2024. december 22., vasárnap
KERÉKPÁROZÁS – TOUR DE FRANCE

Tűzijátékkal indult a show!

Parádésan rajtolt el a Tour de France, amelynek első három és fél napja Olaszországban telik. A Firenze és Rimini közti első nyitószakasza igazi körömrágós hajrába torkollt. A nap nyolcfős szökése hosszú ideig jól dolgozott együtt, de a táv második felében egyre sorjázó hegyek, illetve a 30 fok körüli meleg fokozatosan szedte áldozatait. A műsort Romain Bardet csinálta meg, aki 50 kilométerrel a cél előtt, emelkedőn támadt a főcsoportból, hamar felzárkózott az addigra már három fősre fogyatkozott élbolyra, majd továbbment az egész nap elöl dolgozó csapattársával, Frank van den Broekkel.

A fiatal belga a lankás terepen, majd az utolsó lejtmenet utáni síkon is fáradtsága ellenére hatalmas munkával segítette sokkal rutinosabb francia társát, így a páros végül megtartott néhány másodpercet előnyéből, és egymás mellett ért célba, a sárga trikó a néhány centivel előrébb beguruló Bardet-é lett.

Másnap már felemásra sikeredett a gall öröm, hiszen a napot az egész napos szökésből vitte el a francia Kévin Vauquelin, ám a maillot jaune már nem maradt Bardet-n. Bologna ikonikus emelkedőjén, a San Lucán (amelyet kétszer kellett megmászni) való második felkapaszkodáson ugyanis robbantott Tadej Pogačar, akinek a kerekén egyedül a címvédő Jonas Vingegaard tudott megmaradni! A párosra már a célegyenesben ért fel még Remco Evenepoel és Richard Carapaz, ám a kemény kaptatón mintegy húszfősre fogyatkozott főcsoport nem érte utol ezt a csoportot, így közülük került ki az új sárga trikós. A döntést – időkülönbség nem lévén – a helyezésszámok hozták meg, ezek pedig „Poginak” kedveztek az első két nap eredményei alapján.

Tour de France, 1. szakasz (Firenze–Rimini, 206 km): Romain Bardet 5:07:22 óra, Frank van den Broek a. i., Wout van Aert +5 mp, Tadej Pogačar, Maxim van Gils a. i. stb. 2. szakasz (Cesenatico–Bologna, 199,2 km): Kévin Vauquelin 4:43:42 óra, Jonas Abrahamsen +36, Quentin Pacher +49 mp, Cristián Rodríguez, Harold Tejada a. i. stb. Az összetett állása: Tadej Pogačar 9:53:30 óra, Remco Evenepoel, Jonas Vingegaard, Richard Carapaz a. i., Bardet +6 mp stb. Szlovák Körverseny, az összetett végeredménye (5 szakasz): Mauro Schmid 16:36:03 óra, Julian Alaphilippe +7, Felix Engelhardt +28 mp stb.

 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Bardet (jobbról) maga sem hiszi el, mit vittek véghez fiatal társával (Fotó: Beta/AP)