Kelet-Európa legrettegettebb sorozatgyilkosának nevezte a média Anujka nagymamát vagy Baba Anujkát, aki feltehetően 50 évig tevékenykedett méregkeverőként. Bírósági perét, amire 1929-ben került sor, és vele együtt több „ügyfelét” is a bíróság elé állították, nemcsak a szerb, a magyar, a román, hanem még az osztrák média is nagy figyelemmel követte. Baba Anujka munkássága során meg volt győződve arról, hogy jót tesz azoknak az embereknek, akik felkeresték, a „bájitalaival” megszabadítva őket a gondjaiktól. A petrei boszorkányról Gyarmati Simon, nagybecskereki származású, már évtizedek óta Belgrádban tevékenykedő vegyésszel beszélgettünk, aki nemrégiben jelentette meg újabb könyvét a töpörödött, kedves arcú néniről, rámutatva számos olyan részletre, amit eddig nem tudtunk Anujkáról.
Gyarmati Simon egész életét végigkísérték a mérgek, nem is csoda, hogy többedik könyvét adta ki, ami a mérgezéssel, illetve a méregkeverés bánáti hagyományával foglalkozik. Szinte napra pontosan 92 évvel azután, hogy a petrei boszorkány felett kimondták az ítéletet, mi éppen Baba Anujka utolsó évtizedeit elevenítettük fel a könyv apropóján készült beszélgetésünkben.
Gyarmati Simon elmondta, hogy Petrén, illetve Dél-Bánátban Anujka nagymama híre még mindig él, számos ellentmondásos történet fűződik hozzá, az életkora is, és tudása is számos kérdést felvet. A háza két évvel ezelőttig érintetlenül állt, úgy, ahogy 11 gyermeke közül egyedül életben maradt fiára hagyta. A község azonban eladta, az új tulajdonos pedig mára lebontotta.
– Anujka nagymama nevével akkor találkoztam először, amikor a méregkeverőkről szóló könyvemhez kerestem adatokat. Jovan Tucakov Gyógyítás növényekkel című könyvében bukkantam rá egy történetre, miszerint Petrén élt egy öregasszony, Anujka nagymamának hívták, aki javasasszony volt, és csattanó maszlaggal segítette azokat, akik nem akartak katonának menni. A románoknál az volt ugyanis a szokás, hogy csak egy fiú volt a családban, hogy ne kelljen osztani a birtokot. Azokban az időkben, vagyis az első világháború után, amikor még mindig zavaros volt a helyzet, a szülők féltek, hogy besorozzák a fiukat katonának, mert ha a fiuk nem jött volna vissza, nem lett volna kire hagyni a birtokot. A javasasszony ezekben az esetekben azt tanácsolta, hogy vegyenek be néhány csattanó maszlagmagot, mielőtt a besorozásra indulnak, és akkor majd az orvosok azt tapasztalják, hogy a fiatalemberrel valami nincs rendben. Ugyanis hallucinogén hatása van a magnak, olyan hatást kelt, mintha a fogyasztója megzavarodott volna, így elkerülték a katonaságot – magyarázta a kezdeteket Gyarmati. Már a második könyve jelent meg a témában, aminek felkutatása, szavai szerint, nem volt egyszerű, hiszen Baba Anujka életéről kevés írást lehetett találni, a legtöbbet a sorozatgyilkosság okán Pancsován indított bírósági tárgyalással foglalkoztak a korabeli újságok. Majdnem tíz év levéltári kutatása jelent meg a legújabb könyvében – mondta.
– Nem volt könnyű a kutatás, ugyanis 1805-től vannak a templomi könyvek, Petrét 1808-ban telepítették be, vagyis a lakók a templomi könyveket hozták magukkal. Én ezeket a román szerkesztésű, egyházi szláv nyelven írt könyveket 1805-től az 1940-es évig átlapoztam. Megtudtam, ki volt, hol született, kik voltak a szülei, a gyermekei, mikor halt meg, a sírhelyét is felkutattam. Igaz, az ő neve nincs beírva, de az elhalálozott unokáié igen, akik hemofíliában hunytak el. Nem volt olyan unokája, aki továbbvitte volna a nevét – magyarázta beszélgetőtársam, majd gyorsan rá is tért azokra a furcsaságokra, amelyek jellemezték az öregasszonyt.
– Az újságok (amelyek a bírósági tárgyalással foglalkoztak – a szerz. megj.) azt írták, hogy 90 éves öregasszony állt a bíróság elé. Az illetékes bizottság elengedte a büntetését, így hat év után, 1936-ban szabadulhatott a požarevaci börtönből. Az elbocsátólevelében a döntést azzal indokolták, hogy betöltötte 100. életévét. Szabadulása után még két évet élt, és a petrei templomkönyvekben is azt tüntették fel, hogy 102 éves volt, amikor meghalt. A kutatásaim során azonban kiderült, hogy két Ana Drakszin volt Petrén, az egyik 1838-ban született, a másik pedig 1844-ben. Ez az Anujka, akiről írtam, hat évvel volt fiatalabb, mint gondolták. Vagyis amikor a bíróság előtt állt, 86 éves volt, és nem a 102., hanem a 94. életévében halt meg – mutatott rá. Hangsúlyozta, hogy habár ugyanabban a faluban, ugyanabban a családban született a két lány, és ugyanaz volt a nevük is, nem beszélhetünk egy személyről, hiszen a templomkönyvi bejegyzések szerint az idősebb Ana szülei Trifon és Aleksandra, a másik Ana (a petrei boszorkány) szülei pedig Pavle és Marta volt.
