Évszázadok óta az egyik legjelentősebb európai vízi közlekedési folyosó az Elba. Ezer kilométer hosszan hajózható, de mellékágai és a hozzá csatlakozó mesterséges csatornák hálózata több tízezer négyzetkilométert fed le, vagyis több tízmillió ember élete függ valamilyen módon az Elbán végigkacskaringózó teherszállítmányoktól. A kontinens belsejébe irányuló áru a hamburgi kikötőben kerül le a hatalmas konténerhajókról. Európa második legnagyobb kikötőjében évente több mint százötven millió tonna árut mozgat meg a hetvenezer dokkmunkás. A konténerkikötő Altenwerder terminálja ma már teljesen automatizált, de nagyon hosszú idő és sok emberi erőt igénylő kemény munka vezetett idáig.
Az első világháború előtt a német gazdaság már messze az európai átlag felett állt. Ennek egyik meghatározó előfeltétele pont a hamburgi kikötő volt. A város a folyó egyik partján épült és bővült, a rakpartok, dokkok és daruk a fertőzésveszély miatt a szemközti oldalon voltak. Naponta harmincezer rakodómunkás kelt át a túlpartra tutajokkal, kompokkal és egyéb vízi járművekkel. Ez annyira lelassította a folyó hajó- és áruforgalmát, hogy sürgősen megoldást kellett találni az emberek túlpartra juttatására. Legkézenfekvőbb megoldás egy új híd lett volna vagy egy távolabbi régi átkelő felújítása. A régi híd bővítésének ötletét hamar elvetette a városi tanács, mivel azon keresztül tíz kilométer, azaz mintegy egy óra lett volna a távolság megtétele. Az új híddal az lett volna a gond, hogy legalább ötven méter magasnak kellett volna lennie, hogy ne akadályozza az egyre robusztusabb hajók útját, de ennyi pénze még a virágkorát élő Hamburgnak sem volt. Az ötletek között szerepelt egy drótkötélpálya kiépítése is a két part között, de ennek kicsi lett volna a kapacitása. Miután leszavaztak mindenfajta légi, folyami és közúti összeköttetést, egyedül a víz alatti átjutás lehetősége maradt.
1906 nyarán megbízták Hamburg főépítészét, hogy tervezzen meg egy víz alatti csatornát, amely nem akadályozza a hajóforgalmat, de gyors átjutást biztosít a napi több tízezer rakodómunkás számára oda és vissza. A mérnök először a két parton ásatott egy-egy 24 méter mély függőleges végaknát, amelyekbe lépcső vezetett le. Ezután kezdetét vette a két akna összekötése. 4500 munkás öt év alatt végzett a 11 millió birodalmi márkába kerülő beruházással. Néhány méterre egymástól párhuzamosan két alagút fut három méterrel az Elba medre, és tizenkettővel a vízszintje alatt. Az alagutak hat méter átmérőjűek, faluk vastagsága két méter körül van. A rövidebb 426,5 méter, a párja 22 méterrel hosszabb. Az építés szenzációszámba ment, ugyanis Európában itt alkalmaztak először magas nyomású levegőt a vízbetörés ellen (korábban a Brooklyn-híd építésénél fejlesztették ki e technológiát). 1911 őszén nagy ünnepség keretében megnyílt az Elba-alagút. A falépcsőket nem sokkal később mozgólépcsőkre cserélték, azokat pedig idővel 3–3 nagy kapacitású liftre.
A kezdeti években évente 20 millió rakodómunkás kelt át az alagutakon. A kikötői technológia fejlődésével számuk radikálisan lecsökkent. Ma évente egymillió ember használja – zömmel turisták. A gyalogos- és kerékpárforgalom 1911-től ingyenes, a gépjárművek áthaladásáért szimbolikus összeget kérnek. Az utóbbi években 280 szerencsés jelentkező részvételével megrendezik az Elba-Alagútmaratont, a világ egyetlen, teljesen föld alatti futóversenyét. 48 kört kell teljesíteni az alagutakon át a két part között. Egy kör mindkét alagúton keresztül vezetett, és 871 méter hosszú.
