2024. december 22., vasárnap
CÍMLAPTÖRTÉNET

Karikó Orsolya, a Huncut szilva herceg megálmodója

Exkluzív interjú a Magyarország Tortája díj idei nyertesével

Mint ismeretes, a Magyar Cukrász Ipartestület immár tizenhatodik alkalommal hirdette meg a Magyarország Tortája versenyt az augusztus 20-ai nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére. Az idei évben is, a szigorú szakmai zsűri háromfordulós értékelés után hirdette ki a győztest. Az első körben az anonim benevezett tortákból választott ki a zsűri öt tortát, ezeket a második körben újra kóstolták, és javaslatokat tettek azok tökéletesítésére. A döntőben a tortákat a zsűri jelenlétében, az ipartestület tanműhelyében kellett elkészíteni a versenyzőknek, ahol a zsűri ismét meghatározott jellemzők szerinti pontozással választotta ki a győztest.

Ebben az évben Karikó Orsolya nagykőrösi cukrász kreációja, a Huncut szilva herceg fantázianevű torta viselheti az idén a Magyarország Tortája címet. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt pedig a szegedi Gyuris László cukrászmester nyerte a Nagyi kedvence fantázianevű alkotással.

Amint az Ipartestület honlapjáról megtudhatjuk, olyan kedvelt magyar ízekkel, gyümölcsökkel készült recepteket vár minden évben a zsűri, melyek az ünneppel vagy Magyarországgal összefüggésbe hozhatók, és szigorúan csak kiváló minőségű, természetes és egészséges alapanyagokat tartalmaznak. Az idén a versenykiírásban újdonságként az is szerepelt, hogy a versenymunkák hangsúlyosabban, minimum 40%-ban tartalmazzanak felverteket vagy egyéb tésztarétegeket annak érdekében, hogy a magyar cukrászat tradíciói jobban érvényesüljenek a tortákban. Érdekesség, hogy az idén a mák, a meggy, a tokaji borok és a tejföl több versenyzőnél is favorit volt, több torta alapízeit is ezek képviselték, de előkerültek olyan, a cukrászatban szokatlan különleges alapanyagok is, mint az édesburgonya, kapor, rozmaring vagy akár a libamáj.

Fotó: Kiss Zoltán

Fotó: Kiss Zoltán

Az augusztusi kánikulában, főleg délidőben valóságos felüdülés betérni a Nagykőrös központjában működő Vanília&Gelarto kézműves cukrászdába, ahol kizárólag természetes alapanyagokból készítenek tortákat, süteményeket, fagylaltokat, valamint Pascucci kávét, és ahol beszélgetőtársunk, Karikó Orsolya cukrász is dolgozik, aki az idén azzal tett szert országos hírnévre, hogy az általa megálmodott torta nyerte el a Magyarország Tortája címet.

– Szerencséjük, hogy itt találtak – mondta a fiatal cukrásznő találkozásunk első perceiben –, mert röviddel ezelőtt értem vissza Budapestről. – Majd elmondta, hogy sajnos nem sok időt tud ránk szakítani, hiszen éppen akkor is a műhelyből jött munkaköpenyben. Azért mégiscsak tudott egy tízpercnyi időt az interjúnak szentelni.

Mit lehet tudni erről a tortáról? – kérdeztem miután gratuláltam a nagyszerű eredményhez.

– A Huncut szilva herceg torta hagyományos magyar alapanyagokból készült, hiszen ez is az egyik feltétele az ország tortájának. Az alapanyagok közt ott van a mogyoró, a vörösbor, az akácméz, a besztercei szilva, ami már a XIV. században megtalálható volt hazánkban. A torta alapja egy lisztmentes, mogyorós dacquoise felvert karamellizált csokoládés fahéj ropogóssal, fűszeres vörösboros, akácmézes, aszalt szilvás zselé és vörösboros tejcsokoládé mousse, a koronája pedig a frissen szedett szilva ízét idéző gyümölcsös áthúzó.

