Apostoli küldetésben a maradéki magyarok között

Óbecse jeles plébánosainak, és egyházi méltóságainak sorában – a kora kiváló kántoraként és egyházi énekek szerzőjeként ismert Mezey János, az országosan ismert Szulik József költő, Bende József, a kalocsai papnevelő intézet tanára, és a novellairodalom jeleseinek sorában számon tartott Cziráky Imre kántortanító mellett – Kovács Huszka Ferenc plébános emléke a templomépítők sorában tündököl, mindamellett kora magyar botanika-tudománya is a legkiválóbb tudósai között jegyzi a nevét. Mindannyian méltók voltak a tanításhoz, melyet Benedek Elek kalocsai címzetes kanonok Bende József 1859-dik év november hó 20-án történt pappá szentelésekor elmondott ünnepi beszédében így fogalmazott meg: a jó lelkipásztor „szeme a vakoknak, lába a sántáknak, tükre a híveknek és példánya az erényességnek. Nincs előtte oly teher, mely őt hivatala teljesítésétől elrettentené, sem a napnak forrósága, sem a télnek fagylaló hidege, sem a tikkadás, sem az éhség nem akadályoztatja őt apostoli munkájában, hivatalos foglalatosságában. Tudja, hogy ő már nem a magáé, hanem egészen híveié, és azok lelke üdvösségéé, tudja, hogy szükség esetében nem csak életét, de lelkét is oda kell adni híveiért, hogy méltó lehessen Krisztus szolgájának neveztetni.”[1] Nemzedékek tanulták meg a példabeszédet, mely azután gondolkodásuk és cselekedeteik irányítója lett.

Az Óbecsén, 1869. január 28-án Kovách (sic!) Huszka József és Bende Anna földművelő szülők gyermekeként született Kovács Ferenc nevével 1888. július 22-én találkozik először az olvasó, amikor az Ó-Becse és Vidéke című hetilap a hírek rovatában bejelentette: Kovács Ferencz, […] aki eddig is fényesen végezte tanulmányait, a kalocsai gymnasiumban kitüntetéssel maturált, s a papnövendéket a kalocsai bíboros érsek kívánságára a bécsi Pázmáneumba felvétetett.[2] Hogy a szép reményekre okot adó ifjú mily sikeresen végezte tanulmányait, arról ugyancsak az óbecsei lap számolt be: 1892. augusztus 7-én megjelent Áldozárrá felszentelés című tudósításában arról írt, hogy Kovács Huszka József községi képviselőnk kitűnő tehetségű fia tanulmányait Bécsben, „a nagyhírű Pasmaneumban végezé a legszebb sikerrel, úgy, hogy a valóban nagy reményekre jogosult fiatal áldozárt papi pályájának küszöbén már üdvözölni van jogunk”. S mert sikeres tanulmányai végeztével az ifjút 1892. július 26-án Kalocsán Majorossy János püspök áldozárrá szentelte, semmi akadálya sincs immár, hogy augusztus 15-én Kovács Ferenc az első szent miséjét a helybeli r. kath. templomban az Úrnak bemutassa. A beszámoló utolsó mondata szerint: „Szerencse fel hát földink élete pályájára!”[3]

Nagyboldogasszony ünnepén azután megvirradt a papi pályára lépők legszebb napja, Kovács Ferenc áldozár az óbecsei belvárosi templomban az Úrnak bemutatta az első szent miséjét. Az ifjú plébánost Bende József kanonok őnagysága ünnepi beszédében a következő szavakkal üdvözölte: „Engedje meg a tisztelt vendégkoszorú, hogy elsősorban az ő egészségére emeljem poharamat, szívemből kívánom, hogy a jó Isten őt mindennemű áldásával halmozza el, a kegyelmével gyámolítsa. Hogy magasztos hivatásának minél buzgóbban és minél sikeresebben megfelelhessen, úgy egyházi, mint hazafiúi kötelességeit Isten dicsősségére, a hívek lelki üdvének munkálására és a haza javára minél fokozottabb mérvben teljesíthesse.” Bende József a továbbiakban elmondta: az új misés áldozárhoz rokoni szálak fűzik, kitüntetett feladatának tekintette hát, hogy belőle jó munkást neveljen. A jeles kanonok így fejezte be ünnepi köszöntőjét: „Örömem afölött, hogy az Úr szolgálatára fölszenteltettél, és az Úr szőlejébeni munkálkodásra beállítattál csak akkor lesz teljes, ha hátra lévő kevés napjaimban tapasztalni fogom, hogy Te kedves öcsém […] példás életeddel a jámbor keresztényi erények gyakorlására minél többeket megnyerni törekszel, és honfiúi kötelességeidet is hasonló buzgalommal teljesíteni iparkodol; szóval: ha jó pap és jó hazafi leszesz, mert e kettőt egymástól elválasztani én nem tudom. Mint jó papot és jó hazafit a jó Isten az emberi kor legvégső határáig boldogul éltessen [a kiemelés tőlem – M. F.].”[4] E mondatokban nem nehéz fölfedezni Benedek Elek kalocsai címzetes kanonok 1859-dik év november hó 20-án, Bende József pappá szentelésének ünnepén elmondott üzenetének bölcsen megszívlelt üzenetét.

