A faluban hónapokig tartó csend és bezárkózás után újra megpezsdült az élet. A tavasz kicsalogatta a méheket a kaptárból, a madarak visszatértek, az emberek rendbe tették a télen megroggyant kerítést, és veteményeztek a kiskertekben. Az asszonyok recepteket próbálgattak és molyirtót tettek a téli holmik közé.
A falu főterén álló kocsma is kinyitott, eleinte egy ideiglenes teraszon tették le fáradt tagjaikat a munkából hazatértek, később aztán a nagyteremben is le lehetett ülni. Kisterem meg nem volt.
Mintegy 40 éve már annak, hogy János, aki még akkor csak kisegítő volt a kocsmában, zavartan megszólította Erzsókát, az akkori tulajdonos leányát. A tűzrőlpattant fiatal leányzó szolgálta ki a vendégeket, s bizony még egy kétértelmű szóval sem mertek hozzá közeledni. János – aki még akkor Janika volt – hebegve csak addig jutott, hogy „Erzsóka, lenne-e…”, s már ott csüggött a nyakában, harsány „Igen ,igen, leszek a feleséged!” felkiáltással. János később – főleg, amikor tányérok röpködtek – sokszor eltöprengett, bevallja-e, csak azt akarta kérdezni, lenne-e mód arra, hogy ő is kipróbálhassa a sörcsapolást. Természetesen nem szólt, mert józan férfiember belenyugszik, ha már egyszer igába hajtotta a fejét. Meg jó évtizedeket töltöttek el ők együtt, nézett párás szemekkel megasszonyosodott hitvese után, aki egy kisebb hordót is úgy tudott felhozni a pincéből, hogy még csak szaporábban sem szedte a levegőt.
Nincs két hete sem, amikor Erzsóka hirtelen se szó, se beszéd, bement a városba. János csak a vállát vonogatta, mikor kérdezgették a törzsvendégek, hová és főleg miért ment. Megszokta már, hogy a döntéseket ellentmondást nem tűrő hitvese hozza, s mivel általában jól döntött, hát akkor ő minek kekeckedjen.
Aztán egy napig nem volt nyitva az ivó. Ajtaján tábla hirdette, hogy műszaki okok miatt, amelyen sokan elcsodálkoztak. Este aztán megnyílt az ajtó, Erzsike teljes terjedelmében megjelent, és az elkámpicsorodott szomjazók felé kiáltott, hogy jöjjenek be, és mindenki ihat egy fröccsöt – persze kicsit! – az ő kontójára. Betódultak – voltak vagy öten –, és akkor meglátták.
A pult mögötti falra egy hatalmas tévé volt felerősítve, kicsit megemelve. Faltól falig, vagyis majdnem. A zöld harsogó zöld volt, a kék meg olyan ultramarin. Valami reklám ment, a csodálkozó megjegyzéseket elnyomta a harsogó zene. Erzsi asszony kivitte a párás poharakat, és koccintásra emelte a magáét.
– Na, emberek, igyunk az ebre! – mondta harsány hangon. Kálmán úr kicsit tanácstalanul nézett körül, de persze nem utasította vissza az ingyen italt. Amikor végül mindenki leült a megszokott asztalhoz, csak megkérdezte asztaltársát, Fuvarost, hogy mégis mire fel ez a nagy hejehuja, örömködés, meg milyen kutyáról van szó, ami az amúgy spórolós kocsmárosnét ilyen adakozó hangulatba hozta. Fuvaros meg röhögni kezdett, majd megfúlt, amit mondjuk egy kósza pillanatig Kálmán úr nem is tartott volna olyan nagy tragédiának. Aztán harsányan magyarázni kezdte, hogy eljött végre a futball európai ünnepe. Meccsek lesznek élőben, meg felvételről, megmagyarázzák a kevésbé értőknek – itt sanda pillantást vetett az öregre –, hogy kellett volna másképp csinálni. Itt lesz a falu apraja-nagyja, meg még a szomszéd településről is átjönnek. A meccseket meg a férfinép közösen nézi, ezt mindenki tudja, közben meg a kiszáradt torkokat locsolni kell, jól kigondolta ezt Erzsi mama – tette hozzá még önelégülten, és úgy hátra dőlt az imbolygó széken, majd hanyatt csapta magát. Kálmán úr lassan felállt, óvatosan megigazította keresztcsíkos nyakkendőjét patyolat inge gallérjánál, és lesújtó pillantást vetett a tudálékos Fuvarosra.
– Tudtam én rögtön, hogy ez az EB nem kutya, csak arra voltam kíváncsi, maga tudja-e.
Kicsit kihúzta magát, juszt is letette az ajándék kisfröccs árát a pultra, és kimasírozott a kocsmából.
Még a hátában érezte a csodálkozó pillantásokat, és bár úgy érezte, sikerült kivágnia magát a csávából, tudta, ez csak pillanatnyi győzelem. Sokat fognak még az ő kárára nevetni, aki összetévesztette az EB-t – ami ugye Európa Bajnokság, csak rövidítve, hogy a kórság esne ebbe a sok rövidítésbe – a kutyával.
Legyintett, csak úgy maga elé, és eldöntötte, hogy azért csak megnéz egy-két meccset itt a kocsmában a többiekkel, mert otthon, egyedül tényleg nem olyan érdekes.
