Petőfi Sándor 1823. január 1-jén született, az idén 200 éve. A bicentenárium alkalmából a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ, Mozdulj! Petőfi! címmel egy nagy programsorozatot indított el, ennek részeként pedig kisfilmeket tartalmazó videosorozat is készült Petőfi nyomában címmel.
A kisfilmek forgatása során Mészáros Gábor színművész, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház újonnan kinevezett igazgatója, Petőfihez és egyáltalán az 1848–49-es forradalom és szabadságharchoz kötődő vajdasági helyszínekre látogatott el. Ezekről készültek dokumentarista/irodalmi jellegű felvételek, amelyekben a költészet találkozik a zenével egy izgalmas egyveleget alkotva. Az átlagosan ötperces videók olyanok, mint a gyöngyszemek, egybefonva pedig egy gyöngyfüzért alkotnak.
Minden vasárnap új videók jelennek meg, ezeket az érdeklődők a VM4K Facebook-oldalán és a Mozdulj! Petőfi! YouTube-csatornán kísérhetik. A videók a Dinovizija vizuális műhellyel készültek, a zeneszerzők Szerda Árpád és Pálfi Ervin voltak. Petőfi szellemiségéről, a forgatásról és a videókról Mészáros Gáborral beszélgettünk.
Mikor és hogyan fogtatok hozzá a videók készítéséhez?
– Tavaly nyáron kezdtünk el dolgozni a VM4K-val e projektum kapcsán. Arról volt szó, hogy a bicentenárium alkalmából készítenének egy Petőfi-filmet, amelynek lényege az lenne, hogy felkeressük az összes Vajdaságban található, Petőfit ábrázoló, vagy a személyéhez köthető szobrot, domborművet, emlékművet. A cél az volt, hogy feltérképezzük a forradalomhoz, illetve Petőfihez kapcsolódó emlékhelyeket, egyfajta gesztusként, tiszteletadásként, és megidézzük Petőfi szellemiségét. Akkor mintegy húsz állomást számoltunk össze, amikor viszont nagyító alá vettük a dolgokat, és minden kikristályosodott, több mint ötvenet. Az útitervbe ugyanis beemeltük a Petőfi nevét viselő különböző intézményeket, művelődési házakat, iskolákat és tulajdonképpen mindent, ami az 1848-as forradalomhoz köthető, beleértve a Kossuth-szobrokat is. Folyamatosan eszünkbe jutott, hova kellene még elmenni. A forgatás szeptember elsején kezdődött el. A szervezők megtervezték az útvonalat, hogy melyik napon hova látogatunk el, a versek, a szövegek kiválasztásával, a szövegkönyv megírásával pedig engem bíztak meg. Az első elképzelés az volt, hogy több mint ötven műsort készítsünk, minden helyszínről külön. Azután viszont felvetettem, hogy szűkítsük le. Ha már január elsején, Petőfi születése napján jelenik meg az első rész, akkor az utolsót július végén tegyük közé, amikor meghalt. Így tulajdonképpen harmincegy része lesz. Némelyik részben összevontunk több települést vagy egy várost illetően több emlékhelyet, intézményt.
Mi miatt fogott meg leginkább ez a projektum?
– Nagyon jó kezdeményezésnek tartom, mert a kisfilmekben megjelennek olyan települések, emlékművek, sírok, amelyek nincsenek annyira a köztudatban. A kicsit távolabb élők talán nem is tudnak róluk. Számomra is nagy élmény volt eljutni olyan helyekre, ahol még életemben nem jártam. Reggel beszálltunk az autóba, és estére úgy tértünk vissza, hogy bejártuk Vajdaság egy szegletét, ahova máskülönben talán el sem jutottunk volna. Szinte csodaként éltem meg azt, amikor egyszer csak elénk tárult egy gyönyörű emlékmű, amit sokan nem is ismernek. Nagy kaland volt. Körbejártuk egész Vajdaságot, Székelykevétől Szabadkáig, Nyugat-Bácskától a Bánság keleti széléig, városokba és falvakba is ellátogattunk. Ha valakit ez érdekel, és veszi a fáradtságot, nagyon megéri tenni egy ilyen körutat. Sajnos némelyik művelődési ház vagy más intézmény már nem működik, de oda is elmentünk. Mindenhova, ahol maradt valamilyen felirat vagy bármilyen nyoma annak, ami ott régebben volt. Helyiekkel is beszélgettünk, egyebek közt arról, hogy a második világháború után ismét fontos lett a Petőfi-kultusz, hogy intézményeket nevezzenek el róla, és szobrok, emlékművek készüljenek.
Mit vettél figyelembe a szövegkönyv megírásánál és a versek válogatásánál? Hogyan társult mindez a zenével?
– A szövegkönyv legfőképpen Petőfi-verseket tartalmaz, de más költőkét is, emellett pedig nemcsak költeményeket, hanem dokumentarista szövegeket, például Petőfi leveleit, amelyeket ő írt, vagy épp neki írtak. Arra törekedtem, hogy a kisfilmek egésze nagyjából egy életutat mutasson be, stációkra lebontva. Minden vasárnapra jusson egy-egy állomás.