A lap beszámolója szerint a 100 fő számára terített ünnepi ebéden Bende József kanonok úr őnagysága, Opicz Sándor tiszt. kanonok és adai plébános, Popovits Vazul országgyűlési képviselő, Mátéházi Matkovics Lajos zentai, Gombosfalvi Gombos Béla helybeli főszolgabíró, Matoss János esperes, Fonyó Pál pápai t. káplán és plébános, dr. Steecz György papnöveldei kormányzó, Újhelyi Ágoston moholi, Rózsa Imre petrovoszellói, dr. Hoffmann Károly kúlai, Pákolits János horgosi, Györffy Sándor szt-iványi plébános  vettek részt. Kovács Ferenc első szent miséjének bemutatása után rövid ideig tartózkodott szülővárosában, Óbecsén, hamarosan elutazott Doroszlóra, ahová segédlelkésznek rendeltetett ki.

Bende József kanonok ünnepi beszédének volt azonban még egy részlete, amely megkülönböztetett figyelmet érdemelt: a jeles meghívottak előtt megjegyezte, papi működése során éber figyelemmel kísérte Óbecse magyar közösségének hitbéli emelkedését, s örömmel tapasztalta, hogy a római katholikus hívek száma oly mérvben felszaporodott, hogy immár egy második templom vált szükségessé, és mozgalom indult annak létrehozására. „Lelkem mélyéből üdvözlöm a mozgalom vezetőit, és Isten sz. áldását és sikert kívánok a jó szándékú igyekezethez, mert sz. meggyőződésem, hogy a templomok építésével emelkedik a műveltség, a templomok a vallásosság melegágyai, s minél vallásosabb a nép, annál jobb honpolgár […].” S a kitűzött cél előmozdítása érdekében felajánlott kétezer forintot, továbbá ígéretet tett, hogy a főoltárt Jézus szent szíve tiszteletére a saját költségén fogja beállítani. „Adja Isten, hogy a második kath. templom Ó-Becse városát mielőbb díszítse!” – fejezte be fogadalmát Bende József kanonok.[5]

Az idős egyházi méltóság üzenete, a külvárosi templom építésének ügye Kovács Huszka Ferenc helyi káplán személyében méltó képviselőre lelt, ő volt az, aki ez elkövetkező években élére állt a templomépítők lelkes mozgalmának. 1894. november 18-án az Ó-Becse és Vidéke a Helyi káplán című cikkében már arról számolt be, hogy igen szép eredménnyel járt a templom érdekében folytatott gyűjtés. S bár a templom építése még a távolabbi idők kérdése, az alsóvárosiak óhaja részben máris teljesült, amennyiben az ottani iskolák egyik termét imaházzá alakították át és a lelkiek elvégzésére Kovács Huszka Ferenc segédlelkész személyében helyi káplánt is kaptak. „Az alsóvárosiak örömmel veszik már az intézkedést is, mert különösen zordabb időben nem kell ájtatosságuk elvégzésére a félórányira lévő beltéri templomba fáradniuk” – írta az óbecsei hetilap.[6] Azonban még tizenkét évnek kellett elmúlnia, hogy a külvárosiak álma, a templomuk fölszentelése megvalósulhasson.

1901 nyarán emlékezetes plébánosválasztás történt Óbecsén: a belvárosi hívek elöljárója ft. Jauch Ferencz adminisztrátor lett, a külvárosi plébánia vezetésével pedig ft. Kovács Ferenc, helyi káplánt bízták meg, akit „mint városunk szülöttét örömmel helyeztek a hívek az új plébánia székébe”. Kovács akkor már közel hét éve szolgálta a külvárosi hívek lelki ügyeit, s ez alatt megszerezte a derék magyar nép rokonszenvét. „Az új plébános tevékeny erő, munkás fiatal kéz, agilis tehetség, amiről úgy a politikai-községi, mint a hitközségi ügyekben eleddig is bizonyságot tett, és az előtte most megnyíló, tágabb munka- és hatalmi-kör bizonyára csak fokozni is fogja ezt a közjó érdekében. A teljesen új szervezésre váró, új plébániára az ő buzgó tevékenysége a megfelelő, és elvárjuk, hogy a megoldásra váró nehéz feladatok véglegezésében a jó és szent ügyhöz méltó kitartás fogja vezérelni” – számolt be az eseményről az Ó-Becse és Vidéke. Kovács plébános a tiszteletére adott fogadáson elmondta: örül, hogy ő lehet alsóváros az első lelki vezetője, s ígéretet tett, oda fog hatni, hogy a közeljövőben állandó temploma legyen a külvárosnak. Kiemelte: „Mint polgár, sohasem fogok a magyar érdekekről megfeledkezni, és azoknak mindenkor érvényt fogok szerezni.”[7]

(Folytatjuk)