A múlt szombaton Szivácon a 130 éve született és 90 éve elhunyt Szenteleky Kornél költő, író, szerkesztő, műfordító, irodalomszervező, orvos munkássága, emléke előtt tisztelegtek a Szenteleky Kornél Irodalmi Társaság szervezésében.
A Szenteleky-díjat Kovács Frigyes Jászai Mari-díjas színművésznek, rendezőnek, tanárnak ítélték oda színházalapítói munkásságáért, a kortárs vajdasági drámairodalom ösztönzéséért. Mihályi Katalin laudációja után Kovács Frigyes Sopronból – ottani színházi kötelezettségei miatt – videoüzenetben köszönte meg az elismerést.
Mihályi Katalin: Rendületlenül
Szenteleky Kornél a vajdasági magyar irodalom szervezésének, újjászervezésének embert próbáló feladatát vállalta magára. Mint tudjuk, a trianoni békeszerződés aláírása, a határmódosítások után egyszerre csak megszűnt, megszakadt a kapcsolat Budapesttel, amely addig közelsége, a viszonylag jó utazási körülmények miatt vidékünk, az itteni magyarság számára irodalmi, művészeti, kulturális téren a szellemi centrum szerepét töltötte be. Szenteleky Kornél az új körülmények között számtalan nehezítő, hátráltató tényező, fölényes lenézés közepette szervezte a vajdasági magyar irodalmat.
Évtizedekkel később Kovács Frigyes sem volt könnyű helyzetben, amikor Hernyák György rendezővel 1978-ban megalapította a Tanyaszínházat, hogy adjon valamit annak a bácskai, falusi magyar közegnek, amelyből kiszakadt. Abban az időben a ’68-as európai mozgalmak nyomán a nyugat-európai, tehát akkori legmodernebb irodalmi és művészeti tendenciák, törekvések érvényesültek, voltak divatban nálunk is, és az, hogy magyar, igencsak kevés hangsúlyt kapott. Tehát, menőbb dolog volt mondjuk a Jean-Paul Sartre rajongói kört megalakítani, mint a Tanyaszínházat. Ám Kovács Frigyesnek már 45 éve is, és azóta is az itteni magyarság, a vajdasági magyar színjátszás és közönség volt a legfontosabb, úgyhogy a Tanyaszínház vándortársulata minden nyáron járja a kis falvakat, hogy azokra a településekre is elvigye a színházi csodát, ahová kőszínház soha sem jár. A Tanyaszínház azóta is, immár 45 éve működik. A 90-es években Szabadkán nem működött magyar színházi társulat, néhány évvel korábban szétverték, Kovács Frigyes 1994-ben megalapította a Kosztolányi Dezső Színházat, újraszervezte a nagy hagyományú magyar színjátszást. Négy évvel később, 1998-ban, tehát 25 éve a szabadkai Népszínház magyar társulatának igazgatója lett. A magyar társulatnak ekkor három színésze volt. Nyolcéves társulatvezetői munkájával felépítette a társulatot, fiatal színészeket hívott Szabadkára, és visszahódította a nézőket. A műsorra tűzött darabok Vajdaságban és Magyarországon is jelentős szakmai elismerést vívtak ki. Színészi díjat alapított: tanáráról, Pataki Lászlóról elnevezett Pataki Gyűrű-díj a vajdasági magyar színészi teljesítmény legrangosabb elismerése. Kovács Frigyes volt az, aki kijelölte, és meghonosította a vajdasági magyar színjátszás ünnepét, a délvidéki színjátszás napját. Ez a nap október 29-e, amikor a régi Jugoszlávia területén (25 év tilalom után) 1945-ben Szabadkán újra indulhatott a hivatásos magyar színjátszás. Ebből az alkalomból szervezik meg Szabadkán a Kortárs Vajdasági Magyar Szerzők Felolvasószínházát. Ez a drámapályázat a kortárs vajdasági magyar drámai művek születését ösztönzi. Itt kapcsolódik össze az irodalom és színház. Kovács Frigyes pályájából sok mindent kiemelhetnénk még, például azt, hogy pódiumműsorként 200 alkalommal adta elő Karinthy Tanár úr, kéremjét, 300-szor Arany Toldiját, hiszen fontos számára, hogy a produkció alapja igényes, színvonalas irodalmi mű legyen.
