Nem ugrálhat a táncos olyan gyorsan, amilyen gyorsan én tudok muzsikálni – mondta Gajdos Zoltán. – A hangszerem a komputerhez van kapcsolva, ha valami eszembe jut, akkor csak oda ülök, és már rögzítem a dallamot, hogy ne felejtsem el – mesélte az egyik balettpróba után. A jókedélyű korrepetitor harmonikán, gitáron és villanyorgonán is játszik, de főhangszere a zongora. A kiváló korrepetitort, a székvárosi Szerb Nemzeti Színház 2019. évi díjazottját ugyanabban az esztendőben a Vajdasági Balettművészek Egyesülete Marina Olenjina-elismerésben részesítette.
Március első hetében a Szerb Nemzeti Színházban az ünnepélyes könyvbemutatón méltatni fogják a balettművész egyesület gondozásában megjelent Gajdos Zoltán balettkorrepetálása című könyvet. A szakkönyv szerzője Jojkić (Velimirović) Téglási Gabriella, az intézmény szóló balett-táncosa, ismert pedagógus.
– 1982 óta állandó munkaviszonyban vagyok a Szerb Nemzeti Színház Balett-társulatában. Azóta korrepetálok, azaz zongorán kísérem a táncosok gyakorlatait, próbáit – mondta Gajdos Zoltán. – Hogy a nagyon komplex munkámhoz minél több tudást szerezzek, szükségét éreztem, hogy az általános iskolai és a közép zeneiskolai tanulmányaim után a zeneakadémián képezzem magam. Az akadémiát azonban egyes okok miatt nem fejeztem be. Annak idején senki nem tudta, hogy én inkognitóban előadásokra jártam, és lehallgattam a négy évet. Nem vették ezt észre az akadémián, mert az előadásokon senki nem azt figyelte, ki a fölösleg, hanem csak azt, hogy ki hiányzik az óráról.
Mindig a perfekcionizmusra törekedtem
– Egy osztálytársam ajánlatát révén kezdtem el dolgozni a színházban, közben időnként helyettesítettem az állami balettiskolában, és magán balettiskolákban is játszottam gyakorlatot gyerekeknek. A szakmai fejlődésemben segített a többféle munka a különféle korosztályú és színvonalú táncosokkal, a gyerekektől kezdve egészen a hivatásos művészekig. Természetesen emellett játszottam sokfelé: például éttermekben, a katonaságban, ahol iskolázott zenészként rám bízták a zenekar vezetését…
Mindig a perfekcionizmusra törekedtem. A színházi munkám előtt majdnem 15 évig korrepetáltam harmonikán az újvidéki Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben. A zongorával, mint hangszerrel a középiskolában ismerkedtem meg, fejlesztettem tovább a zongorajátékomat. A néptáncosok körében jó gyakorlatra tettem szert. Ott megszoktam, hogy hangszeren hogyan kísérjem a táncost. A könyvben is megemlítettem: nem ugrálhat a táncos olyan gyorsan, amilyen gyorsan tudok én muzsikálni. A péterrévei és moholi származású szüleim saját falujukban „tánckirályok” voltak. Így már akkor sokféle táncot láttam, és már akkor meg is tanultam táncolni. Fontos zenészként érezni a táncos mozdulatait. Amikor nézem és zongorán kísérem, akkor mintha vele táncolnék. Ugrásaiban vele vagyok!
A profi balettiskolában hirtelen helyettesítést vállaltam – ahhoz igazán tudni kell a szakmát. Ezért állandóan tanulni kell. A tapasztalatszerzésben sokat segítenek a különböző hazai és külföldi pedagógusok (oroszok, olaszok, németek, amerikaiak), akik különböző stílusban vezetik a gyakorlatokat, a próbákat. Így megismerem a stílusokat. A pedagógus, a koreográfus munkájával összhangban a zenét úgy állítom össze, hogy az a táncosoknak megfeleljen.
A balettkorrepetálás gyönyörű és időigényes munka. A zongorakivonatot már a próba előtt el kell tudnom játszani. Nem tanulhatok a táncosokkal, mert ők a mozdulatot tanulják a zenére. Nekem, mint egy CD-nek, teljesen felkészülten kell megérkeznem a próbára. Amikor megmondják, hogy melyik részt gyakoroljuk, akkor azt el kell tudnom játszani, nem tanulhatom én is, mint ők, lépésről lépésre a zenét.
Naponta maximum öt-hat órás gyakorlás szükséges. A klasszikus balettirodalom legjelesebb alkotásait komoly gyakorlás nélkül nem lehet jól eljátszani. Legutóbb gálakoncertre készítettük fel a táncosokat. A balettelőadások gyöngyszemeiből mutatták be a kiválasztott, legszebb jeleneteket. Amikor még nem CD-vel dolgoztunk, hanem csak laptopot használtunk, akkor minden próbán zongorista játszotta a zenét helyettesítve a zenekart. Zongorakivonatból játszom, amelyben benne van az egyszerűsített változat. Nem lehet minden próbára zenekart biztosítani, csak a főpróbára és az előadásra. A hattyúk tava, a Giselle, a Carmen-nyitány, a Don Quijote c. és más előadásokat, valamint az operákban és az operettekben a táncrészleteket el kellett játszanom zongorán. A technológia fejlődésével minden egyszerűsítve van, így javarészt CD-ről vagy laptopról engedjük a zenét, és nem zongorázok annyit, mint valamikor. Az előadás készítésekor azonban szükséges a zongora, mert nem lehet a CD-n a zenét egy-két ütem miatt állítgatni, visszahallgatni. Könnyebb, amikor a pedagógus velem megbeszéli a tempót, a gyorsaságot, azt, hogy melyik táncost hol kell bevárnom a fordulatok, az ugrások, a pózok után. Ez nagyon specifikus dolog, amit igazán pontosan akkor lehet megvalósítani, amikor élőben zongorázok. A karmester az előadásra a zongoristától, a korrepetitortól veszi át a tempót, ami már be van gyakorolva.