Megtudtuk, az 1838-as születésű Anujkáról nem lehet semmilyen adatot feltárni, csak a születéséről van adat, így azt sem tudni, kihez ment férjhez, és azt sem, hogy mikor hunyt el.
Történetünk Anujkájának tizenegy gyermekéből csupán egy fia maradt életben, ő is temette el az édesanyját.
Baba Anujka a szóbeszéd szerint öt nyelven beszélt, ám az akkori faluközösséget figyelembe véve ez egyáltalán nem rendkívüli, hiszen magyarok, szerbek, románok, németek, romák éltek együtt. Anujka férje német volt, ő maga román születésű, és más nemzetiségek is éltek Petrén, vagyis a többnyelvűség nem nevezhető szokatlannak. Gyarmati Simon elmondta, hogy Anujka valószínűleg nem járt iskolába, hiszen nem tudta a saját nevét sem leírni, igaz, hogy a bíróság előtt azt állította a néni, hogy kislányként egy internátusban nevelték. Gyarmati megpróbálta felkutatni ezt az intézetet is. Pancsován, amely a Petréhez legközelebb eső nagyobb város volt, nem volt lányinternátus.
– A magyarországi újságok szerint Anujka jól zongorázott. El tud képzelni egy zongorát Petrén, abban az időben? Nem, nem valószínű, hogy tudott zongorázni – kommentálta a kutató. Elmondta, Anujka nagymama utolsó éveiből lehet adatokat szerezni, de valószínűleg azt megelőzően, 50 évvel korábban is már méreg keverésével foglalkozott. Elképzelni is rossz, hogy az élete során hány személyt küldött a másvilágra.
Beszélgetésünk során kitért arra is, hogy miért foglalkozik annyit a bánáti mérgezésekkel.
– Bánáti vagyok, ezért érdekelnek a bánáti mérgezések. Éppen készül egy olyan könyv is, amely csak a bánáti mérgezésekről szól. Amikor Bánátot említem, az egykori Bánátra gondolok, amihez odatartozik a mai Románia egy része és Magyarország egy része is. Azok a tantárgyak, amiket az egyetemen tanítottam, foglalkoznak a mérgekkel is, vagyis közel áll hozzám a téma. A mérgezések évek óta körülöttünk vannak – mondta. Majd felhívta a figyelmet, hogy a gyilkosság egyik legkegyetlenebb módszeréről van szó. – Leggyakrabban a feleségek mérgezték a férjüket, és ez legtöbbször úgy kezdődött, hogy a feleségek békülni, kedveskednek akartak a férjüknek, így megfőzték a kedvenc ételüket, amibe beletették a mérget, majd végignézték, hogyan szenved a férj. A fájdalmak miatt a férfiak orvoshoz fordultak, a legjobb orvosokat fizették meg, ám a feleségek ezt követően már az orvosságba tették a mérget. Végül megsiratták őket, hatalmas temetést rendeztek a férjüknek, 3-5-10 pappal temettették el őket – mutatott rá.
Felhívta a figyelmet, hogy Bánátban sok a féreg, a rágcsáló, a kártevő, így patkánymérget több helyen is lehetett venni. A patkányméreg pedig arzén-dioxid, amihez szabadon hozzá lehetett jutni, voltak üzletek, ahol felírták, ki mennyi mérget vett, volt, ahol ezt nem tették. Minden háznál volt, de ki mennyit használt a pockokra, mennyit a családtagjaira... – tette fel a kérdést Gyarmati. Hozzátette: – Bánát területén az arzén sokszor használt méreg volt. Miután a méreg megtette a magáét, és exhumálásra került sor, a laboratóriumi analízisek során nehéz volt bebizonyítani, hogy honnan az arzén, ugyanis a bánáti földben sok az arzén. Ezért nem iható a nagybecskereki víz sem. Ugyanakkor az első világháború után több gyógyszer alapanyaga is az arzén volt, például a szifilis elleni gyógyszer alapanyag ez volt. Az a férfi, aki szifiliszben szenvedett, ritkán kapta el a betegséget a feleségétől. Mindezek mellett a rézgombokban is arzén volt. Így exhumáláskor nagyon oda kellett figyelni, hogy a mintát honnan veszik a szakemberek.
