Ételek és életek, amelyek közel állnak a szívünkhöz. A mindennapi életünk ízeihez, receptjeihez, illa(na)taihoz tartozik egy-egy (sors)történet. Ebben a rovatban a magaméit írom le, remélve, hogy ezekben a sztorikban az Olvasó is megtalálja majd (a) magá(é)t. Recept is lesz, lehet utánunk csinálni – sütni, főzni, enni: lenni.
,,Január, február, itt a nyár" tartja a népi mondás. Élethelyzeteinktől függően érezzük gyorsnak vagy éppen lassúnak az idő, az esztendők múlását. Egy azonban mindig bizonyos, amíg az évnek ebben a szakában nem érik friss gyümölcs és zöldség, télvíz idején fontos, hogy a spájz tele legyen. Katonás rendben sorakozzanak a ,,stelázsin" (az itt élő sváboktól átvéve mifelénk így hívták régen a kamrai polcot) pontosan-gondosan lezárt, tetszetős befőttes, dunsztos üvegek.
Faluhelyen szinte minden (ünnepi) étkezésnek megvan a maga története, a kapcsolódó anekdoták gyorsan megszületnek. Még az egyszerűen nagyszerű dunsztolás hagyománya és folyamata is hordoz magában mögöttes tartalmakat, ,,üzeneteket" a múltból, vagy mesél az egyéni, illetve közös múltunkról.
Ilyen Lovász Erzsébet esete is a csaknem 110 éves feketemeggy-dunszttal. A 92 éves, vitális, barátságos, vendégszerető Erzsi néni személyesen mesélte el a családjával kapcsolatos, nem mindennapi történetet. Kivételes példáját a gondoskodásnak, a megőrzésnek és az örökítésnek:
„Anyai nagyanyámtól származik ez a dunszt. Ő vitte bérmakomáinak az 1912-ben készült feketemeggy-dunsztot, ugyanis a komája halálos betegségben szenvedett. Az volt a szokás akkoriban, hogy a beteg családtagnak, rokonnak vitték a befőttet, a dunsztot a hozzátartozók, a jóbarátok. Miután szegény koma meghalt, a komaasszony még sokáig élt, és egy nap egyszer csak vitte vissza ezt a dunsztot az édesanyámnak. Azt mondta, tudod mit, lányom, én úgy gondoltam, elhoztam ezt neked, ezt a te édesanyád tette el és én már öreg vagyok, most te őrizd tovább."
Az évszázados befőttről Kovács Endre, neves doroszlói néprajzkutató szintén cikkezett, még 1984-ben. Őt idézem: ,,A fekete meggy, mint a gyémánt csillog az üveg fenekén." Valóban felbecsülhetetlen eszmei értékről van szó, amelyet Erzsébet lánya, aki Németországban él, szintén szeretné továbbra is megőrizni, idővel magához vinni, venni a feketemeggy-dunsztot, amelynek tartóssága, a maradandóság tényével ma is ápol és „gyógyít".
A dunsztolást valószínűleg a legtöbben Erzsébethez hasonlóan végzik:
„Megmosom a gyümölcsöt, üvegekbe teszem, cukrot szórok rá, gondolom-forma mennyiségben, felöntöm vízzel, a tetejére szalicilt, illetve egyéb tartósítószert szórok. Beleteszem egy fazékba, alul azt jó bőven kibélelem újságpapírral, becsomagolom textilruhába az üveget és letakarom, majd odateszem a tűzhelyre. Amikor forrni, bugyogni kezd a víz, akkor kikapcsolom a lángot, és az kidunsztolódik abban a forróságban. Ezen a módon igen sokáig eláll."
A magamfajta kezdőknek édesanyám tanácsa a témában: az ember megforgatja az üvegeket, és ha mozogni látja már bennük a gyümölcsöt, akkor van készen a dunszt.
Gondos háziasszonyok és takaros éléskamrák szerencsére jelenünkben is akadnak bőven. Jóbarátaim, Királyék a téli időszakban gyakran hívnak meg bennünket disznótorra. Akkor a férj, Géza receptje (ennek részleteiről majd egy másik alkalommal) szerint készült sült kolbász mellé rendszerint előkerül az éléskamrából a feleség, Mária által készített, ízes-házias, lédús barackdunszt és befőttes savanyúság.
Desszertként megboldogult édesapám kedvenc süteményét, a dunsztnak vagy fagyasztott meggynek köszönhetően egész éven át elkészíthető meggyes pitét ajánlom figyelmükbe, anyám saját(os) receptje szerint:
Meggyes pite
Hozzávalók: 40 dkg liszt, 30 dkg cukor, 20 dkg margarin, 2 tojás, 1 tasak sütőpor, kb. 1 kg kimagozott meggy (frissen szedett, dunsztolt vagy fagyasztott), kevés tej, kevés gríz, kevéske porcukor.
Elkészítése: A lisztet, a margarint, a tojást és 20 deka cukrot, a sütőport, a kevés tejet (amennyit felvesz a massza) tésztává gyúrjuk, majd kettéosztjuk. A tészta egyik részét elnyújtjuk, kizsírozott tepsibe tesszük, egyenletesen rászórjuk a meggyet. Meghintjük a maradék 10 deka kristálycukorral, majd kevés grízzel, hogy ne ázzon el a tészta alja. Minderre ráhelyezzük a másik kinyújtott tésztát, és a 200 fokra előmelegített sütőben 20–30 percig sütjük. Hűlni hagyjuk, majd a sütemény tetejére porcukrot szórunk.
Nem marad más hátra, mint kóstolni és emlékezni. Gondolni azokra a szeretteinkre, akik fizikailag ugyan már nincsenek köztünk, de akár az (éléskamrai) vagy a sütemények íze által visszaidéződnek, visszaigéződnek közénk. Emlékeztetnek bennünket, ritkaszép esetben akár évszázados örökségekre is, amelyeket őrizni vagyunk hivatottak, amíg csak a befőtt kitart, amíg az élet tart és az utódokra ruházható édes felelősség folytán talán még azon túl is.
