A múlt héten szinte minden második nap ellátogattam az újvidéki divathétre. Ebben a világban nincs helye a hibának, hiszen a jelenlevők egytől egyig kritikus szemmel figyelnek minden apró részletre, legyen az csupán divatkedvelő vagy éppen szakértő.
A modellektől kezdve a tervezőkön és a szervezőkön át a közönségig mindenki jól akar kinézni, hiszen ez alapkövetelménynek számít egy ilyen jellegű eseményen. Ez pedig nem kevés időt és előkészületet igényel. Az esti divatbemutatók előtt a munkahelyi kötelezettségeimnek tettem eleget. Éppen egy eseményre szaladtam, ahova ahogy beléptem, az egyik sajtófelelős mindjárt a kinézetemet méltatta, majd azonnal rátértünk a lényegre, hogy hol is vettem a rajtam látható pelerint. Ezután érkeztem meg a szerkesztőségbe, ahol az egyik kedves kollégám szintén a ruha-összeállításomat dicsérte. Hangsúlyozta, hogy nagyon jól áll nekem a fekete szín, mivel hajam alsó rétege világosabb árnyalatú, így a hajszínem sokkal jobban kifejezésre jut. Ezután a munkatársakkal éppen arról a Rúzsfoltos írásomról beszélgettünk, amelyben a tökéletesség és az állandó megfelelés témájával foglalkoztam. Be kell vallanom, nagyon jó érzés az, amikor az újságíró kollégáim követik a munkámat. Mindannyiunknak jólesik, ha elismerik törekvéseinket, vagy éppen dicséretekkel halmozzák el kinézetünket.
Mindezek után azonban felmerül a kérdés, hogy valójában kinek is szeretnénk megfelelni. A válasz pedig igazán egyszerű: önmagunknak. Mindeközben hatalmas elvárásokat támasztunk magunk elé. Folyamatosan értékelünk, mérlegelünk, és másokhoz hasonlítjuk magunkat. Dicséretekre, elismerő szavakra mindannyiunknak szüksége van. Ebben nincs is semmi rossz, mégis hajlamosak vagyunk túlzásokba esni. A probléma ott kezdődik, hogy egy teljesítmény-orientált világban élünk, ahol leginkább a külső alapján ítélnek meg bennünket. A felszínes világ követelményeinek azonban gyakran igen nehéz megfelelni, úgy érezzük, nem találjuk a helyünket, kilógunk a sorból, mindez pedig szorongást és önbizalomhiányt vált ki belőlünk. Egy felmérés eredményei arra mutatták rá, hogy rengeteg a kishitű nő. Egy évvel ezelőtt tizenhét országban tizenhétezer hölgy részvételével végeztek kutatást az önazonosságról. Az eredmények alapján elmondhatjuk, hogy kevés a magabiztos nő, és túl sokat adnak mások véleményére. Gyakran pedig a legszebb nők a legbizonytalanabbak. Folyamatosan arra törekszünk, hogy bizonyítsunk, ugyanis elégedetlenek vagyunk a külsőnkkel, az elért eredményeket lebecsüljük, mindez kevésnek tűnik számunkra. A megfelelési kényszer következtében gyakran keressük a külső megerősítést. Másrészt a túlzott önkritika gyakran visszahúzó erő is lehet. Annak ellenére, hogy sok dicséretet kapunk, jól teljesítünk a munkahelyünkön, nő létünkre az élet bármelyik területén megálljuk a helyünket, mégis gyakran elégedetlenkedünk. Manapság a külső nyújtotta lehetőségeket túlbecsüljük, hiszen kevés időnk van arra, hogy jó benyomást keltsünk. Egyszerűen nincs időnk arra, hogy megmutassuk önmagunkat. Mindeközben a belső értékeinket féltve őrizzük, mert ebben a felszínes, kiretusált világban ezek sajnos már nem annyira számítanak. Miközben igényeljük mások visszajelzéseit, véleményét, gyakran félünk a kritikától. A dicséreteknél, de a kritikánál is figyelembe kell vennünk azt, hogy ki mondja. Nagyon fontos, hogy megismerjük önmagunkat. Természetesen egy bizonyos adag önkritikára szükség van.
Tisztában kell lennünk képességeinkkel, adottságainkkal, és ebből kell kihoznunk a lehető legtöbbet. Senki sem hibátlan, így mi sem. Erre a felismerésre nap mint nap szükségünk lehet ahhoz, hogy elégedettek és kiegyensúlyozottak legyünk. Azért is, mert lesz olyan pillanat, amikor úgy érezzük kudarcot vallottunk. Mindenkinek megvan a gyengéje. Nem kell folyamatosan másokhoz hasonlítgatnunk kinézetünket, öltözékünket, sikereinket. Mégsem árt, ha látjuk azt, hogy mi az, ami zavar bennünket, mert akkor tudunk rajta dolgozni, javítani vagy változtatni. Azt, hogy hol tartunk az életben, saját céljainkhoz és képességeinkhez érdemes mérni. Mindig lesznek tőlünk eredményesebbek, de olyanok is, akiktől mi vagyunk jobbak. A külsőnkkel kapcsolatban pedig az a fontos, mi hogyan érezzük magunkat.
Végezetül mindezt egy igazán egyszerű példával szeretném szemléltetni. A divathét záróestjére egy egyszerű fekete ruhácskát vettem fel, ami a divatvilág követelményei alapján nem volt se feltűnő vagy kihívó, sőt világot megváltó sem, mindezek ellenére én aznap igazán csinosnak és szépnek éreztem magam.
