A csókai Lakatos Zsombor néhány évvel ezelőtt fordult a légzésterápia felé, miután egy súlyos baleset következtében hosszabb időre ágynyugalomra kényszerült. Az eredetileg a funkcionális légzés iránt érdeklődő Zsombor egy félreértésnek köszönhetően ismerkedett meg a transzlégzés különleges világával, aminek hatására alapjaiban megváltozott a módszerről alkotott véleménye. Ma már mindkét légzéstechnika oktatásával foglalkozik Vajdaság-szerte azzal a céllal, hogy fizikai és lelki egészségük fejlesztésében segítse az embereket.
Zsombor tevékenységéről és közelgő programjairól a Lélegezz nevet viselő Facebook-oldalán tájékozódhatunk, az interjúban pedig saját tapasztalatait osztja meg, amelyek odáig vezettek, hogy megismerkedjen a légzés terápiás szerepével. Arról is beszélt, hogy milyen pluszt adhat számunkra a légzés a mindennapi életünkben és az önismereti utunk során.
Milyen fajta légzéseket alkalmazol?
– Transzlégzéssel és funkcionális légzéssel is foglalkozok. Ezt a kettőt mindenképpen fontos kettéválasztani. A funkcionális légzés segítségével tudjuk korrigálni a légzési mintánkat, ezt a hétköznapokon, a mindennapi életünkben használhatjuk. Ennek különböző ismérvei vannak, például orron át, egyenletesen, lassan lélegzünk. A transzlégzés ezzel szemben egy célzott légzőgyakorlat, ami nem tartalmazza a funkcionális légzés elemeit, és nem olyan légzési minta, amit javasolt mindennap, a nap minden pontján végezni.
Mikor kezdtél el a légzéssel mint terápiával foglalkozni?
– Négy évvel ezelőtt, egy baleset után, amikor megsérült a tüdőm, és egy hónapra ágyba kényszerültem. Nagy unalmamban olyan légzésgyakorlatok után kezdtem kutatni, amik a rehabilitációban tudnának segíteni. Találtam is egy gyakorlatot, amivel így visszatekintve már biztosan nem kezdenék, viszont így is eredményes volt, nagy mértékben lecsökkentette ugyanis a rehabilitáció idejét. Ez volt az első személyes tapasztalatom arra vonatkozóan, hogy a légzés milyen komoly mértékben befolyásolhatja az egészségi állapotunkat. Az érdeklődésem a gyógyulásom után is fennmaradt, ezért egyre mélyebben ástam bele magam a témába. Szerettem volna megtanulni, hogy hogyan használhatom a légzést teljesítményfokozásra, a koncentráció növelésére, alvásproblémák kiküszöbölésére, az alvás minőségének a javítására. Fontos célom volt, hogy ezzel másoknak is segítsek majd, akik hasonló problémával küzdenek.
Részt vettem 2023 tavaszán egy kurzuson Spanyolországban, az országnak egy eldugott, hegyes-völgyes, „elvonulós” részén, ahol nagy meglepetésemre lengatyás hippik fogadtak, akik traumaoldásról, a múlt bolygatásáról, az érzelmi blokkok elengedéséről beszéltek. Ezt nem pejoratívan mondom, mindössze arról van szó, hogy egészen másra készültem. Először azt éreztem, hogy engem ez az egész nem érdekel, hiszen nem is hallottam ezeket a szavakat előtte, nagyon kívül estek az érdeklődési körömön. De aztán csináltunk egy légzést, aminek során olyan megéléseim voltak, hogy el sem hittem, hogy mindez bennem van, és hogy pusztán a légzési mintázatok módosításával ezek a dolgok előhozhatók. Hihetetlen érzés volt megtapasztalni, hogy milyen mélyre tudunk menni saját magunkban. Nyolc napig voltunk ezen a tréningen, majd hat hónapon át online tanultunk, amit egy diplomamunka követett, vagyis meg kellett csinálni egy saját légzést, és ezt videón, feliratozva elküldeni nekik. Ezután kaptuk meg a diplomát.
