A nagy melegben jólesik behúzódni a hűvös szobába egy könyv társaságában, és elmerülni egy másik világban. Miközben egy másik dimenzióban járunk, észre sem vesszük, hogy már beesteledett, nem halljuk sem a telefoncsörgést, sem a kintről beszűrődő forgalom zaját. Mindegy, hogy egy könnyed olvasmány vagy egy komoly szépirodalmi mű mellett döntünk, a kellemes időtöltés nem marad el. Megkérdeztük lapunk íróit és költőit, hogy milyen könyvet ajánlanak a nyári napokra.
Antalovics Péter: „Jelenleg Mikszáth Kálmán A Noszty fiú esete Tóth Marival című regényét olvasom. Mikszáth tökéletes korrajzot alkot a századforduló dzsentri világáról, a magyar társadalom átalakulásának folyamatáról, miközben egyéni sorsok alakulását figyelhetjük meg. A regényben pontos és hiteles jellemábrázolással bemutatott szereplők mozognak, a cselekmény több szálon fut, de sosem veszik el bennük az olvasó, inkább jótékonyan kiegészítik egymást a történetszálak. A Mikszáthra jellemző humoros anekdotázás is bőven megjelenik, az író könnyed, gördülékeny, közvetlen és mesélő nyelvezetbe csomagolja az időnként komoly, súlyos, nem ritkán kritikus mondanivalóját. A regény egy pontosan meghatározható korszakról és konkrét hősökről szól, ugyanakkor mind társadalmi, mind egyéni vonatkozásaiban alapvető igazságokat örökít meg.”
Benedek Miklós: „Ha nyár, akkor valami könnyed. Ha nyár, akkor valami amerikai. Most éppen Stephen King és Christine. Előbbi a szerző, utóbbi a műve. Könnyed? Persze, hiszen csak olvasod és olvasod, anélkül, elgondolkodnál rajta, mert a történet röpít, és hipp-hopp máris ott vagy az 1970-es évek Amerikájában, és egy már akkor is idősnek számító autóban, ami ma már oldtimerként milliókat érhet, találod magad, ahogy szerelembe esel, ahogy simogatod, ahogy a füledbe duruzsol, ahogy hízeleg, ahogy a rádióadókat váltogatja, ahogy irányít, uralkodik feletted és birtokba vesz. Most éppen a 350. oldalon. A hullák száma hat, az áldozatoké ennél jóval több. Barátok, családtagok, kapcsolatok. Mindenki, aki el akar választani szerelmedtől, és valaha is rosszat akart neked.”
Csík Mónika: „Tizenévesen sorra olvastam a Jókai-összes könyvtárban fellelhető kiadványainak jó részét. Leginkább a meseszerűségük fogott meg e regényeknek, a hosszas leírásokat viszont időnként untam. Különösen azt követően, hogy rákaptam a krimikre, és azok dinamikájához mérten a nagy magyar mesemondó regényeiben cammogni látszott az idő, legalábbis egy tinédzser olvasmányigényeihez képest. Csak a közelmúltban emeltem le ismételten egy Jókai-regényt a polcról, A lőcsei fehér asszonyt. A szerző valóságot és fikciót ötvöző stílusa ma is elvarázsol, s beláttam, hogy a leíró részekkel is érdemes elidőzni, hiszen nemcsak a táj és a környezet jelenítődik meg bennük, hanem az ábrázolt kor is, jelen esetben a Rákóczi-szabadságharc időszaka. S ami kisdiákként nem tűnt fel, az most felfedezés erejével hatott: Jókai humora. A helyzetkomikumtól a szarkasztikus megjegyzésekig széles e humorpaletta, melynek a sajátos karakterábrázolás is része. Czelder Orbán kuruc vezért például így mutatja be: Egy alak, csupa lécekből összerakva, amik sodronyra mozognak. Minden taglejtése egy geometriai képlet. Mikor beszéd közben akciózik, az ember azt hiszi, hogy hat könyöke van; mikor kiegyenesedik, akkor egy óriás, mikor összekuporodik, egy harmadrésze az emberi termetnek, s ha meg a kezeit felnyújtja, akkor vigyázzanak magukra a csillárok; olyan sovány, hogy fegyverrel el nem lehet találni...”
Fehér Miklós: „Az egyetemi évek alatt gyorsan megtanultam párhuzamosan több könyvet olvasni. A komolyabb figyelmet érdemlő szépirodalmi alkotások után alkalomadtán jól esett valami könnyűt, szórakoztatót olvasni. Nemrég fejeztem be kollégám, Szögi Csaba Kismadár a csontketrecben című könyvét. Imádom a szerző sajátos univerzumát, a tavaly kiadott kötetben pedig végre egy olyan téma került középpontba, amely végig jelen volt Csabánál, de legtöbbször csak fontos mellékszálként. Most éppen a képregények világában bolyongok, hiszen miután váratlanul befejeződött a The Walking Dead című sorozat, úgy éreztem, végső ideje behoznom a lemaradást.”
