Aki Vajdaságban ismeri az igényes klubzenét, annak biztosan ismerősen cseng Laki Ákos neve. A zentai szaxofonista az utóbbi időszakban ritkábban lép fel tájainkon, s ez azért van, mert az elmúlt két évben bejárta a világot, óceánjáró hajókon szórakoztatja a módos vendégeket. Gyökereitől azonban nem szakadt el: akármennyire is slágerekre kényszerül a főleg angolszász közönség előtt, a magyar és a balkáni motívumokat csak-csak becsempészi a zenéjébe. Szülővárosában két rántotthús között beszélgettünk.
Ha a közösségi oldalakon valaki bejelöl ismerősnek, gyönyörű helyekre juthat el, az Északi-sarktól kezdve a karibi paradicsomig. Mikor döntöttél úgy, hogy te utazni szeretnél, és óceánjárókon zenélni?
– Úgy 50 éves koromban jöttem rá, hogy az elismeréseken túl pénzt is jó lenne keresni a zenével, s mindezt úgy, hogy a másik nagy szerelmemmel, az utazással ötvözni. A kezdeti nehézségek után mára már különleges fellépéseim vannak, mert vendégművészként vagyok tagja a „legénységnek”. Mindez azt jelenti, rám nem vonatkoznak a zenekarok szabályai, hanem hetente egyszer, hosszabb cirkálás esetén kétszer játszok a hajók színháztermeiben, s nem csak szaxofonon, hanem külön stand up műsorom van. Zene, élvezet, szórakoztatás – ez a nyerő kombináció!
Ne gondolja senki, hogy ezeken a hajókon tárt karokkal várják az előadóművészeket, hanem rögös út vezet odáig. Milyen is?
– Elöljáróban annyit, hogy a vendégek lényeges hányada amerikai, kanadai vagy ausztrál, tehát adódik, hogy angol műsorokat kell csinálni. Nekem szerencsém volt, hogy beleillettem ebbe a sémába, s nagyon úgy tűnik, hogy jól csinálom a dolgomat, mert szeret a közönség. Nem csak a nyelv a lényeg, hanem a megjelenés, a mimika is, így összességében nem könnyű a hajókra feljutni.
Gondolom, hogy az angolul beszélő nézők között is van különbség, mondjuk rá egy fakalapos angol és egy lazább ausztrál között. Melyik a legjobb közönség?
– Érdekes dolog ez, mert valóban minden közönség más-más. Összességében azonban elmondható, hogy elég konzervatív módon lehet csak humorizálni, nagyon kell vigyázni, ki mit mond. Én politikával egyáltalán nem foglalkozok, erotikával viszont igen, de itt is vigyázni kell, mert nyersen nem lehet előadni. Sokszor történt meg velem, hogy kigondoltam a poént, de senki nem nevetett rajta. Ekkor egy amerikai segített be, hogyan kell tálalni a dolgokat ezeknek az embereknek. A „legkönnyebb” közönség az amerikai. Nekik minden tetszik, mindent megtapsolnak. Az angolok a legkeményebbek, a kanadaiak valahol félúton vannak, az ausztráloknak meg mindegy, csak legyen innivaló!
Láttuk a fotóidat, jéghegyek közelében, de a legszebb, legegzotikusabb helyeken is jártál. Merre szeretsz a legjobban?
– Elég furcsának tűnhet, de a Mediterrán a kedvencem, azon belül is az Adriai-tenger. Az úticélok főleg Kotor, Zadar és Split, aztán Velence.
Térjünk egy kicsit a zenére. Mesélted, azért nem olyan széles az a skála, amit a hajókon előadhatsz. Erre magadtól jöttél rá, vagy instrukciókon keresztül alakítottad ki a repertoárt?
