A FALU TÉRSZERKEZETE
A régi Mohol-Gunaras
a lexikonokban nem szerepel.
Pár sor ház volt; két párhuzamos
és néhány merőleges keresztutca.
Egymással derékszögben,
semmi bonyolultság.
Csak egy közép-bácskai falu.
Gunaras, a régi moholi, ahol sok volt a lúd.
Takaros házak, istállók, ólak, górék.
Vetemény a kertben, szalmakazlak.
Eltévedni lehetetlen.
Szélmalom, templom, téglagyár.
A terület egy része közlegelő.
A falu szélén volt a Kopolya,
egy ingovány a topolyai úton.
A HELY SZELLEME
A szobában, az asztal felett,
ott gyülekeztek a szellemek.
Lógtak a petróleumlámpák,
kanóc vagy rongy égett bennük.
Voltak, akik mécsessel világítottak.
Szorgalmas, kérges kezű emberek
körbeülték az asztalt. Áldást kértek.
A tiszta szobában aludt a család.
Apó meg hátul, a fáskamrában,
belefásult már a nincstelenségbe.
A kamrában zsír volt,
a padláson pedig az ősök szelleme.
Onnan kukucskáltak tétován,
nagyokat kacagva az új világ meséin.
A kiskapu mindig nyitva volt.
A hely szelleméből, hátra is jutott:
a disznóól réseibe.
A TANYA
A szülőföld. A „kapirgálós” tanya
tele volt kapirgáló tyúkokkal,
kacsákkal, libákkal, malacokkal.
Szárnyaló galambokkal.
Fákkal szegélyezett út vezetett a tanyára.
A gazda csak nagyjából tudta,
hány disznó hízik az ólban,
tyúkot pedig nem ültettek kosárba,
mert előhozta ő magától az utódait
valamelyik szalmalukból vagy a szárkúp alól.
A tyúkokat reggel meg kellett tojózni,
hogy hány tojásra számíthattunk.
Lesz-e miből levestésztát gyúrni?
A tojások föllelése nagy gondot okozott.
Nem vesztek kárba, legföljebb
előjöttek maguktól csirkeként.
Minden tojás bio volt,
minden csirke és tyúk is az,
inkább a szabadságuk hívta föl rájuk
a figyelmemet, mintsem a bioságuk.
A tanya az elmaradottság jelképe volt,
ahova a kultúra nehezen szivárgott be.
Nyitókép: Illusztráció – Pixabay.com
