Zsuzsa megvárta, amíg kattan a liftajtó, majd becsukta a bejárati ajtót és visszacsoszogott az egyébként takaros, kis lakásba. Még a fülében csengett a gyermekzsivaj, ami egy délután erejéig betöltötte üressé vált otthonát. Még ott volt az illatuk. A család meleg illata. Lehunyta a szemét és beleszippantott a levegőbe. A kutya már lepihent a fotel elé. Láthatóan elfáradt a sok játék, simogatás következtében. Persze élvezte a kis huncut, hogy végre ismét tele a ház, gazdija is fiatalosan sürög-forog, de úgy döntött: őt aztán nem érdekli a rendetlenség. Ő most pihen. Zsuzsa körülnézett. Első gondolata az volt, ma már őt sem érdekli. Ő is kényelembe helyezi magát, hisz két napja talpalt, készült, hogy minden szerette elé a kedvenc fogása kerüljön. A rumli ráér holnap, amikorra majd kipiheni magát, és amikor ismét egyedül lesz. Ismét… egyedül?!
Az asztalon árválkodott még néhány száradó süteménydarabka, némi maradék, na és halomban állt a már csak ünnepnapokon használatos porcelán, kristály, az egykori stafírung. Igaz, fia szólt az unokának, illene elrakodni, kihordani mindent a konyhába, de ő nem engedte! A drága perceket inkább együtt szerette volna tölteni a családdal, beszélgetni még egy kicsit, simogatni Izabella selymes hajfonatát (a kamasz még nem húzódott el tőle, belesimult nagyanyja ölébe, na és nem a házimunkától menekült ám oda, mert amúgy nagyon ügyes nagylány a Bella), és vágyott dajkálni még egy kicsit Dávidkát. Olyan ritkán látja a mosolygós, pufók kis pofiját élőben. Az is igaz, hogy a menye korábban hozott papírtálcákat és műanyag edényt, mert, hogy praktikus, meg anyuka kímélje magát… Valójában kedves tőle, de hát mikor kerüljön asztalra a díszes ünnepi teríték, ha nem a ritka családi összejövetelekkor?
Zsuzsa örült, amikor a család megajándékozta hatvanötödik születésnapjára egy számítógéppel. Nem vallotta be, hogy kicsit fél a használatától. Tartott tőle, nem lesz elég ügyes, a memóriája sem a régi, reumás kezei sem olyan fürgék már, de nem mutatta. Erősen összpontosított és elégedetten nyugtázta, jól leplezi a szorongását és egészen jól halad a tanulással! Fia órákat töltött azzal, hogy mielőbb megtanítsa használni a modern technika adta lehetőségeket. Zoltán is ügyesen leplezte, hogy türelmetlen, mert indulnia kellene már… vissza az irodába, a családhoz, a partikra, a taposómalomba. Nem kellett lopva a karórájára nézni, a monitoron beállított időmérő hang nélkül mutatta az idő múlását, csak Zsuzsa lelkében jelzett mázsás súllyal minden egyes múló perc. Végül nagyon hálás volt a technika vívmányáért, hiszen így hetente láthatta a pici fejlődését, modern táv-nagyi felügyeletet tarthatott, mesét olvasott, énekelt az unokáknak.
Lesöpört egy morzsát a billentyűzetről, kikapcsolta a gépet és felvette a fényképalbumot, amit minden alkalommal szeretettel vett elő – mit sem törődve a menye sóhajával. (Jelentése: „Már ezerszer mutatta anyuka.”) Belelapozott. Igen, ezerszer látta már szülei kertjét; ikertestvére gyönyörű alakját még a balesete előtt; a gyerekeket, amint elfújják a gyertyát a szülinapi tortán – 1, 5, 6, 8; a 13 gyertyaszálról már digitális fotó készült, az valahol a gépben van. Itt az első autó, a nyaralás az Adrián… jé, hiába látta már több ezerszer, eddig nem vette észre, hogy Zolika mellett a pléd szegélye rongyolódik… biztosan az odahordott tengeri kavicsok szakították ki. Hol is lehet az a puha, tarka kis pléd, amit annyira szeretett? Hol lenne, butaság, 35 éves darab. Jé… hát Buksi, a dalmata is azon szeretett feküdni, ő rágcsálta tovább. Jobb lesz eltenni az albumot, mielőtt bevillannak a mélyből feltörő emlékek, amelyek nyomán az ember tisztára lúdbőrös lesz. Egy idő után nem lehet féken tartani az ősök szellemét, sőt elűzni is nehéz őket, nem úgy, mint azon a modern technika vívmányán, amelyen menye elég érdektelenül söpörte tovább kávézás közben a frissen kapott baráti fotókat. Nem simogatta, mint ő a fakuló fotókat, szó szerint söpörte azokat az ujjával. Nagyon ért hozzá, ez a szakmája, a hobbija, a mindene, meg kell hagyni ügyes.
Az album mellé a vitrinbe visszamehetnek a társasjátékok is, és jó lesz leáztatni a porcelánt, könnyebb lesz majd lemosni a ráragadt csokit meg tejszínhabot. Brúnókát már nem kell etetni, degeszre tömték a gyerekek, de azért még le kell vinni lefekvés előtt. Addig had aludjon az izgága jószág. Özvegy dr. Kovács Béla is az esti hírek után jár le házi kedvencével. A két kutya hamar összebarátkozott, úgy cikáznak a bokrok alatt, mint a villám. Utána mindenki boldogabban tér nyugovóra. Igaz is, Béla szomszédnak eltett egy szeletet a csokoládétortából, azt jó lesz becsomagolni. Fél óra múlva kezdődik a híradó.
A konyhából jövet Zsuzsa megállt a tároló mellett. Hogy dübörög a csend az üres lakásban! Elővette a porszívót. – Na, akkor a híradó végéig végzünk ezzel is.