– Mostanra már mindenki tudja rólam, én mindig a közönségnek játszottam. Nekem az a legnagyobb elismerés, ha egy parasztember azt mondja, „én nem szeretem a jazzt, de ha az az, amit te játszol, akkor igen”. Most könnyű a helyzet, mert majdnem minden világsláger szerepel a repertoáromon. Egyedül a Most múlik pontosan magyar, immár örökzöld nóta nem sorolható ide, azt pedig azért adom elő, mert annak idején tagja voltam a Quimbynek, s megengedték, hogy feldolgozzam az én verziómban. A zenémben azonban fellelhetők a magyar és a balkáni motívumok, próbálom jazzessé tenni a számokat, hiszen a sokszínű Rotterdamban élek, és ott rengeteg irányzat van, de a közönség sokszor nem is tudja, mit kap. A lényeg az, hogy tetszik nekik, a jazzhez meg a zenészek ugyan értenek, de nem ők fizetnek a műsorért. Összegezve, úgy érzem, hogy azért mégis művészi értéket adok tovább. Azon mindig jót mosolyognak, hogy Jugoszláviában születtem, s most szerbiai magyarként Hollandiában élek.
Te azért konzervatóriumot végzett zenész vagy, nem pedig egy verkli. Koncertjeiden mindig nagy élmény volt hallgatni az örömzenét, a jamet, hiszen valahányszor kiváló zenészekkel játszottál együtt. Hogy bírod most kiélvezni, kiélni a művészi részt a rutin mellett?
– A hajón is megy ez, mert azért a számaimban sok az improvizáció, de igazság szerint meg is szűnt már bennem ez az alternatív iránti vágy. Ha tehetem, Rotterdamban vagy Zentán zenélek mindenkivel klubokban, így el lehet mondani, hogy kiteljesedett a dolog. Zenélek, utazok, s még pénzt is keresek!
A hajón van időtök gyakorolni?
– Nem sok, mert sorban jönnek a programok, de nem is kell nagyon, mert nekem remekül meg vannak írva a számok, melyeket egy kiváló angol zeneszerző, hangszerelő Simon Niblock készített elő, akivel végül úgy találkoztam, hogy előtte, még mint zenekari tag, minden kottában az ő nevét láttam. Megkerestem Londonban, kiderült, ő is szaxofonista és klarinétos. Haverok lettünk, eljött velem Budapestre, ő lett a producere a CD-nek, amin maga is játszik, s sokat segített, hogy bejussak ezekbe a körökbe. Itt kell akkor már megemlítenem, hogy az ügynököm Cindy Thompson, aki akkor karolt fel, amikor senkinek sem kellettem. Ezt én persze később megháláltam, sok sikert hoztam neki. A CD-met nagy sikerrel árulom a hajón, a kiadója pedig a belgrádi Vertical Jazz, Milorad Stojaković Dača a főnöke. A lemez nagy részét Budapesten vettük fel, a kisebb dolgokat Rotterdamban és Londonban, a brit fővárosban mixeltük, s végül Belgrádban adtuk ki. Hosszú út után nagyon nemzetközi lett!
Tájainkon is sokan vagyunk, akik el szeretnénk jutni ilyen gyönyörű helyekre, meg nyilván vannak jó zenészek is, akik szerencsét próbálnának ezeken a csodálatos úszó szállodákban. Neked mi a tanácsod, el lehet innen jutni oda?
– Nagyon fontos, hogy világot lásson az ember, minél több nép kultúráját ismerje meg, érzékelje, ki mit szeret. Én még most is nap mint nap tanulok e téren, lesem, hogyan tehetem jobbá a showműsort. Tudni, merni kell kiállni a közönség elé, érteni a nyelvükön, érezni, mit szeretnek. A reflektorok rád világítanak, s csak az vállalja ezt, aki ezeknek a követelményeknek eleget tud tenni.
Zentára aránylag sűrűn hazanézel, s bár biztosan pihenni akarsz, tudom, hogy a kukac motoszkál benned. Mikor láthatunk errefelé is a pódiumon?
– Szeretnék én fellépni, de ehhez pontosan tudnom kell, mikor megyek hajóra dolgozni. A hajó az első, nemet nem mondhatok. A zene nekem sohasem esett a nehezemre, a zene az pihenés is egyben. Most úgy élek, ahogy mindig is szerettem volna, mert minden este péntek este, minden nap pedig szombat. Úgy ébredek fel, hogy örömmel megyek a munkába, s ez a legfontosabb az életben.
