Ritkán jutunk el a történelmi Torontál és Temes vármegyék déli végeibe, ám ha mégis, akkor döbbenünk rá – mint annyi más helyen korábban –, hogy Vajdaságban nincsenek égre törő hegygerincek, monumentális sziklaóriások, csak a magával ragadó szépség. Ezúttal kivételesen mégis a hegycsúcsra törtünk, és sikerült is meghódítani Vajdaság legmagasabb pontját, a 641 méter magas Kudrici-tetőt, vagy szerb nevén, a Gudurički vrhot.
Végeláthatatlan szőlőskertek a Verseci-hegy lábánál (Nagy Magdolna felvétele)
Vajdaság területének nagy része az Alföld déli folytatása. A sík vidékből csupán a szerémségi Tarcal/Fruška gora, valamint a bánáti Verseci-hegység – a Krassó-Szörényi-Érchegység keleti nyúlványa –, emelkedik ki. Itt található Vajdaság legmagasabb pontja, a 641 méter magas Kudrici-tető. Viszonylag alacsony hegyvonulatról van szó, a Kárpátoknak a mai Szerbiába átnyúló, szelíd részéről. Lábánál nyúlik el a mintegy 36 ezer főt számláló Versec, a külváros azonban már felhúzódik a dombok felé, éppen úgy, mint a szőlőültetvények.
A hegységnek egymástól jól elkülöníthető vonulatai vannak, s ezek már 50–60 kilométerről észlelhetők. Magasságra sem különböznek egymástól lényegesen, így, aki a csúcsra akar törni, jól meg kell néznie, kérdeznie, vagy GPS-en ellenőriznie, merre induljon.
A csúcsot jelző tábla nagy örömöt okoz annak, aki meglátja (Nagy Magdolna felvétele)
Legjobb mindhárom módon tájékozódni, s mint kiderül, két választás van: a Zsigmond-várrom közeli hegymászó otthontól elindulni a megfelelően kijelölt útvonalon, ami csaknem 8-9 kilométert jelent, vagy a másik, rövidebb utat választani, Kisszeredtől (Malo središte). Saját példámat adom közre, és elmondhatom, nem sejtve, hogy jóval vadregényesebb, merészebbeknek való ez az útvonal, társaimmal nekivágtam. Pontosabban Versecről északkelet irányába indultunk, a kb. tíz kilométernyire fekvő, főleg románok lakta, jeles kolostorokkal és biofalurésszel tarkított, alig száz fős Kisszered felé, hogy onnan már gyalogosan érjük el a csúcsot. Úgy tűnt, hogy mindkét esetben kb. 400 méteres szintkülönbséget kell legyőzni, tehát mindegy. A rövidebb távot választottuk, nem sejtve, hogy amatőröknek a 400 méter sem kevés, főleg ha szinte folyamatosan 20–30 százalékos emelkedőn kell felkapaszkodni, a csúcs közelében pedig még ennél is meredekebb részt kell legyőzni. A küldetés azonban nem lehetetlen, főleg ha megvan az elhatározás. És sikerült.
A csúcson sok csalán, két pad, egy részben megrongált kilátó, és a csúcsot jelző tábla áll. No, meg a román mobilszolgáltatók üzenetbombázása. Ebből egyenesen következik, hogy a román oldalra lehet akadálytalanul kilátni. Mondani sem kell, csodálatos a panoráma.
Felfelé haladva egyre több és egyre nagyobbak a sziklatömbök (Nagy Magdolna felvétele)
Ám az út sem akármi. A fizikai megerőltetést leszámítva, talán szebb, élménydúsabb, mint a csúcs meghódításának öröme. Különleges illatok lengik be a hegyet, ember alig. Erdei „csodabogarak” annál inkább. Ritkán, vagy sosem látott virágok, fák, bogarak, rovarok, különleges madárének, és a jellegzetesen csillogó-villogó Versec-hegységi kő: a parányi kavicstól a hatalmas, akár több méteres tömbig.
Azért hegymászás közben jó emberekre is bukkanni, nekünk a 3-4 órás túránkon ez két csoporttal sikerült: egy útvezetők által vezetett középiskolás csoporttal, és egy individuálisan barangoló kisgyermekes családdal. Az emberek ilyen helyen megörülnek a másiknak. Segítőkészek, jóindulatúak, barátságosak, a szó legnemesebb értelmében emberek.