Később egy ír iskolában a funkcionális légzést tanultam meg, ami az eredeti tervem volt. Őszintén szólva a transzlégzés közelebb áll a szívemhez, mert rengeteget ad nekem az, amikor egy-egy légzés után rám írnak az emberek, hogy még egyszer megköszönjék, és elmondják, hogy mennyit segítettem nekik.
Mit jelent a transzlégzés?
– A transzlégzés segít egy transzszerű állapotot előidézni az elmében. Azáltal, hogy belekerülünk ebbe az állapotba, kicsit lazul az egónk szorítása. Az egónak az a szerepe, hogy védjen és bizonyos helyzetekben visszafogjon bennünket, tehát mindenképpen szükségünk van rá. Viszont a tudatalattiból nagyok sok dolgot visszatart, mert egyszerűen kényelmetlenül érzi magát velük. Ha a transzállapot hatására kicsit mentesülünk az ego szorításától, lehetőségünk nyílik rálátni bizonyos dolgokra, amelyek meghatározzák az érzéseinket, a gondolkodásunkat, és amelyek nagy szerepet játszanak a döntéshozatalunkban.
Milyenek a visszajelzések a résztvevőktől?
– Mindig pozitívak. A transzlégzés során nagyon sok mindent érezhetünk, érzékelhetünk. A legelső és a legmeghatározóbb ezek közül a fizikai érzet, például zsibbadnak az ujjaink vagy a végtagjaink. Sokan ezeket az érzeteket említik: zsibbadt, rázta a hideg, izzadt. Jellemző, hogy egy ilyen légzést követően a tudatalattiból előtörnek bizonyos dolgok, és ezek legtöbbször álmok formájában jelennek meg. Vannak olyan visszajelzések, hogy a légzést követően javult a viszonyuk egy hozzátartozójukkal, mert sikerült elengedniük egy régi sérülést, ami egyfajta megfoghatatlan akadályt képezett köztük. Többen számolnak be arról, hogy sokkal pozitívabban látják a világot, hogy energikusabbak, lendületesebbek, vagy hogy a légzés után elkezdtek odafigyelni magukra, az egészségükre.
Mik a tapasztalataid a funkcionális légzéssel?
– Erről sokan azt hiszik, hogy olyan, mint egy aszpirin: eljönnek egy tanácsadásra, amitől minden helyreáll. Valójában egy kicsit olyan ez a tanácsadás, mint amikor az ember elmegy egy személyi edzőhöz: készítünk egy állapotfelmérést, és ez alapján összerakunk egy tervet. A kliensnek aztán ezt az edzéstervet követni kell a meghatározott eredmény elérése érdekében. Általában ha olyasvalaki jön, aki odafigyel magára, nincsenek súlyproblémái, egészségesen táplálkozik, de a légzése nincs rendben, akkor 4-5 hét elég ahhoz, hogy elérjük a kívánt eredményeket. Ilyen eredmény lehet például az alvásminőség javulása, a horkolás megszűnése, az orrspray-ről való leszokás. Hogyha valaki kicsit jobban elengedte magát az elmúlt időben, akkor több időre, akár 8–10 hétre is szükség lehet a mérhető eredményhez. Hogy valóban lássuk a javulást, ahhoz elengedhetetlen, hogy a kliens beletegye az időt és az energiát, és rendszeresen végezze a légzőgyakorlatokat.
Elég motiváltak ehhez az emberek?
– Ez általában a probléma nagyságától függ. Van, aki hallott erről a lehetőségről, és csak azért jön, hogy megnézze, hol van az ő helye ebben az egészben, meg hogy egy kis háttérinformációt gyűjtsön a légzésről. Belőlük hamar kikopik a motiváció, egy-két hét után abbahagyják, aztán esetleg fél év múlva megint belevágnak. Akinek viszont konkrét gondja van, az sokkal motiváltabb, például az asztmások általában nagyon kitartóak, és nagyon szép visszajelzéseket kapok tőlük.
A transzlégzés elnevezés kicsit spirituálisnak hat, talán ezért is vetődik föl bennem, hogy inkább a nők érdeklődnek iránta. Hogyan látod ezt?
