A francia költő, akinek egy csepp francia vér sem csörgedezett az ereiben

Guglielmo Alberto Wladimiro Alessandro Apollinare de Kostrowitzky újságíró, kritikus, a szürrealizmus atyja, az avantgárd meghatározó alakja, a francia hon önkéntes katonája, azaz Guillaume Apollinaire rövid, de kalandos élete során az élvonalba küzdötte magát. Angelika Kostrowicka nemesi származású lengyel táncosnő 1880. augusztus 26-án Rómában adott életet fiának, és hiába viccelődött utóbb Picasso, a hű barát, miszerint őt XIII. Leó pápa nemzette, apja valószínűleg egy sármos grófi származású olasz katonatiszt volt. Anyja városról városra vándorolt, így fia Monacóban, Cannes-ban és Nizzában tanult. Otthon lengyelül és olaszul beszéltek, ám Guglielmo a verseit franciául írta és Guillaume Macabre álnéven közölte. Az érettségi szóbeli részéről lelépett, meg sem állt Párizsig, ahol 1899-től rövid ideig egy tőzsdeügynöknél dolgozott, miközben szellemíróként tárcaregényt írt egy újságíró helyett. Legszívesebben ritka könyveket olvasott a Mazarine könyvtárban, társaságba járt, költőkkel, lapszerkesztőkkel ismerkedett. Gyakran bóklászott a Szajna-parti régiségárusok könyvesbódéi körül; ott ötlötte ki végleges művésznevét: Guillaume Apollinaire. Iratok nélkül nehezen talál munkát, így 1901-ben Kölnben a vagyonos őrgrófi Milhau család lányának, Gabriellának a franciatanára lesz. Velük együtt költözött a Rajna vidékére. Élvezettel fedezte fel a rajnai tájakat és a legendákat. A „Rajnai versek” utóbb a Szeszek (Alcools) kötetbe kerültek. Beleszeretett Annie Playden nevelőnőbe, aki nem viszonozta a szerelmét, így Apollinaire versei az elutasított férfi bánatáról szólnak. 1902 kiadja a l'Hérésiaque – Eretnekség c. művét. Először ír alá Guillaume Apollinaire néven. A barátom egy mókamester Egy év múltán visszatért Párizsba és egy bankban vállalt munkát, ismét megélhetési okokból. Művészbarátaival, írók és festők: Jean Cocteau, Alfred Jarry, Erik Satie, Maurice de Vlaminck… kávéházakba járt. Itt találkozott Pablo Picassóval, életre szóló barátság született. Barátja mindig jókedvre deríti és ő mutatta be a költőnek Marie Laurencin festőművészt, akivel 5 évig szenvedélyes kapcsolata volt. Kaligrammák – Kalapos nő Az erotikus irodalom biztos megélhetésnek látszott. A könnyebb műfajban két pornográf műve jelent meg: az Egy ifjú Don Juan hőstettei és A tizenegyezer vessző. Egy kiadó felkérésére élete végéig nagy kedvvel gondozta a világirodalom legjelesebb erotikus és szatirikus műveinek francia nyelvű sorozatát. Apollinaire szenvedélyesen kutatta a testi gyönyöröket, mint az életben, úgy az irodalomban, így ez a munka számára valóságos felüdülés volt. 1909-ben megjelent első könyve: A rothadó varázsló, majd A szektaalapító és tsai című novelláskötete, továbbá állatverseinek ciklusa, a Bestiárium. 1911-ben a Mercure de France állandó munkatársa lett. Utazásai, öröme, bánata, de még egy kínos esemény következménye is utóbb vers formájában tárul elénk. Vesztére megismerkedett egy belga kalandorral, akit titkárává fogadott. A férfi ellopott néhány kis szobrot a Louvre-ból, a költő tudta nélkül a lakásán rejtette el. Apollinaire-t, mint vélt bűntársát letartóztatták. A vizsgálati fogság emléke A börtönben ciklus a Szeszek című kötetben olvashatóak. Újságíróként, költőként, műkritikusként és oktatóként dolgozott, a Kubista festők, esztétikai meditációk kiadásával védi a kortárs festészetet. Első igazi irodalmi sikerét az 1913-ban megjelent Szeszek című verseskötete hozta meg, amely Apollinaire tizenhat évig írt műveit tartalmazza. Rímekbe gyűjtött szerelmek és kudarcok ezek, mint például: A megcsalt szerető éneke (La Chanson du Mal-Aimé); kubista művek, mint az Égöv (Zone); az ősz idéző Rajnai ősz és Rajnai éj című versei. Az Alcools ötven verse között ott van a festőnővel folytatott viharos kapcsolat gyönyörű gyümölcse, egyik legismertebb és talán legtöbbet fordított verse: A Mirabeau-híd (Le Pont Mirabeau), a Szajna folyó az idő múlásának és a halványuló szerelemnek a metaforája.

És a visszatérő rím további fordításokban:

Jöjj el éj az óra verjen
Száll az idő itthagy engem

(Vas István fordítása)

Jöjj éj verj óra lassan
Az idő megy én maradtam

(Rónay György fordítása)

Óra verj az éjszakában
Megy az idő én megálltam

(Eörsi István fordítása)

Verseit Szabó Lőrinc és Radnóti Miklós is fordították magyarra.

Apollinaire a képzőművészettől sem szakadt el: 1913-ban rövid időre csatlakozott a Marinetti-féle futurista mozgalomhoz, és ekkortájt kezdte írni képverseit, amelyek az 1918-as Kalligrammák című kötetének anyagát alkották.