Fekete J. József: „Jelenleg Sinkovits Péter A hologram hintóján című regényét olvasom. Úgy érzem, hogy ez a könyv teljesen beszippantott engem. Azért ajánlom, mert nem olyan, mint egy szokványos szöveg, amellyel bárhol találkozhatunk, hanem egy költőileg kiművelt, alkotóilag átgondolt, szerkezetileg zseniális alkotás”
L. Móger Tímea: „A mostani választott egy újabb skandináv krimi, Jo Nesbø norvég író. Jelenleg a Vörösbegy című krimijét olvasom. Jo Nesbø könyveit az erős társadalomkritikai oldala, utalásai és az alapos jellemrajzai miatt kedvelem különösen, amellett, hogy nagyon olvasmányos, nem viszi túlzásba a leíró részeket és mindvégig feszültségben tart a történetben, a krimiben. Szeretem, ha van egy vezérkarakter, amely akár sorozatonként is „(meg)tartja magát” a könyvekben. A Jo Nesbø- krimikben ilyen Harry Holle, a kissé szétszórt, pszichésen labilis alkatú, ám briliáns elméjű, a végletekig igazságkereső zsaru alakja. A Vörösbegy pedig különösen bravúros regény, párhuzamos idősíkokban rajzolódik ki a történet. A második világháborús Németország, Ausztria, majd a jelenkori Norvégia társadalmi dilemmái sejlenek fel a mesteri krimi-sztori kulisszái között, mögött.”
Sándor Zoltán: „Varga Zoltán Indiánregény című kötetét ajánlom olvasásra. A regény témáját a szerző Dee Brown A vadnyugat története indián szemmel című könyvéből merítette, egészen pontosan annak egyik fejezetét, a Jack kapitány megpróbáltatásait dolgozta fel. Cselekménye röviden a következőből áll: a kivégzése előtti éjszakán Kintpuast, a kötél általi halálra ítélt modok törzsfőnököt, cellájában meglátogatja Timothy Blessheart tiszteletes, hogy megpróbálja rávenni, mielőtt távozna az örök vadászmezőkre, könnyítsen lelkén. A százoldalas regény igazából a fehérek által Jack kapitánynak nevezett indiánvezető monológja arról a szerencsétlen eseménysorozatról, amely Canby tábornok meggyilkolásához és az ő elítéléséhez vezetett.
Kintpuas erkölcsi drámája, hogy tisztában van azzal, lehetetlen a tisztességes alku a fehérekkel. A földjeikről elűzött, rezervátumba zárt, onnan visszatért, szülőföldjüket visszakövetelő indiánok főnöke tudja: nincs jó döntés. Két rossz közül választhat a közösségéről gondot viselő törzsfőnök, akit a népe fennmaradása is aggaszt, s aki a törzsi szokásoknak is igyekszik eleget tenni. Jack kapitány történetében különböző embertípusokat ismerünk fel, feltűnik a többség és kisebbség viszonya, érezni a kettős mérce tarthatatlanságát.
Varga Zoltán morális dilemmákat feszegető regénye remekül megírt parabola. A történet, a lélekábrázolás, a nyelvezet egyaránt kiváló. A vajdasági magyar irodalom ritkán emlegetett remekéről van szó.”
Sinkovits Péter: „ Jelenleg Sári László Lin-csi apát minden szava című könyvét olvasom. Azoknak ajánlom, akik hajlamosak időnként elidőzni olyan kérdéseknél, hogy miként fejthetőek meg a létezés és a boldogulás legrejtettebb titkai. E könyv révén ugyanis bárki besétálhat Lin-csi apát kolostorába, amely nyitva áll a szerzetesek vagy éppen az arra elhaladó vándorok előtt. És részt vehet a kínai bölcselő előadásain, merthogy minden reggel elbeszélgetnek egy-egy újabb kérdésről. Ugyanakkor időben visszakanyarodhatunk a IX. századba, helyileg pedig Kínába – ám eléggé gyorsan rájövünk, mintha most is ott ülnénk, a mestert hallgatva. Eltöprenghetünk továbbá, hogy a tanítványok pontosan jegyezték-e le Lin-csi mondatait, vagy pusztán Sári László ötlötte ki az alakját, az az írónk, aki keresztül-kasul bejárta a keleti világot (Kínát, Indiát…), és tibeti költőket fordít magyarra. S aki szellemesen és magas irodalmi színvonalon igazít el bennünket, merre tart a gondolat Ázsiában, s miért szemlélődőbbek és tűnődőbbek az ottani elmélkedők, mint az arisztotelészi kétértékű (igen-nem) logikai gondolkodást képviselő európai filozófusok, akik elvetik a harmadik vagy a negyedik variáns alkalmazását.”
Szögi Csaba: „Simenon Maigret-regényeit kamaszkorom óta változatlan lelkesedéssel olvasom, hiszen olyan magas szintre emelte a krimi műfaját, mely egyesíti magában a zsáner izgalmas cselekményét a legpazarabb szépirodalmi kvalitásokkal. Most A Bicêtre harangjait olvasom. A szerző egyértelműen szépirodalmi munkái nem igazán vannak az „átlagolvasói” köztudatban, pedig mindenképpen ajánlani tudom ezeket is mindenkinek. A rendkívül termékeny író ugyanazzal a könnyedséggel vetette ezeket is papírra, mint a nyomozós sztorikat, azzal a különbséggel, hogy míg az utóbbiakban leginkább csak érint egy-egy társadalmi problémát, addig az előbbiekben igen mélyre ás bennük. Simenonnál abszolút megvalósul a Bukowski-féle formula: Az entellektüel olyan ember, aki az egyszerű dolgokat bonyolultan nevezi meg; a művész olyan ember, aki a bonyolult dolgokat egyszerű néven nevezi.”