Létezett korábban is ez a torta, esetleg ennek egy alapformája, vagy kifejezetten erre a versenyre alkotta meg?

– Ez egy teljesen új torta, de én már két évvel ezelőtt találtam ki egy szilvatortát, ennek az elődjét, de nem ezt, és azóta dolgoztam rajta, aztán tavaly indultam vele az ország tortaversenyén, de akkor nem jutott be a legjobb háromba, ha jól tudom hatodik-hetedik lehetett. Akkor úgy gondoltam, hogy nem engedném el ezt a tortát, hanem még dolgozom rajta, és akkor majd meglátjuk. Örülök neki, hogy most sikerült.

Miért éppen a Huncut szilva herceg fantázianevet kapta a torta?

– Huncut: a bortól, szilvától, az aszalt szilvától, az erdei áfonyától, az akácméztől és a fűszerek pikáns együttesétől. Szilva: a szilvától. Herceg: engem a torta díszítése koronára emlékeztet, ezért jött a herceg. Először hercegnő volt, de szerintem ez egy karakteres, markáns, intenzív, inkább férfias torta. Ezért herceg lett.

Hogyan lett cukrász, és milyen eredményeket ért el eddigi karrierje során?

– Gyerekkorom óta szeretek sütni, ezért is iratkoztam cukrász iskolába, majd leérettségiztem 2010-ben, és azóta cukrászdában dolgoztam. Először Kecskeméten, majd amikor meghallottam, hogy itt nyitni fognak Éváék, aki anyukámék régi családi barátja, rögtön jelentkeztem, hogy hátha sikerül, és így igazából együtt nyitottuk meg a Vanília&Gelarto cukrászdát. Úgyhogy már a kezdetektől itt vagyok.

Tavaly már kapott egy különdíjat a legjobb gyógyhatású alapanyagú tortáért a cukormentes kategóriában, most viszont sikerült elkészítenie Magyarország tortáját, amelyet az egész ország megismerhet az előttünk álló ünnepen. Mit jelent az ön számára ez a siker?

– Ez hatalmas büszkeség és öröm, mert nagyon sokat dolgoztam. 2016 óta számos elismerésben részesült műhelyünk, amint a kiállított oklevelek és serlegek is tanúsítják. Örülünk, hogy ennyi munka után sikerült felérnünk a csúcsra. Egyébként a tortaversenyben ez már a negyedik díjunk volt, mert volt egy második helyezésünk, illetve 2018-ban egy döntős tortánk.

Mi a titka a jó cukrászatnak?

– Szerintem a legfontosabb az, hogy valaki szeresse azt, amit csinál, szívvel, lélekkel, kitartással, az elveit, elképzeléseit nem feladva. Nagyon fontos továbbá a jó alapanyagok megválasztása, mert csakis jó, minőségi hozzávalókból születhet minőségi, jó torta, sütemény.

Fotó: Kiss Zoltán

Fotó: Kiss Zoltán

Hol lehet megkóstolni a tortát és hol lehet megszerezni a receptjét?

– Augusztus 19-étől lehet megkóstolni a tortákat, Budapesten a Magyar Ízek Utcájában a Várkert Bazárban, és országszerte több száz cukrászdában. Az árusító cukrászdák listája megnézhető a www.cukraszat.net oldalon, a lista várhatóan bővülni fog. A torták minőségének védelme érdekében az idei évben is csak az év végétől lesznek nyilvánosak a receptek, addig csak az ipartestület tagjai készíthetik.

Végül még csak egy egészen más jellegű kérdés: van-e valamilyen rokoni kapcsolat ön és Karikó Katalin között?

– Sajnos nem vagyok rokoni kapcsolatban Karikó Katalinnal, vagyis nem tudok róla. Bizonyára mindenki örülne egy ekkora hírnek, de ezt nem tudom megerősíteni.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Fotó: Kiss Zoltán