Az elmúlt időszakban lapunkban egyre többször számolunk be kerékpáros hírekről, szerbiai vagy magyarországi sportolókról, kiemelkedő teljesítményekről és eredményekről. Az elsősorban Dél- és Nyugat-Európában népszerű sportág lassan, de a mi vidékeinken is egyre népszerűbbé válik, gondoljunk csak Magyarország folyamatosan erősödő nemzeti körversenyére, az ország egyre több magasan jegyzett profi versenyzőjére és sikerére vagy a szlovén bringásokra, akik országuk méretéhez képest rendkívüli erővel vannak jelen a nemzetközi élmezőnyben, Primož Roglič és Tadej Pogačar révén a szó szoros értelmében a világ legjobbjait adják. A közelmúltban a szerb kerékpársport is fontos lépést tett előre, hiszen először állt rajthoz szerb versenyző a világ legnagyobb presztízsű és minden bizonnyal legnehezebb egynapos klasszikusán, a Párizs–Roubaix-n. A kraljevói Dušan Rajović a zombori kerékpárosunk, Veljko Stojnić mellett a másik nemzetközi profink, aki az elmúlt két évet a francia Delko prokontinentális csapatában töltötte. A háromszoros, most is regnáló szerb bajnok október első vasárnapján élete legnehezebb viadalán állt rajthoz, amit sajnos nem sikerült befejeznie – mintegy száz társához, a mezőny feléhez hasonlóan. Dušannal idei szezonjáról, a nemzetközi és a szerbiai kerékpársport helyzetéről, valamint arról beszélgettünk, hogyan élte meg a borzalmas időjárási körülmények között megtartott, brutálisan nehéz Párizs–Roubaix-t.
Korábban három évet töltöttél a szlovén kontinentális Adria Mobil csapatnál. A Delkónál a második szezonodat fejezted be, hogyan értékeled?
– Az idény nem felelt meg minden tekintetben az elvárásaimnak. Az eleje szépen indult, fokozatosan formába lendültem. Áprilisban viszont megtudtuk, hogy a csapat anyagi gondokkal küzd, ezért lerövidítették a naptárunkat, három hónapig egyetlen versenyre sem tudtam elutazni.
Erős hajrásnak számítasz, az elmúlt évek során sok szakaszt vagy egynapost nyertél már, néha világhírű kerékpárosokkal felálló mezőnyben. Milyen szereped volt a Delkónál, milyen feladataid voltak a különféle megmérettetéseken?
– Nem csak egy átlagos sprinternek számítok, aki a sík szakaszok végén kerülhet az élre. Az egynapos klasszikusok is fekszenek nekem, általában a rövidebb emelkedőkön is elöl tudok maradni a mezőnnyel. A két, Delkónál töltött évem alatt viszont keveset tudtam magamért versenyezni. Ebbe beleszólt a járványhelyzet, időnként a csapat rossz körülményei, valamint az, hogy gyakran egy francia csapattársamért kellett dolgoznom, aki szintén erős hajrás.
Idén már harmadszor nyerted meg a szerb bajnokságot a felnőttmezőnyversenyben, és időről időre elindulsz a szerb kupán is. Hogyan hasonlítanád össze a hazai és a nemzetközi színteret?
– Igazság szerint össze sem lehet hasonlítani őket. A mi szerbiai versenyeinken nagyjából harminc ember áll rajthoz, miközben külföldön akár kétszáz fős is lehet a mezőny, és sokkal erősebb, néha a világ legjobbjai is ott vannak körülöttem.
Sajnos nem mehetünk el egy témakör mellett, ami 2020 eleje óta nagymértékben meghatározza az életünket. A koronavírus szinte mindenre negatív hatással van az életünkben. Hogyan éled meg ezt az időszakot, milyen változásokat hozott a profi pályafutásodba a járvány?
– Nagyban átírta az elmúlt két évet. 2020-ban jól indult a szezonom az új csapatban, nekem volt a legtöbb versenyem márciusig, amikor viszont lefújták a Párizs–Nizza utolsó szakaszát, majd sorban még sok más versenyt. Márciustól június végéig egyetlen nemzetközi versenyem sem volt. A Párizs–Nizza után négyhetes karanténba kellett vonulnom, később pedig el is kaptam a betegséget, így további két hétre be kellett zárkóznom. Csak augusztus elején tértem vissza, a franciaországi Tour du Limousinen, de ezután gyorsan ismét vége lett az idénynek, hiszen a versenynaptár nagy részét törölték a szervezők a járvány miatt.
A 2021-es idény során sok egy- és többnapos viadalon is tekertél, főleg Franciaországban. Hogyan működik ez a sport tőlünk nyugatabbra? Gyakran hallunk olyan híreket, amelyek szerint Európa azon részén a kerékpározás népszerűségben szinte vetekszik a labdarúgással, olyan szerepe van, mint nálunk a focinak.
– Az olyan országok, mint Franciaország, Belgium vagy Olaszország, a kerékpározás hazái. Franciaországban például a Tour de France idején a családok nagy része szabadságot vesz ki, hogy elmehessenek a helyszínen követni. Nagyon nagy tiszteletben áll náluk ez a sportág. Belgiumban még ennél is nagyobb a jelentősége, ott egyértelműen első a sorrendben, csak utána következik a foci.
Október 3-án pályafutásod legnagyobb erőpróbáján állhattál rajthoz, a Delko keretébe kerültél a Párizs–Roubaix-ra. Első szerb kerékpárosként milyen célokkal vágtál neki a Klasszikusok Királynőjének?
– Életem legnagyobb versenye volt, Szerbia első szereplése a férfi elit Párizs–Roubaix-n. Már tavaly is esélyem volt rá, de akkor törölték a járvány miatt. Szerettem volna végigmenni, de sajnos technikai gondok miatt nem sikerült. Az első csoportban haladtam, amikor defektet kaptam, majd további technikai gondjaim akadtak, így fel kellett adnom.
A verseny napján esett az eső, ami még félelmetesebbé tette a macskaköveket. Milyen volt a viadal testközelből, mennyire volt veszélyes? Mennyit tudtál teljesíteni a köves szektorokból?
– Őszintén szólva számomra kedvezőek voltak ezek a körülmények, jól éreztem magam a köveken, folyamatosan szereztem a pozíciókat rajtuk. Tíz köves szektort teljesítettem, ezeken helyenként rengeteg víz állt, a kövek szinte mindenhol nagyon csúsztak, és sok veszélyes, technikás kanyar is volt a kockákon. Életem egyik legszebb élményként fogok visszagondolni a Párizs–Roubaix-ra.
Hogy néz ki a jövőd, tudod már, hol folytatod a pályafutásodat 2022-ben?
– A Delko csapata a szezon végén feloszlik, semmilyen formában nem marad fenn, ezért egyelőre nem tudom, mit tartogat számomra a jövő.