Szürnaturalizmus? Legyen valami könnyebb: Szürrealizmus!

Guillaume Apollinaire úgy gondolta, a szimbolizmus képtelen kifejezni az ember új világérzéseit. A szimbolistákkal ellentétben őt életszeretet, a világ felé fordulás, a jövőbe vetett hit jellemezte.

1917 márciusában használta először a „szürrealizmus” szót a belga írónak és költőnek, Paul Dermée-nek címzett levelében. Az általa művelt irányzatot eredetileg szürnaturalizmusnak nevezte el, de mint kiderült, a követői ezt nem tudták kimondani. A szürrealizmus kifejezést pedig maga Pablo Picasso is azonnal használni kezdte. Apollinaire, a modern művészet védelmezője és a "szürrealizmus" feltalálója új költői utat nyitott meg, hozzájárulva ezzel korának irodalmi és esztétikai fejlődéséhez. Fokozatosan mozdult el a kötött formáktól a szabadvers felé, felbontotta a hagyományos mondatalkotást, törölte az írásjeleket, a központozást.

Úgy döntött, hogy ezentúl a tollából él. Apollinaire számára az alkotás nem elméletre alapul, a képzeletből és a megérzésből kell annak származnia, és a lehető legközelebb kell kerülnie az élethez, a természethez. „A művészetnek az érzelmek őszinteségén és a kifejezés spontaneitásán kell alapulnia: mindkettő közvetlen kapcsolatban áll az élettel, amelynek az esztétikai eszményítésére törekszenek.” (interjú Perez-Jorba, La Publicidad).

Az első világháború kitörését Apollinaire egy nagy kaland lehetőségeként élte meg. 1914-ben Nizzába utazott, és önkéntesnek jelentkezett a francia hadseregbe. Kiderült, hogy nem is francia állampolgár, az anyakönyvében még ez állt: „lengyel származású olasz”. A tüzérségnél, majd a gyalogságnál szolgált. 1916. március 9-én megkapta a francia állampolgárságot, március 17-én pedig a 96. Gyalogezred hadnagyaként Craonne-nál, a Chemin des Dames lövészárkában fejsérülést szenvedett. Naplójában így ír róla: „… éppen a Mercure de France-t olvastam a lövészárokban. Négy órakor egy 150-es áttört, alig 20 méterre tőlem, a repesz átszúrta a sisakot és egy szilánk a koponyámba fúródott”.

Kétszer is koponyalékelést hajtottak végre, a lábadozás hosszú és fájdalmas volt. Fejét élete végéig vaspánt fogta össze. Felgyógyulása után Párizsban élt, kiadták A meggyilkolt költő című regényét, 1917-ben bemutatták a Teiresziasz emlői című szürrealista darabját.

1918 szerencsés évnek mondható. Nyomdakész volt a Kalligrammák, az 1912 és 1917 között írt költeményeket tartalmazó kötet. Jó részük a harctéren született, nyomon követhetjük bennük a költő útját, mely a „háború csodái”-ért való lelkesedéstől a lövészárkok borzalmaival való találkozásig vezetett. Szerelmi csalódásai után pedig úgy tűnt, megtalálta végre az igazit, akivel révbe ér: feleségül vette Jacqueline Kolbot. Alakját a Kalligrammák záró darabjában, az Egy szép vörösesszőkéhez című versben örökítette meg. Ez a költemény Apollinaire utolsó nagy műve, összegző ars poeticája, a hagyomány és a modernség egységét hirdeti benne, mely egész életművére jellemző volt.

Kaligrammák – új hatások egy “vizuális líraiság” létrehozásával

Apollinaire érdekes költői kísérlete volt a képversek készítése. Ezekben régi ókori hagyományt újít fel, melynek gyökerei a hellenizmus koráig, Theokritoszig nyúlnak vissza: a szavak térbeli elhelyezésével vizuálisan is megjeleníti a témát. Ezzel az eljárással a térbeli és az időbeli művészetek lehetőségeit egyesíti. Két újszerű formával kísérletezik: a beszélgetésversekkel, melyekben az utcán, kávéházakban ellesett beszélgetésfoszlányokból áll össze a vers; és a képversekkel, a látszólag rendezetlen sorokban alakot öltő költeménnyel. A rajzvers részünkről is új befogadói magatartást kíván: először, mint képet érzékeljük, aztán kezdjük olvasni a sorok sajátos elrendezésében futó szöveget. A képi megjelenítés pluszjelentést ad a versnek, a szöveg és a kép egymást kiegészítve nyújtják a mondanivalót. Apollinaire leghíresebb képverse A megsebzett galamb és a szökőkút.

Az avantgárd felkarolta „a művészetek szintézisét”. A költő híres tanulmányában Az új szellem és a költőkben (1917) leszögezi: „A tipográfiai eljárások, ha merészen élnek velük, azzal az előnnyel járnak, hogy olyan vizuális líraiságot szülnek, amely napjainkig csaknem ismeretlen volt.”

A háborús sérülése óta legyengült egészségű költőt az Európa-szerte tomboló spanyolnátha ragadta el a költészettől, ifjú nejétől és tőlünk. Guillaume Apollinaire két nappal a fegyverszünet előtt, 1918. november 9-én hunyt el Párizsban, 38 éves korában. Sírja a Père Lachaise temetőben található.