Rámutatott, a két világháború között különös gyilkosságok történtek. Például volt olyan eset, hogy a szeretők megmérgezték a házastársaikat, majd miután megözvegyültek, egymással folytatták az életüket. Felmerül a kérdés, hogy ezek után mennyire bízott a férfi és a nő egymásban. Arra is volt példa, hogy egy asszonynak vak gyermeke született. A nő a saját anyatejébe tette a mérget, hogy megszabaduljon a csecsemőtől. Volt, hogy a fiú az anyját mérgezte, amitől az anya eszeveszetten kiszalad a hóba, havat evett, hogy hűtse a gyomorégését.
Ám annak ellenére, hogy gyakori eset volt a mérgezés, és a tünetek hasonlóak voltak, illetve a betegség megjelenése és az elhalálozás között is körülbelül ugyanannyi idő telt el, sokszor az orvosok mégsem ismerték fel a mérgezést. Gyarmati elmondta, az arzénnek olyan tünetei vannak, amit nagyon könnyű összetéveszteni a gyomorbajjal. Senki nem gondolt abban az időben a mérgezésre.
– Van egy könyvem a toraki mérgezésekről, amiben beszámoltam arról, hogy becslések szerint az idő előtt távozott férfiak 60 százaléka segítséggel távozott az élők sorából – mondta, majd rámutatott, hogy foglalkozott a magyarországi tiszazugi méregkeverőkkel is, akik esetében megtörtént, hogy az exhumálás során a korporsóban a test mellett megtalálták az üvegcsét is, amiben a méreg volt. Az elkövetők nem számítottak arra, hogy ki fogják ásni az áldozataikat. A tiszazugi mérgezéseket legtöbbször az okozta, hogy miután a férfiak az első világháborúban bevonultak katonának, az asszonyok évekre magukra voltak utalva, ez alatt az idő alatt maguk vezették a gazdaságot. Ekkor látták, hogy nem függnek annyira a férjüktől, mint azt korábban gondolták. Tiszazugon orosz fogolytábor volt, és miután szükség volt olykor a férfikézre, a foglyok segítettek az asszonyoknak. Ebből a kapcsolatból szerelem is kialakult. Amikor pedig vége lett a háborúnak és hazajöttek a férjek, az elhidegült kapcsolatokat, az ittas hétköznapokat, illetve az erőszakos viszonyulást a nők megpróbálták megoldani.
A századfordulón a méregkeverés felvirágzóban volt, ám mint arra Gyarmati Simon rámutatott, mindig is népszerű volt javasasszonyhoz menni. Ma is sokan űzik ezt a szakmát. Anujkának megvolt a saját kéme, aki járta a falvakat, hogy ügyfeleket gyűjtsön. A kutakhoz járt, ahol az asszonyok gyakran összejöttek. Sokszor itt panaszolták el egymásnak az asszonyok a családi problémáikat is. A kém feladata az volt, hogy a probléma megoldásaként Anujkát javasolja, miközben Anujkának elmesélt minden szerzett információt a látogatóról és a gondjairól, amit Anujka a jóslás során felhasznált.
Anujka azzal biztatta ügyfeleit, hogy a probléma nyolc napon belül megszűnik, a méreg ugyanis ekkor érte el végső hatását. A javasasszony nagyon jól keresett, 2300–5000 dinárért árult egy „bájitalt”, abban az időben, amikor a Politika napilap egy példánya egy dinár volt. Ebből a pénzből jutott földvásárlásra, de a rendőrök lefizetésére is. Anujka fia gondosan vezette a pénzügyi könyveket.
– Nem találtam egy személyt sem a kutatásaim során, aki Petréről ment volna Baba Anujkához. Vagyis a helyiek lehet, hogy tudták, mi folyik a javasasszonynál, vagy pedig féltek tőle. Nem beszéltek róla, nem mentek hozzá. Anujka ügyfelei a környékbeli falvakból vagy messzebbről érkeztek. Így nem volt lelkiismeret-furdalása sem, sokszor nem is tudta, ki kapja a mérget. Meg volt győződve, hogy annak, akinek mérget kevert, segített – magyarázta Gyarmati Simon. Kiemelte, az ügyfelek gyakran tudatlan földművesek voltak, akik mentesek voltak minden ravaszságtól, így a bíró, amikor a bíróság elé állították a javasasszonyt és a gyilkossággal gyanúsítottakat, könnyen rájött, hogy nem orvosságért mentek az Anujához, mint ahogy azt állították. A mérgezést tervező nők ugyanis nem bíztak a méreg hatásában, így csak előleget adtak a javasasszonynak, a másik részét pedig akkor fizették ki, amikor az áldozat végleg lehunyta a szemét. A bíró azzal érvelt, ha gyógyszert vásároltak volna, az elhalálozás után nem mentek volna kifizetni a hátramaradt összeget.
Érdekesség, hogy valószínűleg Anujka soha nem állt volna bíróság elé, ha a jobbkeze, a kéme, Ljubina nem jelenti fel őt a kevedobrai (dobricai) csendőröknek (nem a petreieknek, mert tudta, hogy annak nem lett volna eredménye). Ki tudja, Anujka mit ígért neki, és mit nem tartott be, hogy erre sor került.
