Miklósa Erika opera-énekesnő karrierje során világhírnévre tett szert, és a legnagyobb operaházak színpadjain léphetett fel. Atlétának készült, ám egy sérülés miatt le kellett mondani a sportolói karrierjéről, így az éneklés felé fordult. Tizenkilenc évesen ő lett a Magyar Állami Operaház legfiatalabb tagja. A közönség a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató zsűritagjaként, valamint a Duna Televízió Partitúra című műsorának vezetőjeként is ismerheti.
Fotó: Gergely Árpád
Nemrég a szabadkai zsinagógában lépett színpadra Balázs-Piri Soma fiatal zongorista társaságában és a Szegedi Szimfonikus Zenekar kíséretében. A beszélgetésünk ebből az alkalomból készült.
A pályafutását sportolóként kezdte, de mégis az operaénekesi karriernél kötött ki. Korábban azt nyilatkozta, hogy a koncerteket sportversenyként éli meg, mivel szeretné mindig a legjobb formáját hozni.
– Szerintem nem sok különbség van egy sportoló és egy operaénekes élete között. Ugyanaz a koncentráltság és kondíció szükséges hozzá, tehát fizikailag és mentálisan is kitartónak kell lenni, és mindig a legjobbat kell nyújtani.
A világ minden pontján fellépett. Van-e olyan hely, amit kiemelne ezek közül?
– Ezt nagyon nehéz megítélni, és nem szeretnék egy helyet kiemelni. Mindig a határon túli vidékek azok, amelyek a legjobban feltöltenek, és nagyon sokat adnak nekem. Szinte missziómnak érzem, hogy bárhol, akár Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben vagy Vajdaságban, a hívószó mindig válaszra talál.
A fellépések miatt rengeteget kellett utaznia, és alig volt otthon, a családja körében. Milyen volt az ön számára ez az életvitel?
– Nem éltem meg valami jól. Ami engem életben tartott a külföldi utazásaim során, az a hivatástudatom volt. Szerintem egy művésznek fontos, hogy mást is lásson és máshol is megmérettesse magát. Ebben a műfajban, amelyben én dolgozom, nagyon fontosak azok az impulzusok, amelyeket máshonnan, tehát nem itthonról kapok. Nagy hasznomra vált, hogy bejártam a világot. Csak Ausztráliában nem jártam, mert az már nagyon messze volt. Kedvenc helyeim Japán és Tajvan, de már nagyon keveset utazom, mert van egy négyéves kislányom. Huszonöt évig mást sem csináltam, csak bőröndben éltem. Nehéz volt, viszont nagyon sokat tanultam emberileg és szakmailag is.
A világsikerek ellenére nagyon kötődik a hazájához.
– Igen, ez biztos a neveltetésemből fakad. Olyan sokféle náció van a családomban, hogy fontos számomra az a biztonság, hogy egy helyen legyek. A családban mindenki annyit jött és ment, nekem viszont a stabilitás nagyon fontos, az, hogy hol születtem, mit vittem el onnan, és hogy oda térjek vissza.
Milyen érzés volt Plácido Domingóval színpadra lépni?
– Nagyon jó, és azóta is szép barátságot ápolunk. Biztos, hogy lesz még fellépésünk, a Virtuózok miatt is, hiszen zsűritag vagyok a műsorban. Alapító tagja vagyok a Kis Virtuózok Alapítványnak, amelynek a munkáját ő is segíti és támogatja. Nagyon sokat találkozunk, és remélem, hogy bírni fogja energiával, és lehetőségünk lesz együtt koncertezni.
Milyen emlékei vannak Szabadkáról?
– A szabadkai zsinagóga a gyerekkoromat jelenti, hiszen nagyon sokszor elsétáltam az épület előtt. A nagyszüleim nem messze laktak. Édesanyám vajdasági származású, Bácsföldváron született. Később a nagyszüleim Szabadkára költöztek, hogy közelebb legyenek a magyar határhoz. Kiskunhalason laktunk, és a nyári szünidőket nagyszüleimnél töltöttem. Már korábban is felléptem Szabadkán, a Városházán, csodálatos környezetben énekeltem. Nagyon sok barátom van itt. Sokat járunk át azért, hogy az étteremben egy jót együnk, és hogy megkóstoljuk a finom borokat. Tehát a családdal gasztro- és kulturális turistaként jövünk Palicsra és Szabadkára.
Hogyan érzi magát a családanya szerepében?
– Amikor négy évvel ezelőtt megszületett a kislányom, elhatároztam, hogy soha többé nem fogok utazni. Otthon voltam karácsonykor és húsvétkor is, és a családtagjaim könnyes szemmel mondták, hogy mennyire hiányoztam nekik, és ők is nekem. Az ember ötven felé sokkal érzékenyebb az ilyesmire. A családom tagjait is magammal szoktam vinni a fellépéseimre.
Milyennek ígérkezik a nyár az ön számára? Lesznek-e fellépései vagy inkább a pihenésre helyezi a hangsúlyt?
– Nagyon sokat dolgozom, most épp egy turné közepén vagyok. Van egy lemezem, amelyet egy híres jazz-zenekarral, a Modern Art Orchestrával készítettem el. Ennek a turnéja zajlik most Magyarországon. A vezetőjük, Fekete Kovács Kornél, aki jól ért a klasszikus darabok átírásához. Ebből a turnéból négy állomás maradt. Ezután következik a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál, amelynek az arca vagyok. Debrecenben is énekelni fogok a Virágkarneválon, majd lesz egy erdélyi turném a Magyar Állami Operaházzal.
