki Konc Zsuzsannától megtudhattuk, hogy ezzel a problémával a PedCafé projekt keretében is foglalkoztak, amely a pedagógusokat megcélozva jött létre:
– A PedCafé Déván indult el, Csatlós Erzsébet Zsófia jóvoltából. A projekt keretében egy remek szakértői képzéssorozaton vettünk részt, amelyen dr. Tratnyek Magdolna és Mandák Csaba voltak a mentorok. A képzésen annyi hasznos ismeretanyagot kaptunk, hogy úgy gondoltam, fontos lenne más kollégáknak is átadni. A projekt előrehaladtával ismerkedtünk meg Csatlós Erzsébet Zsófiával, és fogalmazódott meg bennünk, hogy a dévai példára itt, Vajdaságban is lehetne PedCafét létrehozni. A PedCafé célja egymás jobb megismerése, az együttgondolkodás, közös ötletelés, az önismeret elmélyítése, nem utolsósorban a feltöltődés, beszélgetés, tapasztalatok átadása. Együtt és egymástól tanulni, ami óriási lehetőségeket rejt magában. Azt vettük észre, hogy igény van rá, a kollégák szívesen vesznek részt lazább hangulatú továbbképzéseken, amelyeken ugyanakkor valami újat is tanulhatnak. Kérdőíveket töltöttünk ki, amelyek alapján azt a visszajelzést kaptuk, hogy közösségépítő ereje van, és elősegíti a személyes fejlődést, a szakmai megújulást is, valamint a kapcsolatok ápolását. Fontos feltöltődni és lendületben maradni, hogy a mindennapi munka ne váljon monotonná – hallottuk a pedagógustól, aki egy kis ízelítőt is adott a foglalkozásokból, avagy felütöttük az idegen szavak szótárát és utánajártunk, hogy valójában mit is jelent a reziliencia, és miért fontos nekünk.
A pszichológiai immunitás
– A reziliencia tulajdonképpen egyfajta immunrendszer. Létezik a biológiai immunitás, a reziliencia pedig a pszichológiai. Ahogyan a biológiai immunrendszerünket különböző módon erősítjük, úgy a pszichológiait a megküzdési módjainkkal eddzük folyamatosan. Amikor megoldunk egy problémát, gyorsan rájövünk a megoldásra, az jó érzéssel tölt el bennünket, ez adja a rugalmasságot, ami egyre inkább erősödhet bennünk. Ehhez kell az önismeret és a megküzdési módszer tudatos alkalmazása.
A reziliencia nemcsak képesség, amely segítségével megküzdünk a nehézségekkel, hanem egyfajta rugalmasság is, amely lehetővé teszi azt, hogy könnyedén alkalmazkodjunk a változásokhoz, élvezzük az adott pillanatot, és optimizmussal válaszoljunk a kihívásokra. Olyan, mint egy visszapattanás, amikor egy stresszhelyzetre gyorsan tudunk reagálni, lépni, megoldani a helyzetet és utána visszakerülni az eredeti nyugalmi állapotunkba. Az önismeretünket tudatosan kell fejlesztenünk. Minél reziliensebbek vagyunk, annál könnyebben tudunk felülkerekedni a nehézségeken. Ezt lehet gyakorolni, hogy a következő stresszhelyzetet könnyebben tudjuk megoldani.
Az, hogy mennyire vagyunk reziliensek, egyéni különbségektől, főleg személyiségjellemzőktől függ. Ismételten fontos a tudatosság, a viselkedésszabályozás, az önkontroll, a küzdeni tudásunk, az újrakezdési képességünk. Nagyon fontosak a családból hozott minták is, a megküzdési faktorunkban meghatározó lehet a családi védőháló. Emellett fontosak a társadalom, a kultúra adta lehetőségek és a közösséghez való tartozás is – fejtette ki Rekecki Konc Zsuzsanna.
A reziliens ember
– A reziliens emberre egyebek közt jellemző az elfogadás, a megbecsülés és a tudatos cselekvés. Az elfogadás lényege, hogy nem az számít, mi történik velünk, hanem az, hogy mihez kezdünk vele. Példa a júniusi eset, amikor egyik napról a másikra be kellett fejeznünk a tanévet, és ez bizony elég nagy stresszt okozott. El kellett azonban fogadnunk azt, amin nem változtathattunk. Ha ebben is tudatosak vagyunk és elfogadjuk az adott helyzetet, akkor visszanyerjük az irányítást az életünk felett, és ez is megnyugvást hozhat. Az elfogadást is lehet gyakorolni. A két véglet a túldramatizálás és az elbagatellizálás, de ebben az esetben is a középső út a legjobb.
A reziliens ember jellemzője az is, hogy képes meglátni a boldogságot adó és a nehéz helyzetek értelmét is. Új lendületet adhat, ha a problémát célként fogjuk fel, a megoldás lehetőségét látjuk meg benne. Fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy vajon felfogható-e a jelenlegi probléma, akár rejtett ajándékként, amelynek a megoldása új lendületet adhat.
A reziliens embert a megbecsülés is jellemzi. Odafigyel önmagára, de másokra is. A repülőkben mindig elmondják, hogy amikor baj történik, akkor előbb magunkra tegyük fel az oxigénmaszkot és utána segítsünk másoknak. Ez azt jelenti, hogy akkor tudunk másoknak segíteni, ha úgy érezzük, hogy mi magunk rendben vagyunk. A mindennapi életben is fontos, hogy jól érezzük magunkat, és ezért is sokat tehetünk, valakit a sport dob fel, mást a hobbija. Tanuljunk meg nemet is mondani. Semmiképp sem a folyamatos leterhelés a jó közérzet kulcsa. Ez egy ellentmondó gondolat, de tulajdonképpen a határok tehetnek bennünket szabaddá. Ha túlterheltek vagyunk, húzzuk meg a határainkat. Ilyenkor kerüljük azokat a helyzeteket is, amikor mások valamit kérhetnek tőlünk, hiszen a segítségnyújtás is a nehezünkre esik, ha nincs időnk magunkra, kiégettnek érezhetjük magunkat. Ennek jele az is, ha arról álmodozunk, hogy otthagyunk csapot-papot.
A reziliens emberek tudnak cselekedni, elindulni a megoldás felé. Előfordulnak azonban olyan helyzetek, amikor lefagyunk. Olyankor a rezilienciánk kevésbé működik jól. Legtöbbször az a legcélravezetőbb, ha kis lépésben haladunk a célunk felé. Lassítani, hátra lépni vagy kisebb lépésekben haladni is tudni kell, mert a hétköznapokban elég nagy a nyomás, a világhoz fűződő kapcsolatainkat pedig nagyrészt az önmagunkhoz fűződő kapcsolatunk határozza meg. Tartsunk takarítós napokat, a környezetünkben és a fejünkben is. Sok nagy változás kicsiben kezdődik. Közelebbi célt válasszunk magunknak, és ha azt elérjük, jutalmazzuk meg önmagunkat – hallottuk Rekecki Konc Zsuzsanna és Vidović Andrea előadásában.
Nyitókép: Vidović Andrea és Rekecki Konc Zsuzsanna, fotó: Lukács Melinda
