A KISVASÚT
A kisvasútról nem sokat tudok.
A sínpár Gunarasból, a Zemzadrugától
nyílegyenesen vezetett, a Szőke-soron keresztül
Kishegyes felé, az ottani igazi vasútállomásra.
A kisvasúton általában cukorrépát szállítottak.
Kishegyesről vitték tovább a verbászi cukorgyárba.
Gyerekkoromban a falu határában répahegyek álltak,
melyeknek tetejéről tán’ még a topolyai
katolikus templom tornyát is látni lehetett?
Amikor megépült a kövesút Topolyára,
felszedték a síneket.
Teherautók jöttek a termésért.
Volt egyszer egy kisvasút,
már csak híre maradt.
A LEGYEK MIND
Amikor végre kigyulladt a villany,
micsoda öröm volt a faluban.
Abban az évben sok volt a légy.
A szomszéd falvakból és még
Kavillóból is mind odajött.
Abban az évben sok volt a légy.
Dongó, szarevő, döglégy, lódarázs,
és mind ott röpködött a fejünk felett.
Ott gyülekeztek mind a lámpák körül.
Ne legyen se jobb, se rosszabb esztendő.
Ne legyen, ne legyen.
OLIMPIA
A falu focicsapata.
Gyakran megesett, nem volt elég focista,
kevesebb játékossal léptek pályára.
Nem értek rá a legények.
A szombat esti bálban úgy berúgtak,
egész délelőtt csak hánytak.
A vajdasági magyar csapatok
(Topolya, Kanizsa, Zenta, Ada, Csantavér,
Kishegyes, Becse, Pecelló, Moravica)
nem vihették semmire,
maximum a vajdasági ligáig.
A szabadkai Spartacus is csak
a második vonalban vergődött.
A gunarasi Olimpia meg pláne,
a legalacsonyabb osztályban,
a topolyai községi ligában szerepelt.
10-12 csapat vetélkedett,
de Gunaras mindig utolsó volt.
Soha nem tudtak elmozdulni a sereghajtó helyről.
Negyven évig tök utolsók voltak.
Még jó, hogy sehova nem lehetett kiesni.
Ünnep volt, ha évente egy-két meccset megnyertek,
a többit meg nyugodt lelkiismerettel elvesztették.
A környező szerb, telepes falvak csapatait
nem is nagyon akarták legyőzni.
Jobb a békesség: kaja, pia, olimpia.
Nyitókép: pixabay.com