Nagy munka volt a versválogatás is. Nem csupán a forradalmi oldaláról akartam bemutatni Petőfit. Ezért van az, hogy minden életstációjából kiragadtam fontosabb verseket, amelyek őt jellemzik, életének egy adott szakaszában. Emiatt is kezdődik az egész sorozat az Én című verssel. Az még egy egészen korai költeménye, viszont abban már leszögezi, hogy az életét hogyan képzeli el. Azután vannak szerelmes hangvételű versek is, majd pedig lassan közeledünk a forradalom felé, akkor jöttek a forradalmibb témájúak. A szerelmes versei között találhatunk olyanokat is, amelyeket Szendrey Júliához írt, a levelei közt pedig olyan is fennmaradt, amit akkor írt, amikor megszületett Zoltán fiuk. A forradalom után is írt verseket, ezek igazán kiforrott egyéniségről vallanak, és nagyon izgalmasak. Úgy képzeltem el a sorozatot, hogy egy szép ív rajzolódjon ki. Ezek alapján válogattam.
Szerda Árpáddal és Pálfi Ervinnel párhuzamosan dolgoztunk együtt. Felvettük a verseket, ők írták hozzájuk a zenét, azután pedig jöhetett a stúdiózás. A montázs, a vágás is a munka része volt, hogy összeillesszük a képet a hanganyaggal. Nagyjából így állt össze az egész. Folyamatosan készítettük a részeket. Nem egyszer fordult elő, hogy éjszaka vágtunk, másnap reggel pedig már mentünk is forgatni. Nagy és részletes munkát végeztünk, de megérte. Harmadik hónapja jelennek meg az újabbnál újabb kisfilmek, most már bekerültek a köztudatba, sokan felfigyeltek rá és követik, rendszeres nézői vannak.
Mely helyek tettek rád mély benyomást?
– Az egyik legszebb számomra a törökbecsei temetőben található, a forradalom emlékére állított Hungária-szobor. Szó nélkül maradtunk, amikor megláttuk, annyira lenyűgöző. Egy női alakot ábrázol páncélban, koronával a fején, árpádsávos pajzzsal, karddal, amint egy kereszt talpazatára támaszkodik. Gyönyörű Kossuth-szobrot láttunk Bácskossuthfalván és Magyarittabén is. Eleméren pedig Kiss Ernő sírja található a templom alatt, csak egy emléktábla jelzi. Ennek is elképesztő a története. Sokan talán nem is tudják, hogy az egyik vértanú itt nyugszik Vajdaságban. Több temetőbe is ellátogattunk, ahol 1848-as sírokra bukkantunk, jó állapotban, megőrizve emlékműként. A kaponyai csatában hatalmas túlerővel szemben győztek a magyarok, és így lett megvédve Szabadka. Az emlékmű Szabadka és Bajmok között található az út mentén. Kishegyesen is egy gyönyörű, monumentális márvány emlékmű látható. Topolyán a temetőben a csatában elhunytak emlékére emeltek egy szép emlékművet. A szabadkai zsidó temetőben is van egy emlékmű, amelyet a forradalomban elesett zsidóság emlékére állítottak. A Zentai úti temetőben Paganini József sírja található. Kopjafákat is láttunk, szebbnél szebb mellszobrokat, festmények is előkerültek…. Felsorolni se tudom, csak ide-oda cikáznak a gondolataim. Csodálatos, hogy ezek az emlékművek milyen régóta jelen vannak a vajdasági magyar kulturális életben, a köztudatból viszont kikoptak. Érdemes utánajárni, és azért is jók ezek a kisfilmek, mert sokfelé elviszik a nézőket.
Hogyan gondolsz vissza? Te mikor találkoztál Petőfi alakjával?
– Édesanyám padéi, és ott volt egy könyve, amit a Forum adott ki a Jó Pajtás szavalóversenyére. A címe az volt, hogy Petőfi él! – így felkiáltójellel, és ez nagyon felcsigázott. Kisiskolás voltam, tudtam kicsoda Petőfi, ezért is nem értettem, miért írja ott azt, hogy él. Sokat gondolkodtam ezen, anyukámat is faggattam, de nem egészen fogtam fel. Évekkel később vált számomra teljesen világossá, hogy Petőfi valószínűleg az egyik legismertebb magyar költő és nem csak az. A szerb irodalomnak is a része. Nincs olyan ember, az egész Kárpát-medencében, aki ne tudná, hogy kicsoda Petőfi. Sokan kapásból tudnának idézni tőle. Megkerülhetetlen a szellemisége. Ekkor értettem meg igazán, hogy Petőfi tényleg él. Folyamatosan foglalkozunk vele. A versei egyszerű hangvételűek, így bárkit képesek megszólítani. Olyan költő volt, aki tudott a nép nyelvén szólni. Azért is lett ilyen nagy szónok, mert mindenki tudta követni a gondolatmenetét, a verseit pedig magukénak érezhették.
Petőfihez kötődően nemrég tartották meg a nagy Petőfi szavalóversenyt is, ahol zsűriztél. Ez milyen élmény volt a számodra?
– Bácsfeketehegyen volt a szavalóverseny elődöntője, a döntő pedig Újvidéken. Már maga az elődöntő is nagy élmény volt, több mint kétszázan jelentkeztek, az első osztályosoktól kezdve egészen a felnőtt korúakig, és idősebbek is szavaltak. Az általános iskola első és másodikos osztályosait zsűriztem, megható volt látni azt, hogy a résztvevők mennyire lelkesek.
Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele
