Mielőtt hozzáfogna otthona, irodája, egyszóval környezete megtervezéséhez, kérje ki lakberendezőnk tanácsát! Olyan ötleteket és megoldásokat kaphat tőle rovatunkban, amelyeket csak tapasztalt szem lát. Még akkor is, ha csak kisebb átalakítást tervez, stílust vagy bútort szeretne váltani, és kissé elbizonytalanodott a hatalmas kínálat láttán, vagy netán nem tudja, hogyan fogjon hozzá.
Egy adai gyógyszertár irodarészlegének megtervezésével bíztak meg, melynek konferenciatermét mutatom most be.
Az emeleti részben üzemelő irodákat bővítés miatt át kellett tervezni. A falak mozgatása is lehetséges volt, ezért egy kisebb helyiség falát bontásra is ítéltük, és új beosztást készítettünk. Az új falak gipszkartonból épülnek. Egy központi helyen kapott helyet a tárgyalóterem. Ennek a teremnek az egyik falát, amely a folyosóval is közös, üvegfalként alakítottuk ki, mivel a tárgyalótérben sajnos nem lehetett ablakot nyitni. Az üvegfal mindenképp egyfajta nyitottságot ad a térnek. A mennyezetbe építettük be a szellőzőrendszert, oda került a LED-világítás is. A tárgyalót majdnem félbevágja egy fő fal, illetve boltív, de mivel ez a falrész tartófalként funkcionál, így nem lehet elbontani, emiatt belóg a térbe. A nagy, tízszemélyes tárgyalóasztalt úgy alakítottuk ki, hogy a térnek megfeleljen. Az asztalba a laptop használatához áramot is beszereltünk. A szemközti falra kerül majd a televízió, alatta lesz a komód, a falra dekorációs elemeket terveztünk, melyek körülölelik a készüléket.
A színek tekintetében a sötétbarna faszín, a fekete és a sárga dominál. A sárga szín az irodaszékeknél és a faliképen köszön vissza.
A tárgyalót majdnem félbevágja egy fő fal, illetve boltív, de mivel ez a falrész tartófalként funkcionál, így nem lehet elbontani, emiatt belóg a térbe. A nagy, tízszemélyes tárgyalóasztalt úgy alakítottuk ki, hogy a térnek megfeleljen. Az asztalba a laptop használatához áramot is beszereltünk. A szemközti falra kerül majd a televízió, alatta lesz a komód, a falra dekorációs elemeket terveztünk, melyek körülölelik a készüléket.
A színek tekintetében a sötétbarna faszín, a fekete és a sárga dominál. A sárga szín az irodaszékeknél és a faliképen köszön vissza.
***
Ha lakberendezéssel kapcsolatos kérdésük van, kérdezzenek, és a lap hasábjain megválaszolom. Levelüket a szerkesztőség postacímére küldjék (Magyar Szó, 21000 Novi Sad, Vojvode Mišića 1.) vagy e-mailben (tarka@magyarszo.rs). A borítékra írják rá: Segít a lakberendező.