,,A sikerek mögött sokszor embertelen (meg)küzdés van”

Előlép a sötétből és megvilágítja a(z) (h)arcunkat. Így emlékszem az első ,,találkozásra” Béres Mártával. A doroszlói művelődési egyesület színpadán játszotta a One Girl Show című, legendás monodrámát, amelynek jelenleg az utolsó előadására készül. Akár itthon vagy Montenegróban, Romániában, Boszniában, Szlovákiában, Magyarországon jár(t) vele, végleteket jár be, és emlékezetes. Leginkább önmagunkra emlékeztet.

A Pataki-gyűrű meg Junior Prima díjas, sokszoros szakmai elismeréssel büszkélkedő színművész legutóbb, immár másodszor nyerte el az Aleksandrovacon megrendezett, nyolcadik Bucini dani elnevezésű színházi fesztivál legjobb színészi játékáért járó nagydíjat, az Újvidéki Színház Anna Karenina című, Dejan Projkovski rendezte előadásában a címszerep megformálásáért. A Városmajori Szabadtéri Színpad Szemle Plusz elnevezésű, vidéki és határon túli színházak seregszemléjén pedig az említett One Girl Show című, a MASZK Egyesület és a Kosztolányi Dezső Színház koprodukciójában készült, Urbán András  rendezte előadás érdemelte ki Peremartoni Krisztina különdíját. 

Kérdésemre, hogy a szakma vagy a közönség elismerése jelent számára többet, a színész a következő választ adta:

– Azt gondolom, a kettő nem választható el egymástól. Ha zajlik egy izgalmas alkotómunka, a bemutatókon pedig megvalósul egy kölcsönhatás a közönséggel, amely során nem az kap hangsúlyt, milyen színész vagyok én, hanem, hogy a nézőnek adhattam valamit, olyankor elégedett vagyok.

Második alkalommal nyertem el a nagydíjat Aleksandrovacon. Tavaly az Aleksandar Tišma regénye nyomán készült, Boris Lilješević által rendezett, Az ember használata (Upotreba čoveka) című előadásban Vera Kroner megformálásáért.

Az ottani közönség visszacsatolása és a nézőtérről felém áramló energiája mindig nagyon érezhető, sőt a meglátásoknak hangot is ad. Ezúttal szintén így volt, átütő erejű, visszaható élmény az, amikor az előadás után többen odajönnek hozzám a közönség soraiból és elmondják, hogy alakítássommal nyújtottam nekik, elindítottam bennük valamit. Ez számomra a legnagyobb elismerés, a munkám csúcspontját jelenti – hallottuk a színésznőtől.

Mindkét karakter, az Anna Karenina és a One Girl Show ,,énje” is szabadság(át) kereső nőket jelenít meg. Általad megformálva, egyik és másik is nagyban segíthet kiegyensúlyozni a magunkról alkotott képet és a nemek közötti viszonyrendszert. Mit gondolsz, befejezettnek tekinthető egyáltalán az emancipáció, egy-egy ilyen irányú fejlődési folyamat?

– Nem hiszem, hogy mindez valaha is lezárult volna. Továbbra is sok a tabu, ma is sokan, sokszor tévesen értelmezik, visszaélnek ezekkel a folyamatokkal. Ilyenkor ellentétek éleződnek ki, ahelyett, hogy egyensúly jönne létre.

A mindennapok egyéb más ,,szerepei” kapcsán is úgy gondolom, hogy az egyensúlyt nem megtalálni, hanem megteremteni kell, újra meg újra. Így, negyven felé közeledve, kétgyermekes édesanyaként egyre fontosabbnak tartom ennek és minden másnak a tudatos megélését. Mindig az adott pillanatban jelen lenni, a lehető legerősebben, legkoncentráltabban. Talán így válik lehetségessé, hogy a különböző, akár magánéleti szerepkörök ne oltsák ki, hanem kiegészítsék és erősítsék is egymást.

Ezeknek a felismeréseknek tudható be, hogy hamarosan utolsó előadásához érkezik a One Girl Show?

– Valóban én akartam véget vetni neki. Ez volt az az előadás, amely során talán a legtöbbet tanultam a szakmáról és önmagamról. Gyakorlatilag a közönséggel együtt játszva valósul meg, ezért mindig nagyon kiszámíthatatlan a visszacsatolás is. Eljutottam vele addig, hogy többször vesz ki belőlem sokat, mint amennyiszer friss inspirációkat ad.

Túl a századik előadáson az utóbbi időszakban több alkalommal éreztem veszni a belefektetett energiát. Azt hiszem, eljött az elengedés ideje, az év végén játszom utoljára a One Girl Show-t.

Miközben annyi feladat és szakmai kihívás érkezik. Kosztolányi színházi múlt, majd négy év szabadúszóként, most pedig leszerződve az újvidéki Szerb Nemzeti Színházhoz. Jelenleg milyen szerepet alakítasz, illetve hol játszol?

– Észak felől délre haladva: 451 Fahrenheit – Radnóti Színház, Budapest, még két előadás erejéig a One Girl Show – Kosztolányi Dezső Színház, Urbán András rendezésében, Hasszán aga felesége – Újvidéki Színház és ugyanitt az Anna Karenina, a Dabogdate majka rodila – Atelje 212, Belgrád. Továbbá előkészületben van az Underground, Kokan Mladenović meg a Skupljači perja (Találkoztam boldog cigányokkal c. film alapján) című előadás, Dejan Projkovski rendezésében.   

Láthatunk magyarországi (Így vagy tökéletes c.) és hazai (Az ördög városa c., Penal i seksualni zivot c.) játékfilmben is. Nagyon bravúros vagy a könnyed szerepek megformálásában is. Azt mondják, nehéz könnyedet játszani. Segíti ezeket a megformálásokat, hogy szerep-mélységekből jöttél erre a területre?

– Nem hiszem, hogy megformálási célzat és feladat szempontjából van különbség a műfajok között. Igyekszem minden alkotómunka során megtalálni magamat, az embert a szerepben, illetve a szerepet önmagamban. Elmélyülni, feloldódni, majd megjeleníteni, a könnyednek látszó szerepekben is.

Vonz a film továbbra is, illetve vannak-e ilyen irányú tervek, jársz-e castingokra?

– Keresem a helyem, a lehetőségeket, próbálom átlátni a rendszert ebben a műfajban.

Nagyon izgalmas, frissítő volt részt venni a filmes munkafolyamatokban. Egy-egy forgatás egészen más hozzáállást, koncentráltságot igényel, nagyon másmilyen, mint a színházi atmoszféra.

Szakmai teljesítmény és emberi hozzáállás szempontjából is sikerember vagy. Hogyan viszonyulsz ehhez a fogalomhoz?

– Sok esetben az emberek úgy vélik, hogy a siker valamiféle kegyelmi állapot, és hogy az eredmények maguktól jönnek az ember életébe.

Úgy tapasztalom, egyáltalán nem ez a helyzet. A sikerek mögött kitartás, rengeteg küzdelem van, önmagunk és a körülmények viszonylatában is. Az eredmények nagy, sokszor embertelen megküzdéseket feltételeznek az élet szakmai és magánéleti területén is – hallottuk Béres Márta színművésztől.