Kovács Frigyes Jászai Mari-díjas színművész elhivatott színházszervezői munkásságáért, a kortárs vajdasági drámairodalom ösztönzéséért Szenteleky Kornél Irodalmi Díjban részesül.
* Elhangzott Szivácon, a Szenteleky-emléknapon
Kovács Frigyes: A csodáért tenni is kell*
Nagy tisztelettel köszöntelek benneteket. Nagyon szeretnék most itt lenni veletek személyesen, de Sopronban kell lennem, ide szólít a kötelesség, a Rómeó és Júliában vagyok egy kis fogaskerék, és azt nem engedhettem meg magamnak, hogy a ma délután 5 órai előadásra ne érjek ide, ezért innét jelentkezem, Sopronból, a művészetnek és művelődésnek a gyönyörű palotájából. Azt mondták, hogy röviden kell beszélnem, ezért majd szemezgetni fogok abból, amit készítettem. Amikor Kati néhány héttel ezelőtt felhívott, hogy díjat kaptam, belém hasított a kétségbeesés: „Úristen, milyen kevesen vagyunk már, hogy az irodalmároknak járó díjat nekem kell, hogy adják”, aztán rögtön jött is az érvelő magyarázat, és hát valóban itt végighallgatva Katit, anélkül hogy Szenteleky Kornéllal, ezzel a reneszánsz, sokoldalú és nagytudású emberrel hasonlítanám össze magam, legalábbis helyzetünket tekintve fellelhető némi hasonlóság, csakhogy Szenteleky tragikusan rövid élete alatt sokkal többet tett a vajdasági magyar szellemi életért, annak gyarapításáért, mint ami nekem sikeredett a most már lassan duplájára szaporodott éveim alatt. Nem antilaudációt akarok most tartani, de engedjétek meg, hogy elmondjam, mert nagyon nyomaszt néhány dolog: a 80-as évek közepén például a topolyai tájszínház ötlete az első bemutató után kudarcba fulladt. Működött aztán néhány évig például a Soltis Stúdió, de az utódaim kezei alatt egyszer csak megszűnt. Ez is az én hibám, mert nem sikerült elég mélyen elültetnem bennük az elődök iránti tisztelet igényét. Itt konkrétan Soltis Lajos szellemiségének fontosságára gondolok. Örülök például, hogy létezik a Pataki Gyűrű-díj, de ha nem intézményesül hamarosan, ha nem teremtődik meg egy stabil pénzalap hozzá, akkor egyik napról a másikra megszűnhet. Hálás köszönet, hogy létezik még az írástudók részére kitalált drámaírói pályázat, de elégedettek koránt sem lehetünk, kutatni illenék az okát, hogy amely közösségnek ennyi írója és ennyi színháza van, miért nem születnek meg a korszakos drámák, hiszen vérzivataros időkön vagyunk túl. Talán elérkezett már az idő ezeknek a konfliktusokkal terhelt történelmi időknek a feldolgozására, felkutatására, kibeszélésére, ami feloldozást és feloldást is hozhatna. Mindenképpen közelíteni kell a színházat az irodalmi alkotókhoz vagy fordítva. Nekem meggyőződésem, hogy az ilyen talaj, az ilyen közeg, mint a miénk, ha nem is Shakespeare-eket, de Christopher Marlowe-kat teremhet. Mindenesetre én várom a csodát, várom a katarzist, amire mindannyiunknak nagyon nagy szüksége van. Végül köszönöm a díjat odaítélő tanácsnak, hogy méltónak tartott rá.
* Kovács Frigyes soproni színházi elfoglaltsága miatt videóüzenetben köszönte meg a Szenteleky-díjat
Nyitókép: Kálóci Karola
