A Bukott angyalokról többen is úgy vélekednek: ez Grendel Lajos legjobb műve. Ezen állítás szerintem megkérdőjelezhető ugyan, az viszont tény, hogy könyvében külön izgalmas szálként húzódik végig a Pozsonyligetfaluban élő magyarság ellen elkövetett atrocitás, amelyet a csehszlovák győztesek követtek el 1945-ben. A Felvidéken élő íróbarátunk a témáról maga is csak az ezredfordulón hallott először, ezt tárgyaló kötete tavaly született meg.
E sorok írója a kilencvenes évek elején találkozott először Grendellel, akiben akkor egy igen rugalmas, mozgékony, jókedvű, minden iránt élénken érdeklődő férfit ismert meg, éppen ezért némi megütközéssel olvassa most a vele készült interjút s annak kihallhatóan szomorkás tónusát. Grendel ugyanis úgy véli, a Bukott angyalokkal egyelőre elmondott mindent, így nem készül újabb regénnyel vagy novellákkal. Egy kérdést így üt el: „Valószínűleg öregszem.” Ebben persze lehet valami, hisz az idén lett hetvenesztendős, tudunk továbbá korábbi agyvérzéséről, meg arról is, hogy kényszerűen abba kellett hagynia a dohányzást. „Sem idegesebb, sem kevésbé ideges nem vagyok, mint korábban” – mondja kissé enerváltan, aztán hozzáteszi: „Meglehetősen szkeptikus vagyok a jelenlegi helyzettel kapcsolatban. Forradalom nem lesz, de kíváncsian várom, hogy mi fog ebből kifejlődni.” E dilemmával persze nincs egyedül, felvetül a kérdés azonban, érdemes-e jelenleg írásos művekben morális kérdésekkel foglalkozni. Úgy gondolom, Grendel pillanatnyilag itt akadt el, a „kinek van igaza” kérdés letisztázhatatlansága miatt is. Meg nyilván a történések és azok összefüggéseinek homálya is zavarhatja, ha úgy véli, az utánunk jövők pontosabban látják majd a jelen valóságát azoknál, akik azt megélik: „Ha benne élünk valamiben, az korlátozza a dolgokra való rálátást; az unokáknak ez egy befejezett cselekvés, az élőknek meg egy lezáratlan történet.”
Grendel csalódottsága persze nem különálló jelenség, ugyanezen dilemmák tapinthatóak ki más felvidéki értelmiségiek helyzetfelmérőiben is. Szigeti László író (1991-ben Grendellel együtt alapította meg fontos szellemi műhelyként a Kalligram Kiadót) például úgy véli, a kommunista rezsim a magaskultúrával, kivált a kortárs művészetekkel és a baloldalinak minősíthető hagyománnyal igyekezett azonosítani a kultúra fogalmát, ezért aztán ő maga is a rendszerváltás után a könyvkiadást továbbra is egyfajta népszolgálatnak tartotta, közügynek, amely értéket, tudásanyagot közvetítve nemesíti a polgári lelket. „Azóta többször lelepleződött ez a naivitásom – mondja most –, s indulatból nemegyszer hittem tévesen, hogy a tudás és a műveltség mint a felemelkedés eszköze a felvilágosodás egyik legnagyobb tévhite volt. Ugyanakkor: napjainkban sem az állam, sem a fogyasztói igényeket formáló piac számára nem tét a magaskultúra.” Ehhez csatlakozva Németh Ilona képzőművész, egyetemi tanár felemlít egy másik szempontot is: „1990 elején abban bíztam, hogy politikai, gazdasági és társadalmi értelemben is egy csapásra minden a helyére kerül, mindenki azzal fog foglalkozni, amihez ért. A politikusok is professzionalizálódnak, és kellő műveltséggel, szakmai és morális felkészüléssel bírnak majd. Biztosra vettem, hogy az én dolgom az alkotás és a klasszikus értelmiségi szerepvállalás, amelynek során közéleti kérdésekről is véleményt nyilvánítok, ha szükségesnek látom. Persze gyorsan bebizonyosodott, hogy ez naiv elképzelés volt.”
Visszatérve a Grendel-interjúra, szerzőnk határozottan állítja: sohasem engedte meg, hogy a politika határozza meg művei menetét vagy sorsát, különben is, elsősorban mindig az ember problémái foglalkoztatták, és csak ezen túlmenően a társadalmi kérdések. Hangsúlyozza továbbá: mindvégig óvakodott attól, hogy részt vállaljon a politikában, esetleg a publicisztika szintjén szólt hozzá néhány témához, de ennél több nem történt. A kérdésre, hogy miért, egyből rávágta: „Mert az írónak elsősorban az írás a feladata.”
Ez a mondat azonban mintha zsilipje is lehetne a rosszkedvűségfolyamnak, s Grendel – talán már a közeljövőben – szintén az elhangzott mondata szellemében cselekszik. Azaz folytatja az írást.
