Marshall McLuhant bizonyára nem vigasztalná, hogy mennyire igaza volt. Ahogyan bennünket sem vigasztal, hogy ez a legkevésbé sem segít rajtunk. Mint ahogyan annak sincs különösebb jelentősége, hogy akiket rávettek, rátanítottak arra, hogy az ő tudását „alkalmazzák”, talán már a nevét sem ismerik, nemhogy a műveit. Ez meglehetősen kilátástalanná teszi a dolgokat. A cinikusoké a győzelem.
Globalizmus vagy globalizáció és nemzeti irodalom – ez a címe Pécsi Györgyi tanulmányának, amelyből idézek: „A megvalósuló globalizmust gazdaságilag előjelzi a posztindusztriális kor, amelyet az jellemez, hogy lakói egyre inkább szimbolikus világban élnek, vagyis szimbólumok előállítására nagyobb hangsúlyt fektetnek, mint materiális javak termelésére. (Korszakhatár: 1992, a Microsoft gazdasági előnye az USA-ban.) A szimbolikus világban élők számára a számítógépes-internetes isten-micsodája jóvoltából a hely már nem meghatározható (hogy valamely egyed hol lakik, városban vagy falun, Mucsán-e vagy New York Cityben). A Mc World-világban az egyetlen mérce a fogyasztás és a pénz. A globális világ egyetlen hatalmas bolt, egyetlen hatalmas számítógépes rendszerhez kötött emberanyaggal, amely a világon mindenütt ugyanazt az árut kapja fogyasztásra, jelesül azt, amelyre az igényt előzőleg a média kialakította. Az élet minden szinten szervezett lesz, a szervezettséget a számítógépes technológia biztosítja és persze ellenőrzi, ideológiai vezérlését a média végzi. Nagy a felelősség, a tőke kívánsága szerint a politikai hatalommal karöltve nagyobb botrányok nélkül le kell vezényelni a világméretű projektet: meg kell szervezni az emberanyag életét, mikor mit vegyen, mivel töltse az idejét; el kell juttatni a központi üzenetet: miről mit gondoljon. (…) Ahhoz, hogy működjön ez a tökéletes világ, át kell alakulnia a ma emberének (liberálisnak, pluralistának, engedelmes fogyasztónak kell lennie stb.), és ehhez töméntelen pszichológusra lesz szükség, akik az elromlott, kiborult emberanyagot karbantartják. Egyik napilapunkban olvastam pár éve, már itthon is minden ötödik gyereknek pszichológusra lenne szüksége – és e megállapítás ellen senki emberfia nem tiltakozott. Németh László valószínűleg nem hagyta volna ennyiben.
Összegezve Molnár Tamás filozófust idézve: a globalizáció lényegében a Nyugat, még inkább Amerika világuralmát jelenti az élet minden területén. Ebben a jövőképben sehol nincs szó európai értelemben vett kultúráról, nemzeti kultúráról még úgy sem. Csak fogyasztásról.”
Nem mondható, hogy mindaz, ami az életünket már visszafordíthatatlanul befolyásolja és irányítja, nem volt tudható, nem volt megismerhető – voltak, akik pontosan tudták, le is írták, mi pedig elolvastuk (mint ezt a tanulmányt tizenöt évvel ezelőtt, hiszen 2003-ban jelent meg). Az is világos volt, mint ahogyan ma is az, olyan óriási erőről van szó, amely ellen reménytelen minden küzdelem. Legfeljebb kitérni lehet. Elbújni nem (hiszen minden guglizásunkat figyelik, hogy azután ránk szabott reklámokkal árasszanak el – maradjunk ennyiben), láthatatlanná válni sem, csak kitérni, valamiféle mellettes világban kezdeni létezni.
Gyerekkorunkban is mellettes világban léteztünk, pontosan emlékszem a korszakokra, előbb az indiánok világában, aztán Tarzan dzsungelében, később pedig a kisasszonyok világa következett – úgy mentünk iskolába, hogy bokorról bokorra ugráltunk, elbújtunk, csatakiáltásokat hallattunk, a szünetekben izgatottan vitatkoztunk az aranyvárosról, még később pedig azután sóvárogtunk, amit bátorságnak nevezhetünk, de mindig kell hozzá egy megértő társ – ma már elképzelhetetlen olyan mondat, ami a Brontë nővérek irodalmi nagyszerűségét és újszerűségét ecseteli. Velük együtt felejtették el Virginia Woolfot is. Arra, amit helyettünk kaptunk, szavakat fecsérelni igazán felesleges, olyan mértékben méltatlan mindenhez, ami emberi. Ezt sikerült elérni. Ennél szomorúbb és kilátástalanabb dolgot el sem tudok képzelni.
Szerencsére nekünk, akik már nem vagyunk fiatalok, van ez a menekülési útvonalunk, az irodalom mellettes világa, erőteljes újraolvasási periódusokkal. De mi az, amit a fiatal generációk kapnak? Vajon ki ismerteti meg őket azokkal a könyvekkel, amelyeket egyszer majd, hogy megőrizhessék a józan eszüket, újra kell olvasniuk? Filozófusok, újságírók, irodalomtanárok állnak úgy munkába, hogy alapműveket nem ismernek – újraolvasási problémájuk soha nem lesz, viszont tudományos fokozataik bizonyára.
„Kérdés: lesz-e helye a kis nemzetek irodalmának ebben a világnagy boltban? Kérdés: Európa meg tudja-e, meg akarja-e őrizni európaiságát vagy valamit a klasszikus európaiságból, vagy önfeledten amerikanizálódik? A globális világhoz, ezt mindenütt írják a szakértők, át kell alakulnia a gondolkodásnak, és el kell szakadnia a nemzeti gondolkodástól – s hogy ez az új létezési mód azt jelenti-e, a globalizmusnak valójában akadályai a nemzetek és a nemzeti kultúrák, nem egészen világos. Ha a nemzet akadálya, nyilván a nemzeti kultúra is.”
A globális falu mindennapjai zavartalanul zajlanak. A média jó része mifelénk is, ebben a vidéki környezetben mindent megtesz, hogy beteljesítse feladatát, amelyet kétségtelenül küldetésnek gondol. Mivel a felkészületlenség, tájékozatlanság és műveletlenség ma már inkább előny, jól haladnak.
A világ önmaga komédiájává vált – történetekre ott, ahol a szavaknak nincs jelentésük, ahol a jelentések tartalma irányítottan változtatható, semmi szükség. A globális falu felzabál mindent, ami az útjába kerül. Leírok egy mondatot, és mindenkinek ugyanaz jut az eszébe – ebben az esetben a kis gömböc.
Nem, nem mindenkinek jut ugyanaz az eszébe, kipróbáltam. Ijesztő lett a fiatalok körében rögtönzött „kutatás” eredménye. Nagyon kevesen vannak, akik ismerik ezt a népmesét, még kevesebben, akik ismerik a globális falu kifejezést, még kevesebben, akiknek Marshall McLuhan neve mond bármit is. Fogalmam sincs, mit jelent ez, egyébként sem érdekelnek a következtetések. De annyit mindenképpen látok, hogy gyerekkora a legtöbb fiatalnak még volt, ezért ismerik a népmeséket. Ha nem otthon olvasták a meséket, akkor az általános iskola alsó tagozataiban. Viszont a későbbiekben már nem szerezték meg azt a minimális tudást, amelyre alapozva felfognák, mi történik a világban. Szabadságuk, önmegvalósításuk, amelyről a legszívesebben beszélnek, korlátozottságuk foglya.
