Néhány nap választja el Tadej Pogačart a történelemírástól, hogy 1998 óta elsőként megcsinálja a Giro–Tour duplát egyazon évben. A szlovén szupersztár tökéletes magashegyi hétvégét hozott le a francia Pireneusokban, hiszen a szombati és a vasárnapi hegyi befutót is megnyerte, ráadásul úgy, hogy mindkét alkalommal jelentős időkülönbséget adott első számú kihívójának, a címvédő Jonas Vingegaardnak. Szombaton az ikonikus Tourmalet csúcs volt a nap főszereplője, de a hegy a táv féltávjánál következett, így „csak” a fárasztásban volt szerepe, a befutó a Pla d’Adet síközpont kaptatója végén volt. Ezen a szökevények közül utoljára az egész Touron aktív ír Ben Healy adta meg magát, de Pogi sem neki, sem a dán címvédőnek, sem senki másnak esélyt sem hagyott. A vasárnapi szakaszon más volt a forgatókönyv, Vingegaard bátor taktikát választott, az utolsó emelkedő, a Plateau de Beille meredekén már több mint tíz kilométerrel a cél előtt élre állt, és kizárólag a sárga trikós szlovén tudta rátenni a kerekét, illetve rövid időre a legkitartóbb szökevény, Tokió olimpiai bajnoka, az ecuadori Richard Carapaz. A dán nagy irammenése nem rogyasztotta meg Pogačart, aki öttel a cél előtt robbantott, faképnél hagyta a becsületes, nyílt sisakos harcban alulmaradó címvédőt, végül több mint egy percet adott neki, összetettben pedig immár három fölé növelte az előnyét. A verseny a mai pihenőnap után holnap sík etappal folytatódik.
Tour de France, 14. szakasz (Pau–Saint-Lary-Soulan, Pla d’Adet, 151,9 km): Tadej Pogačar 4:01:51 óra, Jonas Vingegaard +39 mp, Remco Evenepoel +1:10, Carlos Rodríguez +1:19, Giulio Ciccone +1:23 perc stb. 15. szakasz (Loudenville–Plateau de Beille, 197,7 km): Pogačar 5:13:55 óra, Vingegaard +1:08, Evenepoel +2:51, Mikel Landa +3:54, João Almeida +4:43 perc stb. Az összetett állása: Pogačar 61:56:24 óra, Vingegaard +3:09, Evenepoel +5:19, Almeida +10:54, Landa +11:21 perc stb. Qinghai Tavi Körverseny, az összetett végeredménye (8 szakasz): Jefferson Cepeda 26:58:47 óra, Guillermo Thomas Silva +1:31, Manuele Tarozzi +2:07, Henok Mulubrhan +2:11, Mario Aparicio +2:18 perc stb. Giro dell’Appennino (Novi Ligure–Genoa, 198,5 km): Jan Christen 4:58:47 óra, Simone Velasco +56 mp, Diego Ulissi a. i. stb. Nagyszebeni Körverseny, az összetett végeredménye (5 szakasz): Florian Lipowitz 16:05:33 óra, Andreas Leknessund +20, George Bennett +38 mp stb.
Nyitókép: Szemet gyönyörködtető tájon a nagyok: Pogačar sárgában, Vingegaard pöttyösben (Fotó: Beta/AP)