– Nemrég tartottam egy légzést, amelyben kifejtettem, mennyire örülök annak, hogy a résztvevőknek majdnem a fele férfi. A következő légzésen már megint csak nők vettek részt. Alapvetően a nők sokkal nyitottabbak ebbe az irányba, de a férfiak is képviseltetik magukat. Ennek azért örülök, mert van ez az elvárás a társadalom részéről a férfiak felé, hogy mi nem beszélünk az érzéseinkről. Egy férfi nem sír, főleg nem mások előtt. Ezt azért emelem ki, mert a transzlégzés során az érzelmi sérülések, a traumák elengedése legtöbbször sírással jár. Örülök annak, hogy ezek a férfiak felvállalják az érzéseiket, és mernek beszélgetni a nekik fájdalmat okozó, lelki eredetű dolgokról, ahogy annak is örülök, hogy pontosan látják, ezek a régmúltban történt problémák jelen pillanatban melyik részét nehezítik meg az életüknek. Ez számomra a kollektív tudat fejlődését jelenti.

A kiscsoportos alkalmak közös elcsendesedésre hívják a résztvevőket (Gergely Árpád felvétele)
Ez nagyon szépen hangzik, de rejlik-e benne valamiféle kockázat?
– Ebben az állapotban csak olyan dolgokkal találkozhatsz, amik benned vannak. Körülbelül 400 ember jött eddig lélegezni, és soha nem fordult elő olyan, hogy valaki valami olyannal nézett volna szembe, amit nem tudott volna kezelni. Nagyon fontos, hogy mindig van utánkövetés, tehát amikor valaki elmegy a légzésre, akkor nem szűnik meg a kapcsolat azzal, hogy vége van az eseménynek. Hogyha valakinek egy erősebb megélése volt, akkor később is tartjuk vele a kapcsolatot, és természetesen szakemberekkel is kapcsolatban vagyunk, akiket tudunk javasolni ilyen esetekben.
Milyen esetekben nem javasolt a transzlégzés?
– Vannak ellenjavallatok a transzlégzést illetően, például a pszichopatológiás diagnózis miatti gyógyszerszedés kizáró ok. Ezért mindig arra kérjük a résztvevőket, hogy olvassanak el egy nyilatkozatot, és őszintén közöljék velünk, ha a felsoroltakból bármi vonatkozik rájuk. Az is nagyon fontos, hogy a kezelőorvossal mindenképpen egyeztetni kell, hogy ő javasolja-e a transzlégzést. Epilepsziásoknak sem ajánlott a transzlégzés, ahogy a szív- és érrendszeri problémákkal küzdőknek sem. A spanyol iskolának nagyon komoly és felkészült csapat áll a rendelkezésére, velük szoktam egyeztetni a kérdéses esetekben, ilyenkor orvosok és egyéb szakemberek mondják el a javaslatukat, de ez is mindig tartalmazza azt, hogy az illető konzultáljon a kezelőorvosával is. A transzlégzés során megemelkedik a pulzusunk, egy hiperventillációhoz közeli állapotot érünk el, csökken a szén-dioxid szintje a testünkben, összehúzódnak az ereink. Várandósoknak sem ajánljuk a transzlégzést, számukra inkább a megnyugtató, meditatív gyakorlatok a megfelelők.
Nyitottak az emberek a transzlégzésre?
– Voltak, akik azzal kezdték, hogy eljönnek ugyan, de ők szkeptikusak. Nem hisznek ezekben a dolgokban, mégis szeretnék kipróbálni a módszert, mert többektől hallottak már róla. Közülük aztán voltak, akik hozzám hasonlóan ráéreztek a dologra, meg persze olyanok is, akik nem találták meg magukat a transzlégzésben. Ez is teljesen rendben van. Az a tapasztalatom, hogy általában nem a transzlégzés az emberek első állomása az önismereti útjukon, hiszen ez egy viszonylag erős önmunka. Ezek az emberek egy ideje már foglalkoznak magukkal, ismerik valamennyire a saját lelküket, ismerősek számukra az ott megbúvó félelmek, és tudják, hogy mit akarnak.

Nyitókép: A transzlégzés megváltozott tudatállapotot idézhet elő, segítve az önismeretet, a stresszoldást és a lelki blokkok feloldását (Gergely Árpád felvétele)