A rovatban részleteket találhatnak azokból a beszélgetésekből, amelyeket az eltelt 30 évben jegyeztem fel. Minden történet valódi, csak a neveket változtattam meg, a klienseim iránti diszkréció miatt. Bizonyára mindenki talál valami hasznosat a maga számára.
– Kedves tanácsadó, őszinte leszek önnel! Pár évvel ezelőtt barátnőimmel együtt szellemet idéztünk meg.
– Ez hol történt, az ön otthonában?
– Igen, a barátnőmnek volt egy szellemtáblája, s azon keresztül idéztünk meg szellemeket. Három név is kijött a táblán, ők jelentek meg.
– A kísérlet után visszaküldték őket?
– Arra már nem emlékszem. De az biztos, hogy azóta van az életemben probléma.
– Csak önnek, vagy a többi barátnőjének is?
– Az egyik nagyon beteg, az, akié a tábla volt. A másik egészen megváltozott, agresszív lett, nem is barátkozunk többé vele. A harmadiknak nincs semmi baja, de ő nem is nagyon hitt az egészben, nem is tett fel kérdéseket a szellemeknek, csak jelen volt. Én viszont különféle problémákba ütközöm.
– Például?
– Mintha nem a saját gondolataim jönnének elő sokszor. Sokkal szenvedélyesebben cigarettázom, mint előtte, s a rumot elkezdtem kívánni, holott azelőtt nem voltam rajongója. Fáradékony vagyok, gyakran fáj a fejem, zúg a fülem, rémálmaim vannak, s túl sokat álmodom elhunytakkal. Fázom, rossz szagokat érzek, rossz kedvem van. Sőt a kutyám sem kötődik hozzám úgy, mint azelőtt.
– Sajnos, ez mind arra utal, hogy önt megszállta egy (vagy több) szellem. Az ő szokásait érezteti önnel, amelyeket életében csinált, szeretett. Az állatok megérzik, hogy ez már nemcsak az ő igazi gazdájuk. A testi tünetek is megfelelnek ennek az állapotnak.
– Tehát nemcsak az otthonomban maradt, hanem belém is szállt a szellem?
– Amikor az otthonában van a szellem, akkor a szagok is megjelenhetnek, és néhol hidegebb van, mint az otthon többi részében, hangokat hallhat, kopogásokat, kinyílhat vagy csukódhat ajtó olyankor, amikor nincs huzat, füstszerű árnyékokat láthat, a tévé, a lámpák meggyulladnak, kialszanak maguktól, tükörben vagy a tévében akár kép is megjelenhet, rádióban és tévében hang, újabb időkben telefonon, komputeren. De az előbbi tünetek, amelyeket felsorolt, ez már azt jelenti, hogy a testben van vagy vannak.
– De miért pont engem támadott meg a szellem?
– Azért, mert az ön energiaszintje alacsony volt, s az ön házában volt a szellemhívás, ottmaradt a szellem, s idővel önbe költözött. A másik ezek szerint abba a barátnőjébe költözött, aki megbetegedett, mert a szellem azért marad a házban, s azért költözik idővel az emberbe, hogy elszívja az energiáját, s idővel az ember megbetegszik. A harmadik szellem pedig abba a barátnőbe költözött, aki annyira megváltozott, mert a személy, akiben szellem van, átveszi az ő jellemét, szenvedélyét, vágyát, viselkedését. A negyedik barátnő szabad maradt, egyrészt nem élte bele annyira magát a szellemidézésbe, másrészt nem volt annyira nyitott rá, s bizonyára neki volt az energiaszintje a legmagasabb.
– Mit jelent ez az alacsony és ez a magas energiaszint?
– Alacsony az energiaszintünk, ha mérgesek, fáradtak, rosszkedvűek vagyunk. Amikor viszont egészségesek, jókedvűek, boldogok vagyunk, pozitívan gondolkodunk, meditálunk vagy imádkozunk, olyankor magas az energiaszintünk.
– Értem. S mit tegyek, hogyan szabadulhatok meg a szellemtől?
– Létezik néhány nagyon hatékony rituálé, amely a megszállott személyt megszabadítja a szellemtől. Először ezt végezi el. Azután elküldjük az esetleges szellemeket az otthonából. Ezt követően elvégezzük a védelmet, ami megóv a további behatolásoktól. Majd megerősítjük az ön auráját, növeljük energiaszintjét talizmánnal, kristállyal, karkötővel. Végezetül otthona energiaszintjét emeljük, benti bagua tükörrel, rúnatükörrel vagy (és) jantra képekkel. Az is fontos, hogy a szellemet nemcsak eltávolítsuk, hogy menjen el otthonunkból vagy testünkből, hanem az is fontos, hogy hova küldjük el. Ne keressen új áldozatot, hanem menjen oda, ahova kell, a másik dimenzióba, az asztrális térbe, a fénybe, ami az ő számára a megváltás, ahol elhunyt szerettei fogadják, Michael angyal segíti oda, s ahol letisztázza, mi volt élete küldetése, hogyan teljesítette, vár rá egy tisztulás és különféle feladat, mielőtt újra leszületne egy új testbe, akár éveken, évtizedeken vagy évszázadokon belül.
– Hűha! Mindenesetre kérem ezeket a rítusokat, védelmeket, szertartásokat!