A nemrégiben megtartott óbecsei Kőketánc népi gyermekjáték- és néptáncvetélkedőn a horgosiak is részt vettek. Nem is akármilyen eredménnyel, hiszen hetvennégy csoport közül az övék az egyik kiemelt arany, Kozsán Gergő pedig különdíjban részesült.
A Ficánka tánccsoport négy éve alakult kisiskolás és óvodás táncosokból. Már abban az évben, az első megmérettetés alkalmával, az Interetno Fesztiválról bronzéremmel tértek haza, aztán a martonosi néptáncfesztiválon bearanyozódott a nevük, az elmúlt három évben pedig sikert sikerre halmoztak. A mostani elismerés pedig igazán kiemelkedő eredmény a csoport számára, elülteti a remény csíráját, hogy a munka sosem hiábavaló.
Szécsi Zsolt immár két évtizede tanítja a gyerekeket, s a közelmúltban egy egyedülálló kiadvánnyal is megörvendeztette a pedagógusokat és a szülőket, akiknek fontos a néphagyományok továbbadása és a néptánc-pedagógia.
– Ezeket a versenyeket komoly felkészülés előzi meg. Magában a csoportban is nagyon támogatom a szolisztikus táncosok versenyeztetését, akár énekben, akár táncban vagy zenében, mivel nagyon muzikális csapatról van szó. Ez húzóerő is sok esetben! Ha az egyént kiemeljük, ez az egész közösséget erősíti. Amellett ezek a gyerekek rendszeres látogatói a nyári táborainknak, amelyeken egy nap alatt többet táncolunk, mint máskor egész hónapban. Ez is sokat segít mindig a fölkészülésben. De meg kell hagyni, hogy ez egy igazán jó csapat.
Az alsós diákok 24-en vannak a csapatban. Nyilván nem lesz mindannyiukból táncos, de ettől függetlenül nagy hatással van rájuk a korai zenei nevelés?
– Mi elsősorban az életre nevelünk, ez az elsődleges célunk. Ez azt jelenti, hogy megtanuljanak a rohanó társadalomban embernek maradni, ne tévelyegjenek a számítógépes világ útvesztőjében sem. Ezt segíti az is, hogy a ritmust, a táncot, a zenét megtartjuk az életükben. A későbbiekben ezt visszaadják ők is az utódaiknak. Naivság lenne azt remélni, hogy mindannyian folytatják felnőtt korukban is ezt a táncos életformát, de ez egy olyan összeszokott csapat, amely lassan, de biztosan ifjúsági csapattá serdül, és még komolyabban fogunk a munkához állni. Szerintem sokkal nehezebb megőrizni egy aranyat, mint megszerezni, ezért is gondolom, hogy még keményebben kell dolgoznunk. Az az alázat és tisztelet, ami a néphagyományokhoz kell, megvan bennük, s ez megmutatkozik a tanáraikhoz való viszonyulásban, de a színpadon is, ahonnan sugárzik, hogy mekkora tűzzel, szívből tudnak táncolni.
Hogyan lehet odavonzani a gyerekeket, kimozdítani a számítógép elől?
– Mindig kisiskolás korban kezdjük a toborzást, most már óvodás korban, épp azért, mert személyes tapasztalatból tudjuk, hogy van olyan kis óvodás, aki még rendesen a labdát se tudja eldobni, de a számítógép egerét már meg tudja markolni és irányítani. A megfelelő korban kell elkezdeni a nevelést, a mesetudatot mind jobban kiszélesíteni, mert ha a gyerekek megtanulják ezt, minden bizonnyal nem kopik ki olyan gyorsan, és tovább is adják.
Nyilván a könyved módszereit is alkalmazod a gyerekek oktatásában.
– Természetesen, hisz a könyv alapanyaga is abból származik, ahogy dolgozunk. Úgy született meg, abból a munkafolyamatból, illetve annak leírásából, amit alkalmazunk a táncoknál. Példának okáért a lányokkal is gyakoroltatom a fiúcsapásokat, épp azért, mert ezek a körös csapások az agy jobb és bal agyféltekéjének a használatát stimulálják, és ezáltal az írás-olvasás, számolás alkalmával is jobb eredményeket mutatnak fel.
Mit tapasztaltál a versenyen, milyen a felhozatal?
– Az nagy szó, hogy a Kőketáncra, ami felöleli Vajdaság gyermek néptánccsoportjainak a seregszemléjét, 74 csoport jelentkezett. Ez is egy tükre annak, hogy milyen sokan foglalkoznak még a népi kultúrával és a hagyományokkal, ráadásul mindegyik csoport jó volt. Az anyaországi fesztiválok színvonalával vetekedhet, ha nem jobb!
Remélhető-e, hogy a mostani legjobbak közül lesz, aki továbbviszi a stafétabotot?
– Mindig bízom abban, hogy lesznek olyanok, akik még esetleg hivatásszerűen is foglalkoznak tánccal. Többen is vannak, akik, remélem, hogy komolyabban elmélyednek ebben a szakmában. Az egyik különdíjas is a mi csapatunkból került ki, Kozsán Gergely, aki a vajdasági gyermek szólótáncfesztivált is kétszer megnyerte, ezenkívül nagyszerű énekeslányaink is vannak: Bende Ági, Tilinkó Luca, Davidof Flóra, ők a Szólj, síp, szólj!-on is rendre nagyszerűen szerepelnek.
Onnantól kezdve, hogy otthon egy alsós kisgyerek népzenét hallgat és énekel, táncol, el van ültetve benne valami!
Itthon is lehet karriert építeni ezen a pályán? Láthattuk, hogy a magyarországi vetélkedők sokat segítenek az érvényesülésben.
– A karrierépítés fontos itt is, ott is. Én azt az ars poeticát vallom, hogy mindenki oda születik, ahová kell, nem ahová akar, mert akkor már mindannyian Amerikában vagy valami egzotikus országban élnénk. Természetesen arra serkentem a fiatalokat, hogy itt maradjanak, de teljesen megértem azt is, ha más országban építenek karriert. Támogatom az ittmaradásra törekvést, a csoporttal sok-sok bel- és külföldi fellépésünk lesz, elég mozgalmas nyárnak nézünk elébe, a siker pedig egy hajtóerő mindannyiunk számára, hisz az elismerés mindenkinek kell.