Mások tapasztalatszerzését segítem
– A bemutatásra kerülő szakkönyv megjelentetésével az célunk, hogy a jövőben a korrepetáló zongoristák ne szenvedjenek, ne tapogatózzanak annyi évet, mint én tettem, hanem könnyebben szerezzenek szakmai tapasztalatot. Lépésről lépésre megmagyarázom, hogyan használják a zongorát korrepetálásra. Mert ez nem koncertfellépés, hogy a színpadon eljátsszák, előadják a híres zeneművet.
A korrepetálást vállaló zongoristának technikailag felkészültnek kell lennie, hogy le tudja játszani a balett repertoárt is. De minden helyzetben fel kell magát találnia, tudnia kell alkalmazkodni a táncosok mozdulataihoz. A balett próbán a korrepetitornak játékával ki kell emelni azt, amit a táncos hall. Sokszor a zongorakivonatból is ki kell vadásznia azt, hogy a táncos, számára hol van a hangsúly, számára mi a kötődallam. A balettgyakorlatokból egy órán harminc-negyven van. Rövidek, egy-két percesek, de fizikailag igen nehezek, ezekre a gyakorlatokra zenét kell összeállítanom. Használhatok kész kottákat, sőt, ha a kottában a hangsúly és a ritmusok megfelelnek azoknak a mozdulatoknak, amelyeket a pedagógus kér, akkor a gyakorlatban lehet használni ismert slágereket vagy például a csárdást is. Mindenféle zeneszámra gyakorolni tudnak a táncosok, ha a korrepetitor megfelelően átírja, hogy a lépésekben a hangsúly oda kerüljön, ahová kell. A balettiskolában a gyakorlatok hetente változnak, a hétfőn felállított kombinációt a gyerekek egész héten tanulják, aztán a következő hétfőn cserélik, a hivatásos táncosok próbáin azonban mindennap cserélődik a kombináció: ugyanazt a kottát már másnap nem lehet használni, mert más a hangsúly, a zenének pedig ki kell emelnie a táncmozdulat hangsúlyát. A hangsúly miatt tehát cserélnem kell a zenét is. Az lehet hasonló, de a hangsúlynak a helyén kell lennie.
A helyszínen zenét szerzek
– Ebben a szakmában nagyon fontos az improvizáció. Meglátom a kombinációt, kiveszem a ritmust, és annak alapján megírom a zenét és a kíséretet, amely a legnagyobb kihívás és öröm. Lehet kottát használni, de akkor a célnak megfelelően ügyesen kell átírni. Nekem könnyebb improvizálni, a helyszínen írni egy szerzeményt. Most is, ha hangszerhez ülnék, tudnék improvizálni. E tehetsége nem mindenkinek van. Az iskolázott zongoristák például fantasztikusan játsszák Beethoven, Liszt és más zeneszerzők műveit, de balett-táncosokat a próbán nem tudnak kísérni. A zongoristák nevelésében hátránynak tartom, hogy a tanárok csak a kottából játszást szorgalmazzák. A zenészek még azt sem tudják átdolgozni, amit kottából játszanak. A korrepetitor másképp gondolkodik, mert más jellegű a munkája: a fejében harmónia, dallam és ritmus összefolyik, úgy rakja őket a helyre, hogy abból valami megfelelő dolog összeálljon. Amikor meglátom a gyakorlatot, én abban a pillanatban tudom, milyen zenét fogok játszani. Sokszor mégis változtatni kell, néhány ütemet hozzáadni, mert például a táncosok kicsit állnak a pózban, aztán megfordulnak… Ezekre a szakmai dolgokra is kitérek a könyvben. Minden gyakorlatban megmagyaráztam, milyen ritmusra milyen zenei formát kell játszania a korrepetitornak, milyen ritmusos formákat kell kombinálnia, hogy megfeleljen táncos mozdulatainak.
Öröm számomra, hogy vannak tanítványaim, akik érdeklődnek e szakma iránt. A balettiskolában, akikről úgy láttam, kedvelik a munkájukat, és azt magasabb szinten akarják művelni, azokat tanítottam is. Kinyomtatott kottákkal láttam el őket. A mai technológia nagyon hasznos. A computer gyorsan lekottázza, amit eljátszok. Ha más a ritmus alapja, akkor a dallam alapja is másmilyen kell, hogy legyen, mert a dallam vezeti a táncost. Ha ugrásról van szó, az én dolgom ezt szinkronizálni a zenével, hogy a nézőnek igazán élvezet legyen, amit lát – mesélte Gajdos Zoltán, a Szerb Nemzeti Színház alkotógárdájának nélkülözhetetlen tagja.
