Az átlapozásától a kitűnő kivitelezésű, tematikus kiadvány dicséretéig nem vezetett hosszú út, mindössze két rövid előszóval, Török Istvánéval, két nyelven, és Mile Tasićéval, (aki népszerű figurája a képzőművészet terén szinte minden szabadkai otthonnak, a TV hullámhosszán találkozhatunk jómodorú és kellően vicces műsorvezetőként vele a Szabadkán működő adók egyikén).
Magánkiadás a könyv, s ami a legfontosabb, elsősorban a pőre női testről, AKTokról szól. Török egyik támogatója (aki a Pami Hungary név mögé rejtőzött), ajánlotta fel, megteszi, hogy finanszírozza a kiadványt, ha azt Török sajtó alá rendezi. Úgy látszik, minden összeállt, kellően klappolt. Készült a Grafoprodukt nyomdában, Szabadkán, a cím tökéletesen fedi a tartalmat, azzal, hogy a könyv kész festményeket is tartalmaz.
Pedig ekkor már ismerte, körbejárta, praktizálta a festészettudomány elméleti és praxisbeli részének minden szakaszát, dolgát, a perspektíva, árnyékolás, stb. kötelező festői alapismereteit könnyűszerrel alkalmazta…, mégis nagy kihívást jelentett neki a női testeket az erotikus filmekhez 4 m-esre nagyítani a ’70-es, ’80-as filmekben, amikor plakátfestő volt a valamikori szabadkai Jadrannál.
Sajátos és eredeti stílusban, mindkét ember, Török és Tasić kiérdemelte, hogy nézőkkel találkozzanak vizuális-festészeti és festészet-kritikai munkásságuk kapcsán. Mile Tasić esetében sem kell attól tartani, hogy elmaradhat az eredmény, szövegét a könyvhöz Kubát Gábor ültette át magyarra.
Ezért kellenek a Török-szerű emberek, mert a „komputerweltben” is megőrzik az évszázadok patináját, talán már az utolsó frontvonal, akik nem hajlandók leborulni és imádni egy olyan erőt, amely számukra nem gusztusos, idegen. Hanem maradnak az igazán művészi, kézi , manuális, klasszikus figurációnál, amelynél semmi sem hirdeti hangosabban: Ezt ember, a nagybetűs EMBER készítette, saját, természetadta tehetségével és manufaktúrában, az Isteni részecske tehát, amely az emberen keresztül munkál, nem veszhetett el, és nem eshetett rajta csorbulás, mert íme, a nagy művelői a művészeti ágnak, ha kell, leülnek ceruzával, szénrúddal, paszttellel, zsírkrétával, gouache-al rajzolni, lavírtussal, bármivel, az olajig és vissza, ami csak a kezük ügyébe kerül. És a papírok, vásznak, médiumok, természetesen nem maradnak és nem maradtak ebben a művészeti albumban hálátlanok, a médiumok anyagának reprodukciói hűen tükrözik az alkotó személyiségét, azt a kedveskés pluszt, amit tartogat, amely a legszerényebben vall nagyon nagy tudásról, s a Töröki autodidakta gyöngyszemről közöttünk, aki képes átörökíteni is tudását, s Palics egy kiállítótermet is köszönhet neki, kijárta, hogy a Szabadkai Városi Könyvtár egyik palicsi helyisége tárlathelyiség (is) legyen.
És ugyanakkor az ábrázolt alak életbeli másához való hűségről, lelket önteni, megragadni egy-egy élő modell lényegét, arcmozdulatait, arcvonalát, mindezt a nagy felfedező újrateremtette, s ahogyan az élet újabbnál újabb kihívásokat vet fel, rengeteg művét újból és újból, sokszor átfestette, hogy anyagot spóroljon a következő heti-két heti előadáshoz készült – mai szemmel nézve kissé megalomán poszterhez…
Török palettáján viszont, ahogy egyre inkább végigsimítja karunkon kezét valamelyik „széptestű lánya”, itt 48 színes képben, olajban is, 16 krokiban, 7 szénrajzban, 34 vázlatban és 2 fekete-fehér képben. A borítón még 25 kroki, 2 ceruzakép, 4 olaj és 2 szénrajz szerepel. Annál inkább próbál meg nem-absztrahálódni a mű, amelyet épp ábrázol, vagy kicsiny rajzzal, pár kontúrvonallal, a szimbolista, fákkal, lombkoronájukkal jelzett női szervekig, melyek néha még ékszereket is „viselnek”, bejárva a szimbolizmus egész útját, s lásd, hol, hogy, mekkora szerepe s mennyi festészeti anyaga volt vagy maradt, habár a kommunizmus ideje alatt sem volt teljesen megfizethetetlen, de az „újrahasznosítás” akkor még ismeretlen fogalmát felhozva ilyenkor, feltételezhetjük, a megspórolt pénzből, az egészség nevében, az elvtársak biztos le-legurítottak pár konyakot, meggy nélkül…
Török István képes mediálisan megélni a „föntről” (Istentől és szakrális gyermekeitől) érkező energiákat, és transzformálni őket a saját opuszába… az önfejlesztésben pedig szinte utánozhatatlan.
És ez mindig, és ugyanolyan jó minőségű hír kellene, hogy maradjon. Egy ember ismét valahol, de most és itt: Épp itt, Szabadkán, a Délvidék újabbkori magyar lelkében valósította meg a teljes szabadságot a művészet terén. Szép.
